Személyes, Társadalom - Történelem

Csak egy kiragadott momentum

Mindössze egy kellemes tapasztalat, amit úgy gondoltam, hogy Veletek is megosztok. Költözködtünk, de nem is ez a lényeg. Tudjátok mivel jár összecsomagolni és bedobozolni egy lakást bútorostól, hát az ember általában a háta közepére nem kívánja. Itt pedig a távolságok sem elhanyagolhatóak, nem csak pár utcával mentünk odébb, még csak nem is a szomszéd városba. Gondos csomagolásra és mindenféle eszközre volt szükség, hogy a törékeny cuccokat és a bútorokat lehetőleg megóvjuk a többnapos utaztatás veszélyeitől. Teherautót, a bepakoláshoz embereket kellett kerítenünk…

Történt az egész szervezési és lebonyolítási procedúra két olyan személy segítségével, akiket előtte egyáltalán nem ismertünk. Mindössze egy közös ismerőssel rendelkeztünk és az elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a két férfi az ég világon mindent megtegyen értünk. Szó szerint mindent. Mivel már hosszú évek óta Diyarbakırben élnek, a helyismeretük lehetővé tette, hogy olyan dolgok beszerzésében is segítsenek, amik fellelési helyéről nekünk fogalmunk sem volt. Két napon keresztül, miután letették a munkát, jöttek és fáradságot nem kímélve, késő éjszakáig güriztek velünk együtt. A helyiek gondolkodásmódját ismerve megbízható fuvarost kerestek, megállapodtak az árban, valóban mindent elkövettek, hogy a helyzetünket megkönnyítsék. Oly módon, amit az ember leginkább a barátaitól remél.

Bevallom, hogy a pattanásig feszült idegeinkre balzsamként hatott ez a fajta önfeláldozó segítségnyújtás és bizonyos fokig meghatódtunk. Nem vártak cserébe semmit és valószínűleg soha többé nem találkozunk velük. Pont ez tette az egészet értékessé és különlegessé. Nem mondom azt, hogy ez egyedi eset és azt sem, hogy törvényszerű. Azt sem akarom sugalmazni, hogy más országban nem fordul elő ilyesmi. Ugyanakkor azt tapasztaltam az eddigiek során, hogy az emberek itt inkább nyújtanak segítő kezet az idegeneknek anélkül, hogy viszonzást remélnének.

Csak egy kiragadott momentum, de néha éppen ezek gondolkodtatnak el vagy adnak erőt a elkövetkezőkhöz…

“Csak egy kiragadott momentum” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Feyyaz szerint:

    Güzel…!

  2. Mariann szerint:

    Igen, ezek azok a kistörténetek, amiket én is szívesen mesélek ismerősöknek, ha felmerül a “törökország szerelmünk”. Az a fajta nyitottság, önzetlenség, amiért nem várnak semmit, sőt az frusztrálja őket, ha nem tehetik meg. Nem számít nekik sem idő, sem pénz, sem az,hogy sosem látott, és valószínűleg többé nem is fog. Csak a segíteni akar.
    Ők valószínűleg nemcsak tudják, de érzik is, hogy adni jó…
    Ezért szeretem Törökországot, ezért szeretem a Törököket!

  3. Kriszti szerint:

    miután elolvastam az írásod egy pár percig mosollyal az arcomon ültem itt és elmerengtem az én élményeimen…..mi busszal sokszor több ezer kilométert teszünk meg Törökországban , gondolhatjátok mindig történik valami, de olyan még nem volt, hogy ne akadt volna segítségünk…kapásból mindig jöttek a megoldások az ötletek, az ismerősök hívása..stb.
    De a legemlékezetesebb amikor Kayseriben egy kis műszaki hiba miatt leálltunk az út szélén . A házból már jött is ki a tulaj (aztán visszament és öltönyt vett fel:)) majd jött hívta telefonon a segítséget. A lánya addig kijött és ládából körtével kínálta a 45 utast, sőt még a fürdőszobájukat is felajánlották addig nekünk. Mindenkinek leesett az álla..

  4. TéDé szerint:

    Tényleg sok kis sztorit lehetne mesélni, aminek általában az a vége, hogy tátott szájjal ülök/állok, hogy ilyen létezik…
    Izmirli írta egy másik kommentben, hogy minél keletebbre megyünk, annál jobban odafigyelnek egymásra az emberek. Ez abszolút igaz. Kelet felé és a nagyvárosokból “vidékre” tartva sokkal segítőkészebbek a törökök.

    Vajon meddig lesz ez még így?…

  5. Feyyaz szerint:

    Pedig éppen hogy İzmir is jó példa! Tavalyelőtt kerestük (de nem találtuk) a Hisar dzsámit. Két rendőrt állítottunk meg érdeklődni,és mire három másodperc múlva újból felpillantottam a szétnyitott térképből,már 6-an(!) álltak körülöttünk,és mindenki nekünk segített!
    En Büyük Türkiye!

  6. TéDé szerint:

    Bennem az országgal való ismerkedésem kezdetétől fogva az fogalmazódott meg, hogy Magyarország “előrébb jár” egy-két generációval, ami egyáltalán nem pozitív irányt jelöl. Mindezt főleg az emberi kapcsolatokra értem, azok minőségére és mélységére. Biztos vagyok benne, hogy az általam kiragadott ‘segítőkészség’ egykor nálunk is természetes volt, mára azonban – ahogy előttem is írták – tátva marad a szánk, ha ilyet tapasztalunk.
    Felmerül bennem a kérdés, hogy Törökországnak vajon mennyi van még hátra, hogy eltűnjön ez a fajta természetes önzetlenség?

    1. izmirli szerint:

      Szerintem még sok van hátra, mivel itt, a kutatások szerint is lassabban változnak a szokások, a fiatalok nem feltétlenül akarnak teljesen másképp élni, mint a szüleik, nagyszüleik, ahogy Magyarországon vagy innen (értsd Törökország 🙂 nyugatabbra.

      1. TéDé szerint:

        Talán igaz, itt a hagyományok jobban cementbe vannak zárva.

    1. TéDé szerint:

      Nagyon köszönöm Márti!!

  7. Erkaya szerint:

    Kedves Tédé! Nagy lelkesedéssel olvasom mindenegyes írásod, mert ilyenkor lélekben újra ott vagyok Türkiyében, újra érzem és élem mindazt, ami engem ott elvarázsolt. Köszönöm! Szép napokat kívánok Nektek, és várom a további érdekes és aranyos sztorikat! Éljen Türkiye!!! 🙂

    1. TéDé szerint:

      Köszönöm szépen! 🙂

  8. Chloé szerint:

    Szia!

    Múlthéten akadtam rá a blogodra, és egy szusszanyásra el is olvastam mindent. 🙂
    Nagyon jól írsz, árnyaltan, érthetően, és olyan magyaros humorral. 🙂
    A barátom török, gondolkodunk mi is a költözésen (illetve még csak azon, hogy egy hetet kint töltünk a családjánál Isztanbulban, aztán majd meglátjuk… ), és a Te blogod sokat segített abban, hogy egy kicsit belássak a “kulisszák mögé”, és jobban megértsem a török mentalitást, életérzést. 🙂
    A legfurcsább magyar szemmel, hogy milyen segítőkészek, lazák, nyitottak, és közvetlenek. Amit a cikkben is leírtál, egyáltalán nem várnak érte cserébe semmit, sőt…
    Szép napot, sok-sok cikk témát, és további boldog életet kívánok! 🙂

    1. TéDé szerint:

      Köszönöm, örülök, hogy így segíthetek Neked!
      Nektek is minden jót kívánok, remélem, hogy olyan döntést tudtok hozni a jövőtöket illetőleg, amiben mindketten meglelitek a boldogságot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.