Hagyományok - Kultúra

Tevebirkózó fesztivál, mert itt ilyen is van

Amikor először hallottam róla, azt hittem, hogy viccel az illető. Majd kiderült, hogy valóban létezik, idén második alkalommal szervezték meg Fethiyében a Hagyományos Karaçulha-i Tevebirkózó Fesztivált.

Ne gondoljatok véres küzdelemre, itt sem ember, sem állat nem sérült. (A tavalyi első fesztivál egyetlen balesetét az egyik teve gazdája szenvedte el, mert jószága megharapta a fülét :)) A tevék viccesen tuszakolják egymást és amelyik maga alá parancsolja ellenfelét, az a győztes. Minden egyes mozdulatra létezik szakkifejezés, egy kommentátor végig élesben közvetítette az eseményeket. Úgy éreztük magunkat, mintha legalábbis egy focimeccset hallgattunk volna 🙂 A kommentátor először bemutatta a “versenyzőket” a közönségnek, majd egymásnak eresztették őket az arénában. Az egymásnak eresztést sok esetben hosszú noszogatás előzte meg, időnként a tevék izgalmasabbnak találták megmártózni a homokban. Nem mindegyik bizonyult harcias típusnak, némelyek csak barátságosan forgolódtak és a hangos ösztökélés ellenére sem voltak hajlandóak egymásnak esni. Mások olyannyira összegabalyodtak a küzdelem során, hogy 15-15 ember alig bírta őket szétszedni. Olyan is akadt, aki menekülőre fogta a dolgot, ezzel azonban rögtön a vesztesek táborát gyarapította.

A küzdelem

Mégis hogyan vehetők rá ezek az egyébként békés jószágok arra, hogy nekimenjenek a másiknak? Egyszerű a válasz, a tevék párzási időszaka mostanra esik, ezért mutattak a nőstény jelenlétével feltüzelt hím harcosok hajlandóságot a birkózásra. Volt szerencsénk megtekinteni a mindenért felelős nőstény tevét, akit nem mindennapi humorral megáldott gazdája Monica Lewinskynek keresztelt el 🙂

A küzdelmek közötti szünetben szemtanúi lehettünk a teveszépségversenynek, ahol a tevék feldíszítését értékelte a zsűri. Öt versenyző közül választották ki a legszebbet, az egyik tulajdonos mintegy 350 ezer Ft-nak megfelelő török lírát költött arra, hogy a hagyományok szerint öltöztesse fel tevéjét.

Ők küzdelem helyett csak barátkoztak egymással

Honnan is ered ez a hagyomány, hogyan kötődnek a helyiek a tevékhez itt a nyugati országrészben?

Fethiyében és környékén nagyon sok yörük származású ember él, akik még a közelmúltban is nomád állattartással foglalkoztak. A nomadizáló életmódot követően a Toros-hegység mentén telepedtek le, Fethiye és Antalya környékén ma is nagy számban megtalálhatóak. A yörükök állattartó népként minden év tavaszán felköltöztek a hegyekbe – ahogy ők hívják yayla-ra -, ahová felhajtották az állataikat is. A nyár elteltével, késő ősszel újra lehúzódtak, hogy közelebb kerüljenek a tengerhez és az állataikkal együtt kellemesebb klímában vészeljék át a telet. Ez a költözködés a régebbi időkben óriási eseménynek számított, tevéiket feldíszítve, karneváli hangulatban vonultak egyik helyről a másikra. A kétlakiság a mai napig létező fogalom a yörükök körében, bár már nem annyian foglalkoznak állattartással. Hagyományosan rendelkeznek egy nyári lakkal valamelyik hegyi falucskában, míg télen Fethiyében vagy annak környékén tartózkodnak.

Amikor körbenéztem a fesztivál népes forgatagában, magunkon és a barátainkon kívül elvétve láttam csak külföldit.  A látogatók ízig-vérig helyiek voltak, a környező falvak lakói, a yörükök, akik ezzel a fesztivállal is próbálják ápolni és átörökíteni hagyományaikat. Nem mellesleg a belépti díjból befolyó összeg egy új iskola építési költségeit egészíti majd ki. Számos yörük férfi népviseletbe bújva jelent meg, míg sokuknak legalább a hagyományos narancssárga kendő ott lógott a nyakában. A lelátók tömve mosolygó emberekkel, gyerekekkel, parázson sült a kebab és a fasírt, hangosan árulták a simitet és a szotyit. Minden olyan igazi törökös volt, a zsivaj, a zene, a tánc, a jókedv, az étel, az ital, az enyhe káoszérzet.

Teveszépségverseny, közben zene és yörük néptánc

A főbejárat mellett teveszalámit (deve sucuk) lehetett venni – merthogy ez is létezik -, és ínycsiklandó illatok terjengtek a sült teveszalámis szendvicset árusító bódék felől. Igazi kalandorokként bátran kóstoltuk meg, az íze nagyon hasonlított a sima török szalámira, de valamivel pikánsabban fűszerezték. Bevallom, hogy kicsit bűntudatosan pislogtunk a mellettünk elballagó, feldíszített állatokra, miközben kezünkben tartottuk az ízletes falatokat.

Készül a teveszalámis szendvics

Tevebirkózó fesztivál, életre szóló élmény… Ha Fethiyében jártok ilyenkor télvíz idején, mindenképpen látogassátok meg!

A képeimet ide kattintva találhatjátok. A barátaink sem tudták kivonni magukat az esemény hatása alól, ők így írtak róla idén Turkey’s For Life című oldalukon.

“Tevebirkózó fesztivál, mert itt ilyen is van” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Turkey's For Life szerint:

    Awww, Ahtopot looked like such a fighting camel, but he just didn’t want to fight. He must be a nice guy. 🙂 Great photos.
    Julia

    1. TéDé szerint:

      Yess, he was so peaceful, they arranged their fight by communication 🙂 Thanks!

  2. Mariann szerint:

    Egyszer beszélgettünk az ételekről török barátainkkal, és a lókolbász említésére igencsak magasra szaladt a szemöldökük… Nos, a teveszalámi sem jobb,… vagy rosszabb! 🙂

    Egyébként nagyon tetszik a beszámoló,egy kicsit én is ott érzem magam,mikor olvasok Tőled valamit!

    1. TéDé szerint:

      Igen, én is rögtön a lókolbásszal példálóztam és végül arra lyukadtunk ki, hogy egyre megy 😀
      Köszönöm! 🙂

  3. Lara szerint:

    Nagyon érdekes lehetett, irigyellek , hogy te mar lattad élöben is. 🙂 én csak olvastam rola. De jövöre tervbe veszem, hogy megnézem… 🙂 Mennyibe került a belépö?

    1. TéDé szerint:

      10 TL volt fejenként a beugró. Antalyában nincs ilyen rendezvény?

  4. Lara szerint:

    Nem sajnos itt nincs. 🙁 Zenei, kulturalis fesztivalok sokkal inkabb…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük