Párkapcsolat - Mindennapok, Utazás - Török konyha

Egy igazi török reggeli a diyarbakıri óvárosban

Egyik kedves, új ismerősöm a minap elhívott reggelizni az óvárosba, egy igazán gyönyörű, 500 éves egykori karavánszerájba, a Hasan Paşa Hanı-ba.
Hasan Paşa Hanı
Nem bírom ki, hogy ne írjak a törökök reggelizési szokásairól. Hát, teljesen más, mint a miénk. Talán nálunk olyannyira felgyorsult a világ, hogy nem szánunk rá elég időt, és egyáltalán nem adjuk meg a módját a reggeli falatoknak, még akkor sem, ha lehetne rá időt szakítani. Hétközben rohanunk a munkába, egyáltalán nem is reggelizünk, vagy ha mégis, mindössze valamilyen péksütit. Ez sokszor igaz a hétvégékre is, pedig akkor talán több idő lenne rá.
A lényeg a lényeg, Önder szerint mi, magyarok nem tudunk reggelizni. Itt, Törökországban rengeteg olyan étterem van, ahol kifejezetten reggelit kínálnak, a törökök szeretnek hétvégente beülni, kiülni valahova reggelizni. Ha más nem, a saját erkélyükre. Nyilván nem minden hétvégén, de alkalmanként igen.
A tradicionális reggeli része a tojás minden formában, és közülük is kiemelkedik az ún. menemen, amit odahaza török lecsóként emlegetnek. A paradicsomot és paprikát a saját levükben sütik meg, majd tojást ütnek rá. Eddig úgy tűnik, hogy ez a török reggelik szíve-lelke – az is lehet, hogy csak Önder kedvence? Az igazi törökösség pedig innen jön: a helyi sajátosságoknak megfelelően a menemen mellé különböző ételeket szervíroznak kis tálkákban, amiből mindenki kénye-kedvére válogathat. Sajtok tömkelege; friss paradicsom és uborka; különböző krémek, ez utóbbiak paradicsomból, paprikából, padlizsánból készülnek fűszerek hozzáadásával; roston sült zöldségek, paprika, paradicsom, hagyma, padlizsán; többféle olívabogyó; méz, tejszín, gyümölcslekvár, mogyorókrém; joghurtos vagy mézes gyümölcs; vaj, stb. Természetesen van kenyér is, vagy frissen sütött kenyérlángos, és a felsoroltak tényleg éttermenként, illetve régiónként változnak.
A Hasan Paşa Hanı így szervírozza a reggelijét
Ezen a képen a Hasan Paşa Hanı egyik éttermének a reggelijét látjátok, a tükörtojáshoz darált húst adnak, borzasztó fűszeres és nehéz kaja. A szószok, krémek szintén nagyon csípősek és intenzív ízűek, de a keleti-délkeleti vidékre, Diyarbakır környékére ez a jellemző. Az Égei-tenger és a Földközi-tenger mentén sokkal könnyebbek az ételek, nem használnak mindenhez annyi fűszert, helyette sok olívaolajos-zöldséges ételt esznek. Ugyanakkor azt látom, hogy nagyon sok rokon vonás van a magyar és a török konyha között, ez alatt értem a hasonló ételeket, az ízeket, a fűszerezési módokat.
Számomra a legfurcsább a török reggelikben az, hogy képesek egy falat tükörtojás után egy kis mézet vagy lekvárt enni, majd ismét tojást, aztán jöhet egy kis sajt, valami zöldség, Nutella és így tovább. Magyarul szólva összezabálnak mindent 😀 Ha másokkal reggelizünk együtt, furcsálják, hogy miért nem kóstolom meg az édes cuccokat, ilyenkor mosolyogva magyarázom, hogy én képtelen vagyok ezeket az ízeket összepárosítani. Nem értik miért..
Ugyanakkor az is érdekes, hogy amikor Önder családja Magyarországra jött látogatóba és vadast vacsoráztak, nem ízlett nekik az áfonyaszósz. Mert az nem jó hússal, mert a hús az sós, a szósz viszont édes. Na tessék! Hasonló volt a reakció az almaszósz-bundás kenyér kombinációra is, bár azt nem készítettem el nekik, valószínűleg nem is fogom 🙂
A törökök nem esznek gyorsan, szépen lassan falatoznak, közben szürcsölik az elmaradhatatlan teát, esetleg újságot olvasnak. Képesek akár órákat eltölteni az asztalnál, eszegetnek, beszélgetnek, teáznak, majd megint eszegetnek… Nem rohannak sehová, ki tudnak kapcsolni arra a pár órára és mindezt élvezettel teszik.
Visszatérve az ominózus reggelizésre, nagyon izgalmas volt. Az új ismerősöm valamikor az egyetem ideje alatt tanult angolul, de azóta nem használta, és alig maradt belőle valami. Sok mindent megért, de a beszéd nehezen megy, azonban nem olyan fából faragták, hogy feladja. Egy igazi, tűzről pattant, déli vérmérsékletű hölgyeményről van szó, akit nagyon bírok, tényleg aranyos. Képzeljetek el bennünket az ő alig angoljával és az én alig-alig-alig (se) törökömmel, amint kézzel-lábbal, zsebszótárral kommunikálunk. Nagyokat röhögtünk, és jól éreztük magunkat, megértettük egymást.
Megjelenésünkkel természetesen kivívtuk a pincérek kiemelt figyelmét is, a csaj itteni szemmel extravagáns megjelenése és az én egyértelmű NEM VAGYOK TÖRÖK homlokfeliratom kisebb felbolydulást keltett. Lassan kezdem megszokni, hogy kilógok a tömegből, erre nem túl sűrűn látni turistát.
Rögtön a tea felszolgálása közben hallottam, amint a két pincér tanakodik, hogy milyen nemzetiségű lehetek: vajon német? Nem sejtették, hogy az alig-alig-alig törököm az országneveket már tartalmazza, így értettem a lényeget, Végül arra jutottak, hogy megkérdeznek, és mivel törökül válaszoltam, elkezdtek bombázni kérdésekkel. No persze, gondolhatjátok, hogy nem értettem tovább egy kukkot sem, a tudásom elég nagyon véges. Mindenáron szerették volna, hogy igyak török kávét a szeánsz végén, de ellenálltam a csábításnak, nem kívántam. Az asztal leszedése közben a pincér pedig a gyorsaságával akart imponálni, azonban sok minden a padlón kötött ki, és bemutathatták a felmosási tudományukat is…
Kedvelem ezt a helyet, biztosan fogok még róla mesélni.

“Egy igazi török reggeli a diyarbakıri óvárosban” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Anonymous szerint:

    >A világért sem akarok a lelkedbe tiporni, de az almaszósz-bundás kenyér kombó nálam is kiveri a biztosítékot! :)Egyébként biztos nagyon klassz lehet, hogy nem pörög előre az agyuk órákkal, és nem azon aggódnak, hogy mikor hol kellene lenniük… Azt hiszem ezt az életstílust én is meg tudnám szokni. Rám férne egy kis lelassulás néha… 🙂 Jó neked, Csajszi! Pussz: T.Bea

  2. TéDé szerint:

    >Hahaha, pedig nem rossz ám:))Igen, itt az időt mint fogalmat máshogy értelmezik…

  3. izmirli szerint:

    >Igen, eeeeez Törökorszag :)Mi minden vasarnap elmegyünk a parommal egy ilyen reggelire, bar inkabb brunchnak hivnam: kb. délre, egyre érünk oda és 4-ig ott ülünk, nézelödünk, eszegetünk, ujsagot olvasunk, baratokkal beszélgetünk és TEAZUNK 🙂 Nagyon jo, és nem is draga.

  4. TéDé szerint:

    >Igen, itt hallottam először a brunch (reggeli+ebéd) kifejezést és nagyon találó 😀

  5. Anonymous szerint:

    >Jó kis írás volt,de össze-vissza én sem szeretem keverni a sós-édes ízeket.Az almaszószos bundáskenyér cikkelyt meg majdnem kár volt elolvasnom! :):)Kis híján "baj" lett belőle,amikor a végére értem! :):)Üdvözöllek:FeyyazU.i.: Hétfőn este Önder el ne felejtsen meccset nézni! 🙂 A Ti időtök szerint 20 óra. Nekem korábban lesz! 🙂

    1. TéDé szerint:

      Haha, kezdem azt hinni, hogy ez a bundáskenyeres történet csak családi vonás 😀

      1. Feyyaz szerint:

        :):):)

  6. Zizzer szerint:

    Ez a bundáskenyér almaszósszal nekem is egy kicsit meredeknek tűnik, de nem szólok egy szót sem, a túrós tésztát szalonnával és cukorral eszem… 🙂

    1. TéDé szerint:

      Na igen, tényleg ízlések és pofonok – nekem a Te verziód tűnik iszonyat meredeknek 😀 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük