Személyes

Eltelt a második évem Törökországban

Visszaolvastam a tavalyi bejegyzésem, benne van minden lényeges, ami az első évben aktuális azoknak, akik ezt az országot választják új lakóhelyül és ki is akarják azt ismerni. Most halkan töprengve ülök a klaviatúra felett, hogy hogyan lehetne érthetően összefoglalni a második évet, miben volt az más, több, újabb, hogyan öntsem szavakba ezt a különleges érzelmi gomolyagot, ami kismillióféle, különböző színű, fajtájú szálból tevődik össze.

Az elmúlt évben nem (sem) unatkoztunk, egyáltalán nem. Több költözés, ideiglenes hely, átmeneti időszak, munkahely keresés majd váltást követően végül Isztambulba kerültünk. Tulajdonképpen pár mondatban sikerült is összefoglalni az egészet, de az érdekesség éppen az átmeneti időszakokban rejlik.

Délkeletet elhagyva délnyugatra, Fethiyébe költöztünk, oda, ahol párszor már jártam előtte, de a látogatás tudjátok, hogy egészen mást jelent. Új közeg, ezúttal a családdal együtt, egy török családdal. Fél év alatt betekintést nyertem abba, hogy Önder hogyan nőtt fel, igazán közelről megismertem a szüleit, a vidék kultúráját, a család hagyományait, szokásait. Megismerkedtem a tágabb értelembe vett családdal, akik eleinte óriási szimpátiával, de kicsit félve közelítettek hozzám, mert nem tudták hogyan viselkedjenek velem. Később, ahogy a török tudástáram is gyarapodott és többször összefutottunk, elképesztő mennyiségű szeretettel halmoztak el, tudom, hogy bármikor bármelyikükre számíthatok a jövőben és tényleg a család részeként tekintenek rám.

Ennyi idő alatt láthattam, hogy milyen is egy török család élete, mindennapjai, mégis miben más attól, amit délkeleten láttam, mit jelent 1300 km-rel arrébb menni. Felfedeztem egy merőben más, gyönyörű vidéket Földközi-tengerestől, mediterrán jegyekkel körülvéve, megtapasztaltam, hogy milyen egy turizmusra épülő kisvárosban élni. Itt találkoztam személyesen az első kitelepült magyarral, akik sokat mesélt az ottani dolgokról. Nem csak magyar, de angol barátokra is szert tettem, akik külföldiként teljesen más szemszögből világítottak rá Törökországra, ottani életükre.

Mivel nagyon érdekel a konyha, sok mindent megtanultam anyósomtól, megtudtam, hogy a számomra ismeretlen hozzávalókkal mit lehet kezdeni, milyen a mediterrán és azon belül a yörük konyha. Ellestem például hogyan készül a joghurt és az olívabogyó házilag, sok jegyzetet készítettem, hogy lehetőleg elfelejteni se tudjam őket. Emlékszem, hogy Diyarbakırban fogalmam sem volt, hogy mi a túrót kezdjek mondjuk a csicseriborsóval és hasonló furcsaságokkal, így nem is kezdtem velük semmit. Mostanra viszont kialakulóban van egy jó kis vegyes konyhánk, benne az általam otthonról hozott tudás, mellette az újonnan elsajátított kedvencek, és ezeket remekül össze lehet illeszteni egymással.

A fethiyei fél évet követően pár hónapot Magyarországon töltöttem, egészen más szemmel néztem már ott körbe. Ezt úgy értsétek, hogy ennyi távollét ahhoz elég, hogy egy kicsit kívülről is lehessen szemlélődni. Sajnos nem minden esetben tetszett, amit láttam, de azt hiszem ezt nem kell ragozni senki előtt és értitek mire gondolok…

Most pedig Isztambulból írok. Mielőtt a jelenlegi helyre költöztünk volna itt a városban, egy konzervatív negyedben éltünk pár hónapot, ez idő alatt volt szerencsém megismerni az ő életvitelüket is. Hát, ott eléggé kilógtam a sorból a fizimiskámmal és sokszor maradt tátva a szám a látottaktól, de azért közel sem annyira más világ, mint Diyarbakır. Hihetetlen különbségek vannak negyedek és negyedek között, sokszor elképedek rajta, hogy mennyiféle embert hajított bele a Jóisten ebbe az óriási, Isztambul nevezetű fazékba.

Az új helyünk kellemes, isztambuli viszonylatban kifejezetten élhető, egy újabb fajta adalék az előbb emlegetett fazékban. Már csak szokni kell az itteni általános életritmust és lüktetést, ami azt hiszem egész jól megy a kezdetekhez képest. Önder valószínűleg ezen az “egész jól megy” megjegyzésen fog vigyorogni, mert eszébe jut a legutóbbi eltévedős kalandom, amikor nem éppen mosollyal az ábrázatomon érkeztem haza, de ez már egy másik történet 🙂

Ha visszatekintek, nagyon sok mindent tapasztaltam és tanultam  az elmúlt évben, az eddig látott színek sokkal árnyaltabbá váltak. Nem kellett már azzal foglalkozni, hogy hogyan is kell törökül boldog ünnepeket kívánni vagy hogy a török teához hány kanál teafüvet hajítsak a vízbe, hanem egészen más mélységekbe láttam bele. A környezetemmel közben változatlanul formáljuk egymást, tartottunk karácsonyt anyósoméknál, a régen látott barátaink követelik, hogy gulyást főzzek nekik, mások Magyarországra mennek nyaralni és nekik segítek programot összeállítani, megint mások felvillanyozódnak, hogy Osmaniye városában létezik egy Bartók Béla Múzeum, hogy lehet, hogy odavalósiként nem hallottak róla és máris keresik a youtube-on fellelhető Bartók Béla darabokat.

Itthon, a mi kis mikrokörnyezetünkben pedig már rendesen összekutyulódtak a dolgok, Önder létezni sem tudna a reggeli kávé nélkül (itt ez egyáltalán nem szokás és ő sem ivott soha), az igazi téli takaró az a kacsatollal jól megtömött dunyha (náluk ez főleg nem használatos a melegebb éghajlat miatt) vagy közeleg a karácsonyi mizéria, dekorálni kell és ajándékok, jaj istenem, hogy is lesz 🙂 Én meg téliszalámit eszek (ha otthonról hozzájutok) olívabogyóval és fehér sajttal, és élve az ország éghajlati adottságaival, a friss idénysaláta kifejezetten finom minden ételhez 🙂

Hát, valahogy így telt…

“Eltelt a második évem Törökországban” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Reiner Éva Ella szerint:

    Első évben még nagyon sokszor fájt. Ma már csak a távolság az ami egy kicsit fáj, hisz az csöppet sem lett kevesebb, de mit számít az a boldogság és kiegyensúlyozottság láttán. Mi kellene ennél több. 🙂 A.

  2. CyberMacs szerint:

    Az igazán minőségi török tollpárnákban magyar libatoll van ám. 🙂

    1. TéDé szerint:

      Én már annak is örültem, hogy kacsát találtam 😀

  3. Csilla szerint:

    Szia! Köszi az összefoglalót, érződik rajta a mélység, a részletek feltárása… Nagyon jó volt olvasni, de még részletesebben is érdekelt volna, például az isztambuli életritmusba való belerázódás és itteni kalandok. De talán majd erről is olvashatunk még. 🙂 A családotokban kialakult török-magyar mix nagyon izgalmas, igazi kihívás ennyi szokást összecsiszolni, minden ünnepet megülni… az egymás kultúrája iránti nyitottságotok igazán dicséretes, csak így tovább! 🙂

    1. TéDé szerint:

      Köszönjük! 🙂
      Az isztambuli részről fogok még sokat írni, hiszen annyira új, de egy kicsit majd külön 🙂

  4. Éva szerint:

    Nagyon jó a blogod. A molyról keveredtem ide….és itt is ragadtam egy időre. Isztambul nagy kedvencünk, irigyellek hogy ott élhetsz.

    1. TéDé szerint:

      Köszi!

  5. piro szerint:

    Szia ! En meg itt uj vagyok ,Nagyon tetszett amit irtal ,Nagyon jo volt olvasni ,hogy kialakult a csaladi-mix ! Tovabbi sok minden jot kivanok ,hogy tovabbra is jol mukodjon minden !

    1. TéDé szerint:

      Köszi! 🙂 Te merre vagy?

  6. Szandra szerint:

    Szia! Irigyellek téged minden helyzetből 🙂 Szeptemberben voltam először Törökországban nyaralni,Side-be.
    ez a nyaralás életem legszebb hete volt,megtudtam mit rejt ez az ország, megismerkedtem török emberekkel és barátságokat kötöttem, azt tudom mondani hogy beleszerettem Törökországba és az ott élő emberekbe! Te meg ráadásul ott is élsz, hatalmas élmény lehet!!! Hogy sikerült ez az egész? 🙂
    Barátnőkkel ismét betervezzük a visszautat jövő nyáron 🙂

    1. TéDé szerint:

      Hát, nem így volt tervezve, na de Isten útjai kifürkészhetetlenek 🙂
      Örülök, hogy jól érezted magad itt, várunk jövőre is 🙂

  7. lucianaslytherin szerint:

    A reggeli kávé. 😀 Vajon hány “bűnös” magyar él még ott kint, aki rászoktatta a törököt. 😀 Én ugyanezt tettem, azóta is, ha összefutunk Murattal, mindig kér a kávémból. .)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.