Párkapcsolat - Mindennapok

Újra Törökország útjain – a hírhedt tömegközlekedés

Igazi csúcsforgalom

Nos, nem először húzom elő a témát és azt gondolom, hogy nem is utoljára. A sokszor az őrület határát súroló közlekedés nem maradhat említés nélkül, egyszer-kétszer…ki tudja hányszor… 🙂

Az előző bejegyzésem egy kicsit keletre orientálódott, akkor még Diyarbakır városában éltünk. Higgyétek el, hogy nagyon nagy különbségek vannak a vidék és e között. Csak azért győzködlek Benneteket, mert az itteniek általában mosolyogva legyintenek, ha erről jön fel a szó, “ettől nem lehet rosszabb”. Magam is azt gondoltam első  törökországi látogatásomkor, hogy Isztambul, Fethiye a józan ész határait súrolja közlekedés szempontjából. Pedig dehogy, keletebbre a józan ész fogalma is eltolódott 🙂

Az már nem újdonság senkinek, hogy a törökök a közlekedési szabályokat alternatív módon kezelik. Úgy gondolják, hogy a szabályok rájuk nem vonatkoznak, hisz ők ebből a szempontból a többiek “felett állnak”, ugyanakkor hihetetlenül képesek szidni a másikat, ha az szabálytalanul közlekedik. Így lehet-e csodálkozni, ha néha anarchia alakul ki az utakon, egysávossá beszűkülő szlalompálya lesz a kétsávos+leállósávos útból, vagy robogós őrültek előzik az autót jobbról-balról, mert éppen versenyeznek vagy csak sietnek valahová. (Egyébként a törökök mindig sietnek valahová.) Ők ilyenek. Fel kell venni a ritmust, leszokni az anyázásról, ha épp a kanyarban áll meg a sofőr, hogy kenyeret vegyen a sarki boltban. Ha nem hiányzik egy szívszélhűdés vagy agyidegzsába, jobb ilyenkor legyintve továbbmenni.

Taxisok

Ha egy kicsit jobban bele akarok merülni a tömegközlekedés világába, sok érdekességet lehet említeni. Persze, persze, a török taxisok hírhedtek és nem evilágról való sofőrök, millió legenda kering róluk. Az egyik például – ami tipikus “ez is csak Törökországban történhet meg” – az, hogy késő éjjel odaballag az ipse a taxihoz, hogy hazavitesse magát. A taxis lehúzza az ablakot, láthatóan éppen a vacsoráját fogyasztja. Mondja az ipse, hogy hova készül, a taxis erre hümmög egyet és annyit kérdez, hogy az ipsének van-e jogsija. Van. Kijelenti, hogy ha az megfelel az ipsének, hogy ő vezessen, amíg befejezi a vacsoráját, akkor akár indulhatnak is. Taxisofőr beül az anyósülésre, ipse a volánhoz és elindulnak… Hogy igaz-e, nem tudom, de az köztudott, hogy minden legendának van alapja és nagyon könnyen el tudom képzelni a helyzetet 🙂

A hírhedt minibusz

Természetesen nem a taxi a fő tömegközlekedési eszköz. A buszok mellett a városi tömegközlekedés szerves részét a minibuszok képezik. Ezek a magánkézben levő kis járművek behálózzák a város azon területeit, ahová a busz nem jut el vagy nem tud kellő sűrűségű járatot indítani. Érdekessége, hogy fix útvonalon jár, de a menetideje rugalmas, ráadásul bárhol fel vagy le lehet szállni. Csak ki kell állni az út szélére és egy határozott kézmozdulattal leinteni. A minibuszsofőrök érdeke, hogy minél több utasuk legyen, ezért folyamatosan dudálnak és villognak az út mentén sétálóknak, nem-e véletlenül rájuk várnak éppen. A potenciális útszakaszokon alig-alig vánszorognak előre, abban bízva, hogy valaki kiugrik egy bokor mögül vagy kirohan egy üzletből és leinti őket. Máskor pedig őrült módjára száguldanak előre, mindig attól függ honnan mennyi utast várnak. Diyarbakırban az is előfordult, hogy megszavaztatták az utasokkal az útvonalat és balszerencsénkre mi nem a többséghez tartoztunk az eredeti útvonallal. A 10 perces utazásból lett vagy 40 perc, mire oda lyukadtunk ki, ahová egyébként mennünk kellett volna. Önder szokta emlegetni, hogy a minibuszon lenni mindig biztonságosabb, mint azon kívül. Azt hiszem ez mindent elárul 🙂 Minibuszok kötik össze a környező kisebb falvakat a városokkal, van olyan is, ami 60 km-t zötykölődik a város fennhatósága alá tartozó kis faluig. Itt, Fethiyében, egy városon belüli minibusz út 1,5 török lírába, azaz kb. 190 forintba kerül.

A minibuszok mellett közlekednek a városi autóbuszok, limitáltabb útvonalon és a hagyományos buszmegállós technikát alkalmazva. Itt 1 líra, kb. 127 forint a jegy ára, ezeket a buszokat az önkormányzatok üzemeltetik. Számomra a legmegdöbbentőbb a minibuszokon az a fizetés sokak által alkalmazott módja, felszáll az illető majd leül és előre küldi a pénzt! Kézből kézbe adogatják az utasok, majd ugyanez visszafelé a visszajáróval! Először azt hittem káprázik a szemem és csak egyedi esettel állok szembe. Gyorsan kiderül, hogy nem így van.

A távolsági busz belülről

Törökországban óriási távolságokat kell megtenni egy-egy rokonlátogatáskor, ünnepekkor vagy csak úgy. Aki nem repülővel utazik, az szinte biztos, hogy távolsági busszal. A vonathálózat nem túl jól kiépített és nem is nyújt jó szolgáltatást, a buszjáratok viszont az ország minden nagyobb lakosságszámmal rendelkező pontját összekötik. Minden teljesen máshogy működik, mint nálunk.

Itt is vannak városok kezében levő busztársaságok, de főleg magáncégek uralják a piacot. Egy-egy buszközpontba betévedve minden jelentősebb busztársaság kis irodával vagy pulttal képviselteti magát. Mindet végig kell járni, hogy a célállomáshoz melyikük mikor indít járatot és mennyiért. Nincs információs pult, hogy Budapestre mikor megy a következő gyors és az minket már abszolúte nem érdekel, hogy az Kunság Volán vagy Volánbusz, mert ugyanannyiért visznek el. Itt a piaci verseny miatt nagy különbségek lehetnek az árban, a komfortfokozatban és a nyújtott szolgáltatásban is. Bizony, egy-egy Fethiye-Ankara út mondjuk 8-9 óra hosszúságú, Isztambulba pedig 12-13 óra feljutni. Ilyenkor már nagyon számít a komfort :). A törökök irdatlan távolságokat tesznek meg buszokkal, nekik ez a megszokott, este 10-kor felülnek az éjszakai járatra és reggel megérkeznek a célállomásra.

Ezeken a távolsági buszokon mindig van egy utaskísérő (általában fiú), aki időnként vizet, üdítőt, kávét, teát, rágcsálnivalót, esetleg kispárnát kínál az utasoknak, mindez benne foglaltatik az árban. Az előttünk lévő szék támlájában beépített kistévé található, ahol filmeket, TV-t nézhetünk vagy zenét hallgathatunk a hozzáadott füles segítségével. Az út hosszúságától függően többször is megáll a busz egy fél órás pihenőre, minden útvonalnak és cégnek megvan a jól bevált pihenőhelye, ahol az éj közepén is kiszolgálják az utasokat. Ilyenkor megmozgathatjuk elgémberedett tagjainkat, lehet teázni, enni, ajándékot vagy édességet vásárolni. Az erre szakosodott pihenőhelyek remekül berendezkedtek az utasok igényeinek kielégítésére, telefonfeltöltő automata áll rendelkezésre, ahol 1 líra fejében telefont lehet tölteni és pénzbedobós masszázsfotelek enyhíthetik az igénybe vett hátsófertáj sajgását. A pincérek fürgén lépkednek a vendégek között és villámgyorsan szolgálják fel a teát – mert hát a legtöbben arra vágynak. Fél óra után irány tovább.

Buszközpont Isztambulban

A buszra történő jegyvásárlás mindenképpen igényel némi rutint, ha személyesen megyünk be egy-egy utazási irodába akkor is, online pedig végképp körülményes utánajárni, hogy az adott városba mely busztársaságok indítanak járatot. A nagyobb buszközpontokban például csak kapkodja a fejét az először arra járó külföldi, mert folyamatosan kurjongatnak mint a vásárban, minduntalan idegenek lépnek oda nagy vehemenciával, hogy ez-meg-az-meg-amaz. Nos ők a jegyeiket árulják, amolyan “last minute” akciót hirdetnek a hamarosan induló buszokra. Első ottjártamkor a felvont szemöldököm nem nagyon tudtam normálisan visszahúzni, kb. még most is ott állnék tátott szájjal, ha Önder nem húz odébb 🙂 Összességében kifejezetten baráti ára van egy-egy ilyen útnak, Fethiyéből Ankarába akár 20 líráért, azaz kb. 2500 forintért el lehet jutni.

Egy Isztambul-Fethiye út után higgyétek el, hogy villámgyorsan átértékelődik az ember lányában a távolság fogalma 🙂

“Újra Törökország útjain – a hírhedt tömegközlekedés” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Andi szerint:

    Hát jót mosolyogtam ezen a bejegyzésen, kapásból vagy 20 buszos sztori jutott eszembe, igaz többségében nem voltak épp kellemesek, de persze az emlékek megszépülnek, most már jókat szórakozok rajtuk. Volt, hogy vitatkoznom kellett a sofőrrel (kb 0 török nyelvtudásommal), hogy nem, nem lökött beleki turista vagyok, valóban Serikbe szeretnék eljutni este 9-kor egyszál laptoppal a kezemben az út széli fűben várva a repülőtér mellett! Aztán volt, hogy az egyik alanyai hotel előtt töltöttem 3 órát azzal, ahogy néztem, hogy húznak el az orrom előtt az Antalyába tartó buszok, mert a felettébb kedves, ám kissé szerencsétlen securitys emberünk nem engedte, hogy én álljak ki az út szélére leinteni a buszt, mondván az az ő dolga, vagy 10-szer tessékelt vissza a kapunál lévő műanyag székbe, így esett meg, hogy aznap este már nem jutottam el Antalyába. Nem is voltam ideges! 🙂 Aztán Fethiyéből Antalyába tartva volt egy buszbalesetünk, bár itt kivételesen nem a buszsofőr ámokfutása miatt, melynek köszönhetően eljutottam egy Isten/Allah háta mögötti jandarmához, egy flip-flopban és egy pántos nyári ruhában.. felemelő volt, elhiheted! 🙂
    De persze voltak nagyon pozitív tapasztalatok is, mint mikor egy dolmuson már az egész busz egy emberként kiabálta, és mutogatta nekem, hogy ott az otogar, ott az otogar, most kell leszállnom!!!!!!!!! 😀
    És mikor végre feljutottam az első távolsági buszomra, hát tényleg elállt a lélegzetem, simán lepipálja a Kisalföld volán bármelyik járatát! 🙂 Igaz kávét csak harmadszorra kértem, mert álmomban nem gondoltam volna, hogy azt csak úgy ingyen osztogatják… 🙂
    És a többi és a többi és a többi……….. 🙂

    1. TéDé szerint:

      Na igen, az idő mindent megszépít 🙂 Istenem, a kezdeti lépések de nagyon tétovák, mennyi hülyeség megtörténik velünk külföldiként 🙂

  2. Kriszti szerint:

    Én is gyorsan leírok egy kis sztorit 🙂 Első csoportos utam töröko.-ban. Helyszin Akcakoca tengerparti kis városka. Alkatrész kellett a buszunkhoz és persze a taxisokat kérdeztük meg hol szerezhetnénk olyat. Pattanjunk be majd elvisz. ..bömbölt a zene, végigszáguldottunk a városon és megérkeztünk egy garzásorhoz ahol mindenféle alkatrészeket lehetett kapni. Ki se kellett szállnunk a taxiból, odajött egy srác a lehúzott ablakhoz , elvette a rossz alkatrészt és máris ment kutatni..kb. 5 perc és már nálunk is volt az új . Aztán száguldás visszafele természetesen a zene se halkult el. Olyan pikk-pakk megjártuk és igazából azt se tudtuk hova visz stb. hogy mikor kiszálltunk a taxiból csak bámultunk egymásra aztán volt egy jó nagyot röhögtünk. Annyira meglepő volt az egész.
    És nem csak a taxis és stílusa, hanem a garázsor végig alkatrészekkel és hogy a buszunkhoz is volt az a kis alkatrész. Igaz tudom Törökország buszos ország de a fene gondolta volna , hogy ilyen szerencsénk lesz.

    1. TéDé szerint:

      Igen, itt nincs olyan, hogy valamit ne lehessen valahogyan megoldani 🙂 Néha kicsit nyakatekerten, de mindenképpen megoldják!

  3. Feyyaz szerint:

    Evet,buszos ország,én gyűjtöm a török útikönyveket,van már egy tucat,és mindegyikben megtalálható az a mondat,hogy “Mindenhonnan van járat mindenhova”.

    1. TéDé szerint:

      Körülbelül így igaz. A legkisebb falucskába is el lehet jutni minibusszal.
      Nekem az hangzik durván, hogy innen Fethiyéből egészen Diyarbakir-ön túlra is indítanak buszjáratot, ami az 1500 km-hez közelít! Nem tudom, hogy mi lehet Törökországban a leghosszabb buszút és van-e olyan, aki bevállalja 🙂

      1. Feyyaz szerint:

        Nos,az én tudtommal az İstanbul-Van a leghosszabb,és ez több,mint 1600 km! Ohh,hát mi az a gyenge 25 és fél óra! A jegy ára kb.14.000 Ft.

        Amikor én többször is Magyarországról buszoztam İstanbulba,még az sem volt ilyen hosszú! 🙂

        1. TéDé szerint:

          Jesszus, és van, aki utazik is így?? Bizonyára, ha kínálják az utat…

      2. Feyyaz szerint:

        Evet,utaznak így,foglalható hely a buszra interneten is. Úgy 5 lírával olcsóbb a jegy!:)

      3. Attila Kiss (@bpattila11) szerint:

        En Manisaban voltam, Izmir mellett 1 hetig es harom haveromnal laktam akik Ahmet, Mehmet es Muhammet nevuek voltak. 🙂
        Nekik volt egy egyetemsita srac ismerosuk, aki 28 orat utazott Manisabol Van-ba busszal. Jo, nem???

        1. TéDé szerint:

          Na az a durva :S

  4. Klézli Ildikó szerint:

    Jót nevettem a sztorikon. Köszönöm nektek, hogy fölvidítottatok!

    1. TéDé szerint:

      Köszi, hogy velünk tartottál! 🙂

  5. Péter szerint:

    Sziasztok, én két hét múlva indulok Törökországba egy hosszabb túrára és lesz egy utam busszal Van-ból Istanbulba. Kíváncsi vagyok…

    1. TéDé szerint:

      Szia! Minket is kíváncsivá tettél, mesélj utána, hogy milyen volt! Úgy látom, masinával a kezedben vágsz neki az útnak… 🙂 Apropó, merre visz majd az utad?

  6. Piros szerint:

    Ó, mennyi minden eszembe jutott ennek a Side feliratú busz láttán. Mi is hasonló kisbusszal utaztunk oda. Azt mondják Side több mint kétezer éves, de én láttam építeni 🙂 Olyan lázas falazás és kopácsolás volt minden utcában. A mi fogalmaink szerint ez kókányolás, mert úgy véltem még én is különb falat húznék, de elképesztő volt a fejlődés irama.
    ja és isteni kebabot ettünk…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük