Utazás - Török konyha

Hasankeyf – Midyat

Teáskanna
Teáskanna

A hétvégén Hasankeyfet és Midyatot látogattuk meg. Előbbit mindössze távolról tudtuk csak megnézni, de így is varázslatos volt.

Hasankeyf ősi városa már ie. 1800 körül létezett, az idők folyamán római, bizánc, arab, artukída, ayyubída, mongol és végül oszmán fennhatóság alá tartozott. Az 1116-ban a Tigris-folyó felett megépült régi híd a települést a Selyem-út fontos állomásává tette, ma csak a romjai láthatók. A híd egy részét fából építették, hogy veszély esetén bármikor el lehessen távolítani, ez az oka, hogy napjainkra csupán a pillérek maradtak fenn.

A régi híd maradványai

Hasankeyf környékén több ezer homokkőbe vájt barlanglakás található, van, amelyikbe a vizet is bevezették. A lakások mellett templomokat és mecseteket is vájtak a kőzetbe. Érdekes információ volt számomra, hogy amikor Diyarbakırban mindössze 5 ezren laktak (ma közel 850 ezren), addig Hasankeyf lakossága 15 ezer körül mozgott. Mára ez a szám 8 ezer alá csökkent.

Barlanglakások

A térség több éve viták kereszttüzében áll, a Güney Anadolu Projesi (GAP – Dél-Anatóliai Projekt) részeként tervezett Ilisu víztározó megépültével Hasankeyf és sok más település víz alá kerülne. A GAP több más hasonló létesítménye a térség gazdasági életét hivatott fejleszteni, a tervek szerint 22 nagyobb víztározót, 19 vízerőművet, illetve kiterjedt öntözőrendszert építenek – vagy már építettek fel. Mivel a térséget javarészt kurdok lakják, a környezet- és örökségvédelmi problematikán túl etnikai kérdések is felvetődtek.

Hasankeyf után Midyat felé folytattuk utunk. Az ősi település lakossága a történelem folyamán többször is megtizedelődött, legutóbb az 1960-as években, amikor a török lakosság egy jobb élet reményében tömegesen Nyugat-Európa felé vette az irányt. Midyat és Mardin híres az ezüstműveseiről és az ezüstből készült kézműves termékeiről. A város központjában egymást érik az ékszerüzletek, sokan kizárólag ez miatt látogatják meg a települést. A leghíresebb ezüstművesek ebben a térségben tanulták ki a szakmát, a legkelendőbb ezüst termékek innen származnak.

Impozáns ékszerüzlet
Teafőző

Midyattól néhány km-re található a Szent Gábriel Kolostor, egy a mai napig működő szír-keresztény kolostor. Nagyon hasonlít a Mardin melletti Deyrü’zzafran Kolostorra. Az 1600 éves szent épületet minden évben ezrek látogatják meg és az egyik legrégibb keresztény kolostorként tartják számon az egész világon. Építését a 4. szd.-ban Szent Sámuel és Szent Simon kezdeményezésére kezdték meg. Mai nevét a 7. szd.-ban kapta Szent Gábriel,  az akkori szír-keresztény vezető után, aki csodatételeiről híresült el. Mindössze négy terem látogatható (Főtemplom, Theodora-kupola, Szűz Mária templom és a Szentek Háza), a többiben a szerzetesek élik mindennapjaikat.

Szent Gábriel Kolostor

Hasankeyfet érdemes közelebbről is meglátogatni, nagyon sok látnivaló akad a városban. Mi idő híján nem tudtuk ezt megtenni, de remélem a jövőben lesz még rá alkalom.

A többi képet ide kattintva éritek el.

“Hasankeyf – Midyat” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Feyyaz szerint:

    Csakúgy mint a mardini,ez a beszámoló is nagyon tetszett! Hallottam már az “elárasztásos” tervekről… 🙁
    Remélem,a tavasz beköszöntével most már minden hétvégén kirándultok! :):)

    1. TéDé szerint:

      Köszi! 🙂 Hahaha, majd látjuk 🙂

  2. gilead szerint:

    van egy kis anyagom a gátépítésekről, elküldhetem ha szeretnétek, van sok mellette és sok ellene….:S

    1. TéDé szerint:

      Küldd csak el, biztosan mást is érdekel, én személy szerint kíváncsi vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.