Személyes

Második karácsonyunk Törökországban

Ahogyan arra már utaltam az előzőekben, az idei karácsonyunk teljesen más, mint a tavalyi. Előző évben kettecskén, most pedig anyósomékkal töltjük együtt, akiknek ez az első az életükben, erről szól a mostani bejegyzés.

December 21.

Megérkeztünk hozzájuk. Az út fáradalmainak kipihenése után és az esti cseverészés közben beavattuk őket a terveinkbe, tudniillik december 24-én karácsony napja lesz! Meséltem arról, hogy hogyan is történik ez minálunk odahaza, milyen hagyományok kötődnek hozzá, mi a háttere, a mi családunknál mik a szokások. Jó munkát végeztünk, mert a lelkesedést és a készülődés izgalmát sikeresen átragasztottuk rájuk is. December 24., mindjárt itt a karácsony!

December 22.

Huh, mennyi minden várt itt ránk a készülődés címszó alatt. Nyakunkba vettük a várost, hogy pár dolgot beszerezzünk, elintézzünk. Napközben vendégeink lettek – hogyhogy nem 🙂 – így az előkészületek ideiglenesen függőbe kerültek és ízelítőt “adtunk” (macskaköröm, mert én még mindig meg tudok lepődni rajta) a megszokott törökös vendégszeretetből. Délután gyorsan megpattantunk, hogy legalább a fához megvegyünk a díszeket, na meg persze egy formás műfenyőt is. Megígértük nekik, hogy minden marad majd itt náluk, és ha a jövőben jövünk, vagy ha a gyerekek, unokák éppen akkor itt lesznek, elő lehet venni a szekrény mélyéről.

December 23.

Másnap reggel távoztak a vendégeink, utána összeült a család az asztalhoz – eligazításra. Záporoztak a kérdések, akkor most hogyan is lesz, mikor pontosan, van-e konkrét időpontja, amikor el kell kezdeni, mi lesz a vacsora, ki mit csináljon, hogyan…. Megbeszéltük a menüt, halászlé, töltött káposzta és bejgli. A fadíszítés este esedékes, vacsora előtt vagy után, majd ahogy kedvünk lesz hozzá.

Apósommal elindultunk bevásárolni a vacsorához, első célállomásul a halárus barátját tűztük ki. Nem vagyok lassú, ha sétáról van szó, de igen-igen kapkodtam a lábam apósom után, hogy befogjam őt a piacig :). Megérkeztünk, kicsit bajban voltam, hogy melyik tengeri halat válasszam a halászléhez. Itt elfelejthettem az édesvízi példányokat, a tenger mellett kevés az esély az előfordulásukra :). A balıkçı (halas) barát a segítségemre sietett, ha halleves, akkor ez és ez jó lesz. Közben apósom elmagyarázta neki, hogy szükségünk van apróhalakra az alapléhez, már meg is kaptuk az ajánlást, hogy melyik a legjobb hozzá. Megmosolyogtak, amikor elmondtam (valószínűleg nem a mondandómon, hanem a hogyanon :)), hogy nekem bizony a feje és a farka is kell a megtisztított halnak, el ne dobják! Halastól rohantunk tovább némi savanyú káposztát fellelni, szerencsémre itt inkább népszerű ez a formája, mint keleten. Ott nem találtam tavaly. A többi apróság megvásárlása után hazaszáguldottunk és máris belevetettem magam az alaplé készítésének rejtelmeibe. Anyósom végig figyelte, hogy mit csinálok, hogy csinálom, hű, tényleg ilyen sokáig kell azt főzni? Miután minden kellően szétfőtt és a szűrési fázisba kezdtem, megjegyezte, hogy ez nem éppen az egyszerűbb fajtából való étel. Hát, a karácsonyi étkek egyike sem arról híres, nem hiába van olyan, amit egy évben csak egyszer készítünk 🙂

Az alaplevem elkészült, a nap is lement, másnap karácsony!

December 24.

Reggel anyósommal nekiestünk a töltött káposztának, mivel nekik is van egy hasonló ételük (még nem volt szerencsém hozzá), így abszolút értette miről van szó. Apósom közben egész nap izgatottan kérdezgette, hogy hogy állunk, mi újság, hogyan lesz. A káposzta elkészült, anyósomnak a városban dolga akadt, következett a bejgli. Nem tudom miért, de valami nagyon nem úgy sikerült a tésztával, ahogy kellett volna, pedig a kelt tésztafélék egész közel állnak már hozzám. Örültem is, hogy egyedül maradtam a konyhában, nem volt túl kecsegtető a bejglim kinézete. Mindezek fejében a diótöltelékem sem sikerült igazán, aki e sorokat olvasva tudja, hogy miért, annak üzenem, hogy most szabad nevetni 🙂 Szóval a bejgli projekt lebőgés gyanússá vált, egyre jobban örültem, hogy nincs senki velem és nem követi nyomon a szentségeléssel tarkított kínlódásom. Önder mentette meg az egészet a kukától, mert én bizony már oda szántam. Végül úgy ahogy sikerült helyrepofozni, és még ha nem is a legízletesebb, omlósabb, diósabb bejgli lett belőle, az enyém 😀

A menü készen állt, a bejgli odakint hűsölt, elérkezett a vacsoraidő. Amolyan ünneplősen felöltöztünk mindannyian és kezdetét vették a gasztroélvezetek a szépen feldíszített asztalnál. A halászlé elsöprő sikert aratott, apósom kétszer is szedett és már elkezdte pedzegetni anyósomnak, hogy ezt bizony érdemes lenne elsajátítania, mert nagyon finom. A töltött káposztás tál is kétszer fordult körbe, valóban jól sikerült, pukkadásig ettünk belőle. A brutális menü befejeztét követően elérkeztünk a legizgalmasabb részhez, a fadíszítéshez.

Anyósom először távolról szemlélte a dolgokat, apósomat azonban nem kellett félteni és aktívan kivette a részét a műfenyő felállításából. A díszítéskor már mindenki belelendült és gyerekként élvezték a csillogó gömbök felaggatását, a boák körbetekerését. Nem csak a gömbök, de a szemek is csillogtak a kandalló tüzének fényében, valóban mindenki ráérzett az esemény hangulatára. A fa alá került az otthonról kapott szaloncukor, majd gyorsan a ház különböző pontjaiba széledtünk, hogy előhozzuk a becsomagolt ajándékokat és a fa alá tegyük őket. Minden készen állt. A fa ragyogott, az égősor színesen villogott, a kandalló tüze lobogott és megkezdtük az ajándékozást. Láttam rajtuk, hogy igazán különleges számukra adni, kapni, kibontani, együtt lenni, örülni, látni az örömöt a másikon. Azt hiszem mindannyian elérzékenyültünk egy kicsit, mindenki átérezte, hogy miről szól a karácsony ünnepe. Utána még sokat beszélgettünk, együtt töltöttük az időt, felszeltem a bejglit (nem is lett olyan rossz) és elkészült a hagyományos forralt bor. Később felhívtuk Önder tesójait, hogy azért mégis kellemes ünnepeket kívánjunk, bár ők nem tudták, hogy éppen aznap van karácsony 🙂

Szép estét töltöttünk együtt és biztos vagyok benne, hogy maradandó emléket nyújtottunk nekik. Átadtuk a szellemiségét, az értékét, a hangulatát és mindazt, amit otthonról hoztam, amit én is úgy kaptam.

“Második karácsonyunk Törökországban” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. TéDé szerint:

    igen!! mum and dad enjoyed so much 🙂 meals were fantasticus as well

    1. TéDé szerint:

      by Önder

  2. esther szerint:

    De jó volt olvasni ezt a bejegyzést, büszke vagyok Rád, elvitted a magyar Karácsony szellemét egész Törökországig, egy török családhoz!! 🙂
    Lehet, hogy egy-két éven belül az összes baráti család töltött káposztát eszik majd december 24-én!!! 🙂

    1. TéDé szerint:

      Ha más nem ott mindenképpen, ahol az ünnepeket töltjük! 😀

  3. persepolis72 szerint:

    Mi Angliaban karacsonyoztunk hugomeknal, neki angol a ferje. Igaz, h itt ismerik a karacsonyt, de nekik 25~en jon a Jezuska, igy 24~en magyar napot tartottunk, ma pedig angolt. Persze az elmaradhatatlan magyar karacsonyi etelek kozul csak a beigli mutatkozott be, aminek hatalmas sikere volt az angolszaszoknal (egy ausztral unokatestver is volt, akinek ez volt az elso hideg karacsonya), ma pedig christmas puddingal tomtek tele bennunket. 🙂
    Erdekes olvasni mas~mas nacio karacsonyat, azt pedig foleg, h egy nem kereszteny orszagban milyen szeretettel fogadtak a mi unnepunket.

  4. Lara szerint:

    Gratulálok, nagyon jó karácsonyotok lehetett. Jó volt olvasni az előkészületeket egészen a végkifejletekig. Gondolom ajándékok is bőségesen is kerültek a fa alá? Pár nap múlva utazok vissza Törökországba, kiváncsi vagyok fog-e várni engem karácsonyfa….. 🙂

    1. TéDé szerint:

      Köszi, nagyon jó volt tényleg. Persze, apróságok kerültek a fa alá, úgy ahogy illik 🙂
      A kérdés az, hogy a párod vár-e fával vagy nem? Hű, ez izgalmasan hangzik, majd számolj be a fejleményekről 🙂

  5. Edit szerint:

    Nagyon ügyes vagy, gratulálok!
    Úgy tűnik, Önder családja nagyon nyitott, rugalmas és befogadó.

    1. TéDé szerint:

      Köszi! Igen, ők tényleg azok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.