Hagyományok - Kultúra

Török fürdő, régen és most

A hamam márvány emelvénye, van akit még csak a dörzsikesztyűvel mosnak, van akit már habbal kényeztetnek

Az elmúlt napokban hosszú idő után újra eljutottam török fürdőbe, azaz hamamba, de meg kell vallanom, hogy nem igaziba. Nem igaziba, mert ez csak egy helyi hotel által nyújtott, koedukált szolgáltatás volt, inkább nevezném fürdőblokknak, látszatra az eredeti kellékekkel. Az igaziban a férfiak és nők egyszerre nem lehetnek jelen, beosztják a napokat vagy napszakokat, hogy mikor ki látogathatja. Egyelőre nem találtam olyat, aki elkalauzolna egy ilyenben, mert az is egy külön világ, íratlan szabályokkal.

Mára nagyon sok modern fürdő épült, amelyek főleg a turistákat szolgálják ki és nem ritkán arcpirító árakon nyújtanak gyenge minőségű szolgáltatást. Sajnos a gyenge szolgáltatásba ezúttal mi is belefutottunk, de az élményt ez sem csorbította.

A hamam belső, kupolás terme középen az alulról fűtött márvány emelvénnyel, amin a masszírozás történik

Terebess Ázsia így ír a török fürdők belső felépítéséről: “Az átlagos fürdőben a vendég négyzet alakú, kupolával fedett előcsarnokba lépett. Jövet-menet ez szolgált öltözőhelyiségül, s átmenetet biztosított az utca és a fürdőterem hőmérséklete között. Innen egy átmeneti helyiségbe jutott, ahol ülőpadok és csorgók álltak rendelkezésre, majd a tulajdonképpeni fürdőterembe. Ennek a kupola alatti, központi részét termálfürdőkben lépcsőzetesen mélyült medence foglalta el, gőzfürdőkben pedig egy köldökkőnek nevezett márvány emelvény, a masszázs helye.

A vallási előírás csak folyóvízben engedte a fürdést, ezért a termálfürdők medencéjében állandóan cserélődött a víz, a falaknál mindkét típusú fürdőben falikutakból csorgott kisebb mosdómedencékbe. A nagyteremben folyt a masszírozás és dögönyözés is. Az egyes helyiségekhez kisebb fülkék csatlakoztak, amelyekben az előkelőbb vendégek félrevonulva öltözködtek és fürödtek, és itt lehetett elvégezni a test előírt szőrtelenítését is.

Az épületegyüttes láthatatlan, de nélkülözhetetlen tartozéka a vízhálózat és a fűtőberendezés. A termálfürdőkbe agyagcsöveken vezették a hőforrások vizét, amely a vízellátás mellett egyben a fűtést is biztosította. A gőzfürdőben ezt kazánnal oldották meg. A fürdőket általában déli váltással használták férfiak és nők, de voltak két részből álló ikerfürdők is a két nem egyidejű kiszolgálására. Legtöbben a pénteki nagy istentiszteletet megelőző napon keresték fel a fürdőket, de soha nem kellett attól tartani, hogy látogatók hiányában értelmetlenné válik folyamatos üzemeltetésük. Csütörtökön a legféltékenyebb férjnek is el kellett ide engednie asszonyát.”

A fürdőzést szaunázással illik kezdeni, hogy a pórusok kitáguljanak és a bőr felpuhuljon. A szaunát követően jutunk a hamam belsőtermébe. Ahogy a fenti idézet leírta, a márvánnyal borított, kör alakú helyiség falán körben csapok (falikutak) találhatók, mellettük pedig nagy edények, abba folyik a víz. Kiválasztva a szimpatikus csapot leülünk mellé, és a megfelelő hőmérsékletű folyó víz beállítása után speciális edénnyel locsolhatjuk, moshatjuk magunkat. Itt elvégezhetjük a teljes tisztálkodást is. Lehet speciális mosást (kese) kérni, amelyet felárért külön erre szakosodott férfiak és nők végeznek.

A hamam márvány emelvénye, van akit még csak a dörzsikesztyűvel mosnak, van akit már habbal kényeztetnek
A fűtött márvány emelvény néha egészen forró is tud lenni, ehhez társul az irdatlan páratartalom. Először egy vizes dörzsikesztyűvel átdörzsölik az embert, így a szaunázást követően felpuhult bőrről könnyen eltávolítható az elhalt hámréteg. Hihetetlen mennyiség le tud jönni, én úgy éreztem, mintha lenyúztak volna. Ezt követően egy finom szövésű zsákot előzőleg felhabosított, szappanos vízbe mártanak, majd jön a trükk és a zsákot felfújják. Az abban képződött habot a testre helyezik és következik a habmasszázs-mosás rész.
Ez már inkább reklámcélú fotó :)
Ez a kép igazi reklámfotó, de a habkészítés tényleg így történik

A habbal masszírozva mossák le a testet, igazán kellemes tud lenni, átmozgatják az izmokat, meglazítják az ízületeket. A férfiakat kíméletlenül meggyúrják, néha elfojtott nyögés hallatszódott a márvány emelvény felől, miközben a hab alól csak a szenvedő alany összegabalyodott karjai és lábai kandikáltak ki.

A mosást követően ismét átülünk a folyó vizes csaphoz és a kis edénykével leöblítik rólunk a habot. A végén kapunk még egy hajmosást, amivel véget ér a művelet. Néhány perc pihenő után törölközőkkel bebugyolálva ki lehet menni az előtérbe és egy ayran vagy citromos szóda mellett jól esik leheveredni, szuszogni, relaxálni. Testet-lelket megtisztít egy-egy fürdőzés, utána olyan könnyűnek érzi magát az ember, mint egy tollpihe. Régen a fürdők funkciója közel sem merült ki ennyiben, ismét hadd idézzek a Terebess Ázsia cikkében írottakból:

“A fürdőzés talán mindennél nagyobb élményét, az itt folyó társasági életet, a másfajta társas összejövetelekhez, a mulatságokhoz és látogatásokhoz szokott európaiak alig vették észre. Pedig a muszlimok visszafogott, befelé forduló életében a fürdő különleges örömöket tartogatott.

A férfiak előtt nem volt zárva a világ, nekik a fürdőzés nem menekülést, hanem többféle szórakozást jelentett. A keleti ember sokra becsülte a világtól való szemlélődő visszavonulást, a magányos vagy közös révületet, váltsa ki istenimádat, szédítő mozgás vagy részegítő ital. A fürdő simogató meleg vize, a lebegtető, ernyedt heverészés az áttetsző gőzben, a masszőrök szakszerű dögönyözése ilyesféle bódulatot hozott. Amikor azt megelégelte, a testében újjászületett és lelkében megerősödött fürdőzőt kellemes csevegés segítette vissza a külvilágba. Az előcsarnokban még lenge fürdőgyékényben pipára gyújtott, kávét rendelt, és hosszasan elbeszélgetett ismerőseivel.

Délután, amikor a fürdőt zsibongó nők szállták meg, a szemlélődő, csendes bódulat helyére viháncolás költözött. Sok nő számára – különösen az előkelőbbeknek, akik helyett szolgálójuk járt a piacra – ez volt az egyetlen, de mindannyiuk számára a legfőbb menekülés a háremélet bezártságából. Itt lehántották magukról lepleiket és bugyogóikat, amelyek évszaktól és napszaktól függetlenül sarkuktól a fejük búbjáig beborították őket, s ledobták a szigorú szemérmességet és hallgatást is.

„Megismerkedtem Törökországban nőkkel, akik négy-hat órát ültek a göbek tarin [azaz a köldökkőn], hajukra négy darab szappant használtak el, s ámbár testök minden látogatás után erősen megfőtt csirke húshoz hasonlított, mégis hetenként háromszor-négyszer ismételték ezen élvezetet. Ezen nem szabad csodálkoznunk! A fürdő, főképp télen, a török hölgyvilág fő találkozási helye s az Operát, a hangversenyt helyettesíti náluk” – figyelte meg Vámbéry Ármin az 1860-as évek első felében tett utazása során.”

Nos igen, a fürdőkben régen fontos társadalmi események zajlottak. A mamának például itt nyílott lehetősége szemügyre venni a menyjelöltet. Szóba elegyedett vele, a kísérőjével, feltérképezte a hátterét és mindent, amire egy anyának szüksége volt ahhoz, hogy fiának megfelelő “asszonyt találjon”.

Ha bővebben érdekel a török fürdőkultúra, akkor ajánlom a már idézett cikket a Terebessen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.