Párkapcsolat - Mindennapok

Közlekedés Törökországban

Suhanó tákolmány, Diyarbakir
Suhanó tákolmány, Diyarbakır

Sok bejegyzést olvastam már a fenti témában, az egyike azoknak, amely minden Törökországba látogatót vagy itt letelepedőt megihlet. Nem véletlen…

Rövid idő alatt viszonylag sok helyen megfordultam Törökország szerte, voltam Isztambulban, nyugaton és délkeleten is. Bátran állíthatom, hogy nyugatról kelet felé haladva óriási különbségek vannak a közlekedési morál terén, de valami mégis egységes: Törökországban vagyunk 🙂 Ahogy kutyából nem lesz szalonna, úgy az alapvető török vagy “déli” mentalitás sem fog soha megváltozni, sajátosságról van szó.

Emlékszem a legelső törökországi utamra, Isztambulban ért az első “sokk” egy taxiban ülve. Arra gondoltam, hogy kifogtunk egy őrült taxisofőrt, de amikor a második is hasonló stílusban vezetett és a buszsofőr esetében sem volt különbség, ráeszméltem a valóságra – a törökök őrültek az utakon 🙂 Káoszt láttam magam körül, átláthatatlan körforgalmakat, na és a legfontosabbról meg ne feledkezzem, állandóan nyomták a dudát. A gyalogosok halált megvető bátorsággal mászkáltak át az úton, az Égei-tenger menti városokban pedig széllelbélelt robogósok cikáztak az autók és a kocsisorok között, természetesen bukó nélkül. Minek is, hisz nyáron elég meleg cucc, egyébként meg kötelező viselni, ami itt relatív fogalom.

Ezek után érdemes említést tenni Önder első magyarországi látogatásáról. Nagyra becsülte, hogy a KRESZ-t viszonylag mindenki betartja, a forgalom rendezetten halad (kisebb kihágásokkal), senki nem dudál ész nélkül. A piros lámpa mindenkinek piros, a gyalogos pedig igyekszik a gyalogosátkelőhelyet igénybe venni. A budapesti tömegközlekedést kifejezetten jól szervezettnek látta és később elámult az autópályás pihenők minőségén és remek kávézóin 🙂 Mindezek ellenére a Pesten történő mászkálásaink során vadul szorítottam a kezét, mert állandóan át akart rohanni az úton, “még gyorsan átérünk” címmel, míg én megszokásból a jó öreg gyalogosátkelőhely felé tereltem. Nos azóta kénytelen voltam a szabályok betartásából lejjebb adni és megtanultam hogyan is lehet ép bőrrel átslisszanni két autó között. Tegyük hozzá, hogy azért még mindig én vagyok az, aki a “várj, majd a következő autó után” felkiáltásokat használja 🙂

Az első látogatásaim alatt tapasztaltak számomra egy kicsit félelmetessé tették az ottani közlekedést. De akkor még fogalmam sem volt arról, hogy az élet keletebbre, Diyarbakırig sodor. Mert az igazi káosz az erre van…

Itt a lámpánál már akkor dudálnak mögötted, ha még piros, ne adj Isten sárga. Minden jelzés nélkül kanyarodnak, ha kell eléd vágnak vagy éppen keresztül vágnak előtted, nem számít, hogy ő milyen sávban van éppen. Bármikor hirtelen lefékezhet és megállhat előtted, mert meglátott valamit az útmenti trafikban, amit meg akar venni. Félrehúzódni? Ugyan már. A háromsávos út külső sávját parkolásra használják, a középsőben vészvillógóval (vagy anélkül) leparkolnak és előfordul az is, hogy a belsőben is megáll egy barom, mert az út túloldalán van dolga. Ilyenkor lehet szlalomozni vagy várni, amíg a kedves sofőr beszerzi a friss dinnyét a zöldségesnél. A piros lámpa olyannyira relatív, hogy amikor zöldet kapunk, még 5 autó átszáguld előttünk a piroson, tehát örök szabály, hogy ha zölded van, akkor is nézz bele a kereszteződésbe! Rosszabb a helyzet, ha éppen előttünk vált a lámpa pirosra, mert tuti, hogy a mögöttünk levő kocsi még tapossa a gázt, hogy átsuhanjon. Szerencsésebb nekünk is átsuhanni, ha nem akarjuk, hogy a kis Renault segítse be a kocsit a kereszteződésbe. Az oldalkocsis motorokon egy 10 fős család fele elfér úgy, hogy még 2 zsák táp is fel van kötve. Elképzelni nem tudjátok, hogy miket és hogyan! fel nem kötöznek azokra a járgányokra. A bukó errefelé egyenesen tabu, azt hiszem senkin nem láttam eddig. Elképesztő forgalmi helyzeteket képesek előidézni, ha valami miatt bedugul egy kereszteződés – mert hát várni azt nem tudnak. Akár a szembejövő sávban is próbálják kikerülni a dugót, nem számít. A gyalogosok pedig egyenesen őrültek. Itt még az a török szabály sem érvényesül, hogy ahol sok gyalogos kel át, ott ők lesznek az erősebbek és az autósok meghajolnak (by Cybermacs, Isztambul), itt mindenhol gyalogosok rohangálnak át és az autósok kerülgetik őket. Mert szét nem igazán néznek, nekem mindig az az érzésem, hogy halhatatlannak és sérthetetlennek hiszik magukat. A buszsofőrök és dolmuş (kisbusz) sofőrök pedig egyenesen a pokolból szálltak fel, hogy járművet vezessenek. Egyébként maguknak a törököknek is van egy olyan mondásuk, hogy a taxi-, busz- és dolmuş sofőrök számára nincsen hely a “mennyországban” 😀 A mai napig, ha a városban vagyunk kocsival, az anyósülésen taposom a láthatatlan féket, mert egészen egyszerűen elképesztőek.

Mindezek után Ankara maga volt a megtestesült rendezettség és bizony még Isztambult is tök nyugisnak éreztem a forgalom szempontjából. Ahogy már említettem, kutyából nem lesz szalonna, de nyugaton legalább íratlan szabályok vannak – nos, keleten az egyetlen szabály, hogy nincs szabály…

“Közlekedés Törökországban” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Petra szerint:

    Szerintem ez az egyik legjobban sikerült, legelvezetesebb irasod ezen a blogon. Nagyon tetszik, gratulalok!

    1. TéDé szerint:

      Köszönöm szépen! 🙂

  2. Feyyaz szerint:

    Petrához csatlakozva:ez tökéletes volt!

    Egyébként pedig minden így igaz,de nekem az tetszett a legjobban,hogy a cikkedben leírtak ellenére sem gyűlölik egymást olyan végtelenül a közlekedésben résztvevők,mint itthon!

    1. TéDé szerint:

      Köszönöm! 🙂
      Ahogy mondod, ők könnyen belobbannak (igen hatékony katalizátorral működnek), de ugyanolyan hamar el is tűnik a láng és mennek tovább, mintha mi sem történt volna. A dudaszóval kiengedik a gőzt és slussz, nem fortyognak tovább 🙂

  3. CyberMacs szerint:

    Szuper!

    Főleg a suhanó tákolmány! 🙂
    Majd még 1-2 olyan fotót is tegyél fel nekünk, amikor olyan jól megpakolják a kismotort áruval, rokonokkal, és birkákkal! 🙂

    Nem tudom, te hogy látod, de én úgy érzem, hogy bár eléggé kaotikus a vezetés, és tényleg mindenki csak a gázt és a dudát nyomja, de ennek ellenére mégsincs olyan sok baleset.
    Mióta itt vagyok (3 éve), csak 3 balesetet (annak is csak az eredményét) és 3 koccanást láttam. Míg Budapesten alig volt olyan nap, amikor ne találkoztam volna zúzott autóval. Főleg vasárnap reggel.

    1. TéDé szerint:

      Jaj, nagyon sok fotótémám van még itt Diyben, de nem olyan egyszerű őket lencsevégre kapni. Olyan rondán tudnak nézni, ha nem vagyok óvatos, hogy jajj 🙂 Ennek ellenére mindig kísérletezem.

      Igen, az utóbbi 1 hétig abszolút osztottam ezt a véleményedet. Valahogy mindenki megtalálja az útját és elsuhan/átsuhan/kikerüli gond nélkül. Azonban Eskisehirben van valami a levegőben… Az elmúlt héten az emeleti szobából láttam, amint egy motoros ütközött egy autóval és a motor utasa nagyot repült 🙁 Tegnap meg egy bácsika bandukolt kezében a frissen vásárolt Ramadán pidével az útszélen, amikor 2 méterre tőlünk elütötte az autó. Szerencsére nem volt komoly és a bácsi úgy pattant fel, mintha legalábbis bolha csípte volna meg. Kicsit ágált a sofőrrel, majd elvonult. Szerintem én jobban megijedtem, mint ő 🙂 Nem tudom, talán mindez írható a böjt számlájára, az emberek estére dekoncentráltabbak és türelmetlenek. Elképesztő az iftár előtti forgalom egy nagyobb városban, komolyan döbbenetes…

  4. Névtelen szerint:

    Szuper

  5. Petra szerint:

    @CyberMacs “Mégsincs olyan sok baleset?”
    Erdekes, mert a hirado szerint Törökorszagban a halalozas elsöszamu oka a közuti baleset…

  6. lucianaslytherin szerint:

    “A buszsofőrök és dolmuş (kisbusz) sofőrök pedig egyenesen a pokolból szálltak fel, hogy járművet vezessenek. Egyébként maguknak a törököknek is van egy olyan mondásuk, hogy a taxi-, busz- és dolmuş sofőrök számára nincsen hely a “mennyországban”

    Na én ezen egyszerűen könnyesre röhögtem magam 😀 Emlékszem első dolmuş “élményemre”, olyan őszintén imádkoztam, mint még soha, csak egyszer lekerüljek onnan és inkább gyalogolok. Soha nem vettem a bátorságot, hogy kísérő nélkül felüljek ezekre a szörnyekre. 😀

    1. TéDé szerint:

      Nekem az a trükköm, hogy igyekszem hátrébb ülni, már ha van ülőhely, hogy még véletlenül se lássam, hogyan vezet a sofőr :).
      Bár a diyarbakiri sofőröktől nincsen rosszabb, az isztambuli dolmusokon szinte kellemesen érzi magát az ember 🙂

  7. Elvira szerint:

    Gratulálok az íráshoz, szuper, és teljes mértékeben igaz. Nekem az tetszett a legjobban amikor a párod Magyarországi élményeit mesélted el, mindig nagyon kíáncsi vagyok mit gondolnak a török emberek a mi szokásainkról:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.