Személyes, Társadalom - Történelem

A török háztartásbeli nők, avagy munka nélkül fekete a kenyér?

haztartasbeliSokfelé jártam már és többféle életvitelbe beleláttam az itt eltöltött évek során. Éltünk katonai övezetben, később anyósoméknál egy turisztikai övezetben, láttam milyen az élet városban és falun, hogy élnek a vidéki és a városi rokonaink, barátaink, vagy éppen milyenek a mindennapjaik az isztambuli ismerősöknek, kollégáknak, barátoknak. Van egy jelenség, amibe elég gyorsan belebotlottam a kiérkezésem után és ami később különböző formában vissza-visszaköszönt utam során, ez pedig a török háztartásbeli nők életvitele. Gyorsan le szeretném szögezni, hogy posztom nem azokról szól, akik a kisbabájukkal vannak otthon, az egy egészen más helyzet és külön bejegyzést érdemelne.

Számomra az első pillanattól kezdve olyan hihetetlen volt, hogy az itteni htb. nők mivel töltik a napjaikat. Otthoni feladatok ellátása, főzés-takarítás, esetleg gyerekek, találkozás a hasonló cipőben járó másik asszonyokkal, nőrokonokkal, traccsolás, stb., majd minden kezdődik elölről. Én egészen más környezetből jöttem, tudjuk nagyon jól, hogy odahaza nem engedheti meg magának egy átlag család, hogy a nő, feleség, anya ne dolgozzon. Ami régebben még működött, ma már egyáltalán nem, de ez csak egyik vetülete a dolognak, a másikról kicsit később.

Visszatérve az itt tapasztaltakra, azt láttam, hogy a legtöbb háztartásbeli nő teljesként éli meg az életét és egyáltalán nincsen hiányérzete, a dolgok számukra így illeszkednek egymáshoz tökéletesen. Olyanokkal is megismerkedtem, akik bevallottan szörnyen unatkoztak, de az ég világon semmit nem tettek volna azért, hogy egy új hobbit kezdjenek, munkahelyet keressenek, vagy valamit kitaláljanak, amitől a hétköznapjaik színesebbé válnának. Kisebb hányadot képviselt azok száma, akik annak ellenére, hogy hivatalosan nem dolgoztak, rendelkeztek otthoni hobbikkal, kézimunkáztak vagy eljártak különböző délutáni tanfolyamokra, foglalkozásokra.

Törökországban egy 2011-es statisztika alapján a nők csupán 27,8 %-a foglalkoztatott, összehasonlításképpen ez az arány Magyarországon, ugyanebben az évben, 50,6%. Ráadásul itt a foglalkoztatottaknak csak 29,5%-a nő (2012-es adat), a többi férfi. A nők foglalkoztatási aránya mindig attól függ, hogy városban vagy vidéken, keleten vagy nyugaton vagyunk, az urbánus és nyugati országrészben sokkal magasabb, míg vidéken és keletebbre lényegesen alacsonyabb. A nők közül sokan dolgoznak a családi gazdaságokban és ezért nem rendelkeznek hivatalosan bejelentett munkahellyel.

A nők alacsony foglalkoztatottsága leginkább az iszlám vallásban gyökerezik. Az iszlám szerint a férfi az, akinek a kötelessége, hogy ellássa családját és mindent megteremtsen ahhoz, hogy biztosítsa hétköznapi megélhetésüket. Ezzel szemben a nőnek egész másfajta feladatai vannak. Úgy tartják, hogy a nők természetünkből adódóan gyengédebbek és alkalmasabbak az otthon megteremtésére, a gyermekek gondozására, ezért a családi fészek és béke megteremtése a ő feladatuk.

Semmi olyat nem írtam most le, ami számunkra ismeretlen, hiszen hogyan is működött minden azelőtt? A különbség az, hogy itt még mindig ez a jellemző, viszont azt is hozzá kell tennem, hogy a változás Törökországban is megfigyelhető. A nők foglalkoztatottsága növekvő tendenciát mutat, pl. egyre több a női politikus és egyre többen tesznek szert felsőfokú végzettségre. A változás a keleti országrészben kevésbé figyelhető meg, ott a lányok taníttatása nem olyan fontos a család részére, ezért nem hogy dolgozni, de tanulni sem engedik őket az iskolapadban kötelezően eltöltött évek végeztével. Ezek a lányok abszolút úgy nőnek fel, hogy az egyetlen feladatuk a férjhez menés és családalapítás lesz.

haztartasbeli
www.cvonline.hu

Ahogy korábban említettem, a háztartásbeliek számára ez az életvitel teljesen természetes. Egyáltalán nem igénylik azt, hogy az önkifejezést, önmegvalósítást munkán keresztül is megéljék, ez nekik nem szempont. Sok ilyen korombélivel vagy tőlem nem sokkal idősebbel ismerkedtem meg, egy részük diplomával a zsebében sem érzett késztetést arra, hogy belekóstoljon a munka világába, és ily módon (is) letegyen valamit az asztalra, kihívásokkal szembesüljön, értéket teremtsen.

Itt jön képbe a másik vetülete annak a környezetnek, ahol én felnőttem. A gazdasági megfontoláson túl mi már másért is dolgozunk azon kívül, hogy a család megélhetéséhez hozzájáruljunk. Sokan sokszor kérdezték tőlem az elmúlt évek során, hogy hogyan lehet elviselni azt, ha az ember kiszakad a munka világából és netán tartósabban belekerül egy ilyen helyzetbe. Ha nem gyerekvállalás áll a dolog mögött, akkor nagyon nehezen! Hisz “mi” vagy “az én generációm” – kicsit nehéz ezt körülhatárolni -, nem ebben nőttünk fel, minket már gyerekkorunk óta munkára neveltek, hogy karriert kell építeni, ezért is fektetünk éveket abba, hogy egy általunk gondolt jó szakmára tegyünk szert.

Számomra a mindennapok elképzelhetetlenek valamiféle munkavégzés nélkül, hogy érezzem azt, igen, valamit én is letettem az asztalra, alkottam, aminek pénzben mért értéke is van és ezzel hozzájárulok a családi büdzséhez. Gyökeres ellentéte az itteni felfogásnak, ezért fordulhat elő az, hogy egy htb. török nő soha nem fogja igazán megérteni ezt a fajta kínzó hiányt. Több kint élő magyarral beszélgettem a témáról, akiknek hozzám hasonlóan hosszabb-rövidebb ideig nem adódott lehetőségük munkavállalásra, nagyjából mindegyikük így éli meg a helyzetet. Ami további közös, hogy egyikünk sem nyugodott bele a helyzetbe, valamit mindenki kitalált magának extra elfoglaltságként, valami olyat, ami szellemi táplálékot ad, kinek éppen mire van szüksége. Fekete kenyér ez, amibe valószínűleg mindenki belekóstol, de előbb-utóbb sikerül felépíteni egy a hozott alapokon nyugvó és a lehetőségekhez igazított értékrendet. Ha nem is munka az a szó hagyományos értelmében, de valami mégis, ami kitölti az űrt, amíg nem sikerül belépni a munkaerőpiacra.

Visszatérve a török háztartásbeli nőkre, azt láttam, hogy nekik egészen addig a pontig nincs hiányérzetük és élnek boldogan, amíg a saját megszokott kis közösségük körbe veszi őket. Ha ebből bármilyen okból is ki kell szakadniuk (költözés miatt, de természetesen országon belül maradva), akkor sokuknál valami elképesztő módon megkezdődik egy befásulási periódus, mert egészen egyszerűen nem tudnak magukkal mit kezdeni. Nem tudják, hogy egyedül, amíg a férj dolgozik és a gyerekek iskolában vannak, mit csináljanak. Tapossák a mókuskereket, telnek a szürke hétköznapok, amik a család és a háztartás körül forognak, de nem foglalkoznak önmagukkal, nincsenek kihívások a mindennapjaikban és nem is tudják, hogyan teremtsenek újakat. Valószínűleg más alternatíva ismeretének hiányában észre sem veszik, hogy mi történik velük, de hisz így nőttek fel, soha senki nem támogatta őket az egyéniségük ilyen térű kibontakoztatásában.

Azt hiszem ez megint egy olyan dolog, amit hosszú távon “mi” nem tudnánk megszokni, szerintem még akkor sem, ha lecsaládosodunk. Bár ez utóbbi még előttem áll…

Ti mit gondoltok erről, mennyire látom generációs vagy – egyelőre – gyerektelen szemüvegen keresztül a dolgokat?

“A török háztartásbeli nők, avagy munka nélkül fekete a kenyér?” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Zsuzsi szerint:

    Az én magyar-török lányom is itt fog felnőni, de soha nem ilyen szemléletben! Mutasson példát majd a török barátnőinek hogy mi nők is vagyunk valakik, sőt, ha kell még mi is el tudunk tartani egy családot, vagy az iskolában megszerzett tudással, vagy akár a 2 kezünkkel. Bízom benne hogy dolgozni is szívesen fog, mert ezt látja otthon.

  2. Zsuzsi szerint:

    Bocsi, itthon 🙂 Azt hiszem Dalma az otthon és az itthon fogalma is megérne egyszer egy bejegyzést 🙂

    1. TéDé szerint:

      Hát igen, mindig nézőpont kérdése 🙂

  3. guba tünde szerint:

    NEM TUDOM ELKÉPZELNI HOGY LEHET IGY ÉLNI.ARRA VOLNÁK KIVÁNCSI HOGY MIT KEZDENEK AZOK A NÖK MAGUKKAL AKIKNEK NEM LEHET GYEREKÜK? VELÜK MARAD A FÉRJÜK? MERT ÉN UGY HALLOTTAM HOGY A TÖRÖK FÉRFIAK NAGYON CSALÁD CENTRIKUSAK.. ÉS HA ELVÁLNAK AKKOR KITARTJA EL ÖKET?

    1. TéDé szerint:

      Szerintem a kérdésedre nincsen egyenes válasz, a meddőség így vagy úgy minden kapcsolatra hat, nincs rá recept, hogy egy pár hogyan tudja azt feldolgozni. Az igaz, hogy a török férfiak családcentrikusak, de azt nem mondhatom, hogy ez miatt tutira kilépnének a házasságból, ez egyéni.
      A lányok általában addig élnek a család védőszárnyai alatt, amíg férjhez nem mennek, utána a férj kötelessége lesz, hogy biztosítsa számukra a megélhetéshez szükséges feltételeket. Ha válásra kerül a sor, akkor a bírósági döntéstől függően a volt feleséget havi járandóság illetheti meg addig, amíg nem kezd el dolgozni vagy nem megy újra férjhez (mindez a gyerektartási díjon felül). A havi járandóság mellett a bíróság kötelezheti a férjet egy jelentősebb összeg megfizetésére is. A nők a válás után általában vagy hazatérnek a családjukhoz, vagy maradnak a közös lakásban és a férjnek kell távoznia.

  4. Zsuzsi szerint:

    Nos az én férjemnek volt egy első felesége, aki sosem dolgozott. Elváltak, ház maradt Neki, a gyerekük 25 éves, (nem gyerek) de mai napig nem részletezem, nem kevés pénzt kell fizetni az exnek. Bírói döntés. Amíg nem fog az ex újra házasodni, addig nekünk fizetni kell a pénzt…Így mennek ezek itt.

  5. izmiri szerint:

    Bizony ez egy újabb érdekes kérdés. Én látok ilyen és olyan esetet is, hiszen nagyvárosban élünk.
    A fiatalok karriert szeretnének – de azonnal. A középkorúak között van olyan, aki dolgozik, és szereti, van, aki dolgozik, de nem szereti, és persze van, aki otthon ragadt. Anyós korosztályából nem ismerek senkit, aki dolgozik, vagy valaha dolgozott, pedig jó iskolába jártak.

    Hogy mi a jó az egyéni kérdés véleményem szerint. Hiszen okés legyen karrier, de így két gyerekkel már én is úgy látom (pedig vezető beosztásban dolgoztam több mint tíz évig), hogy egy idő után egy nőnek nem megy minden. Otthon is egy jó 6 órás állásra vágytam már gyerekesen, de az ritka mint a fehér holló. Pedig több nőnek jutna így munka, és a családra is maradna idő mellette. Pár hónapig engedték nekem terhesen a 6 órát, az volt életem egyik legjobb időszaka.

    Azt el kell mondjam még, hogy már első törökországi látogatásaimon is meg kellett állapítsam, hogy a magyar nők 20-35 között szebbek, csinosabbak, mint a törökök, viszont 35 felett magasan vernek minket. És ez miért van ? Na pont azért, mert nem dolgoznak 10 órában, és utána vásárolnak be és főznek meg, és nevelik a 3 gyereket.

    Mindemellett természetesen mélyen egyetértek azzal, hogy értelmes tevékenységet kell(ene) találniuk. Én erre is látok sok példát (kézművesség, sport). De sokan valóban csak a háztartással és a barátnőkkel vannak elfoglalva.

    De mindezt elfogadom. Egy dolog azonban teljesen kiüt ahányszor felmerül. Otthon van a nő, két gyereke van, ezért segítség kell neki. Mert szegény hogyan tudná ellátni a háztartást, hiszen ott a két gyerek. Ezért napi 4-6 órában jön a kadin, aki főz, takarít stb. Na ilyenkor azért el szoktam mesélni a magyar nők helyzetét.

    Egy mondat még csak: nekem most baromi jó, hogy nem kell dolgoznom, mert egy kissé elfáradtam az elmúlt 15 évben. De azért nem volt egyszerűen hajlandóságom beírni a kérdőívre azt, hogy a foglalkozásom ev hanimi (htb), na azt azért nem.

    1. TéDé szerint:

      Valóban, itt elképesztően elterjedt a babysitter vagy házvezetőnő alkalmazása még akkor is, ha a nő otthon van. Tőlem is kérdezgetik a helyi ismerősök, hogy tervezem-e, lesz-e, hogy képzelem el a későbbiekben. Azon meg egyenesen ki vannak már jó ideje akadva így a terhesség előrehaladtával, hogy egyedül vagyok itthon, amikor Önder dolgozik, de hogy akkor ki segít, hogy végzem el a lakással kapcsolatos teendőket, stb…. Nem érzem úgy, hogy csak azért ide kellene valakit hívnom, minden megy szépen a maga ütemében, ha lassabban, akkor lassabban. Persze, amikor már ott leszünk közvetlenül a szülés előtt-után, akkor nagyon is jól fog jönni a segítség, de az egy másik történet 🙂

  6. izmirli szerint:

    Csajok, én el vagyok hűlve, amikor az ilyen htb. asszonyok összejönnek egy-egy alkalommal (a günre – na majd erről is kell írnom blogbejegyzést) és egész 4-5 órán keresztül arról beszélnek, hogy mit és hogyan főztek. Aztán meg halljuk a férjeiktől, hogy 20-30 éve ugyanazt eszik otthon. Akkor miről lehet ennyit beszélni?! Mert ha mindennap az indiai, kínai, európai stb. konyha specialitásait főznék, akkor megértem 🙂 de nem ez a helyzet!
    Úgyhogy elkezdtem elmaradozni ezekről az eseményekről.
    De valóban, a fiatalabb generáció, legalábbis itt nyugaton, tényleg többet akar, nem csak otthon lenni. Viszont opciónak, mindig megmarad, hogy ha nincs megfelelő munka, akkor otthon maradnak.
    Ami a bejárónőt illeti: először én sem értettem, de aztán a férjem mondta, hogy amikor lesz gyerek természetesen bejárónő is lesz. Én meg nem tiltakoztam 😉 35 felett meg kell tartani a kondit – ahogy izmiri mondja 🙂
    Férjemet is kérdezik keleti ismerősei, hogy miért akarok mindenáron dolgozni, Ő csak azt mondja: ő nem az a fajta nő, akit be lehet zárni otthonra 🙂

  7. Enikoa szerint:

    En is egy-ket even belül megyek majd ferhez, anyos jelölt meg egy eve kerdezte, ha mar ugy is együtt vagyunk ket eve, miert nem hazasodunk össze ennyi ev utan. atiratkozhatnek az ottani egyetemre, majd megtanit nekem minden hazimunkat es együtt dolgozhatunk otthon. Furcsalotta, mikor azt mondtam, elöbb el akarom vegezni az egyetemet, talalni egy rendes allast es akkor esküdni, ha mar mindent megalapoztam a hazassaghoz. A csaladtagjai szerint ilettlenseg igy hazassag nelkül együtt lennünk (mondjuk ez is egy mas tema) de ha egyszer meg nem jött el az ideje…
    Az ottani nök többsege is ha nem tanul tovabb közepiskola utan(vagy esetleg elöbb) elmegy a gyarba vagy a földekre dolgozni, aztan egy-ket ev mulva megunja a dolgot es gyorsan ferjhez megy (kocaya kaçar 🙂 ). Utana jöhet a nyugodt otthoni elet, reggel felkelni, atsöpörni minden szobat, megnezni az összes tv sorozatot, mikor hazajön a ferj vacsorat csinalni es ennyi. En biztos megörülnek igy.
    Persze vannak török baratnöim akik szinten igy velekednek. Ahogy ök mondjak, soha nem akarnak ingyen cseled lenni.
    Gondolom attol függ, milyen környezetben nöl fel az ember es milyen peldat allit fel maganak gyerekkoraban…

  8. Zsóka szerint:

    Sziasztok,
    én három gyereket szültem..mert mindig nagy családot szeretettem volna. 3 sikerült is istennek hála 🙂 Érettségi után nem tanultam tovább, elmentem egy gyárba dolgozni, majd hamar házasság és gyerek. Majd vissza a gyárba. Második gyermek 9.5 évre lett ( közben lett volna egy kisfiam, aki koraszülött lett, meghalt). Nos kislányom megszületett 2001-ben. Itt már azt éreztem, hogy az anyai örömökön túl szeretnék valamit csinálni, ami nem gyár, megvalósítani magam… A 3 év gyesből gyakorlatilag majdnem az egészet végig tanultam. Gyes után vissza a gyár. Egy rövid időre iroda, de konfliktusok voltak a munkatárssal. Ő karrierista, én nem. Én mentem vissza önként a gyári részre. Majd munkahelyváltás. A tanult végzettségem alapján (gazdasági informatikus) munkát ajánlott egy vállakozó.
    Örültem, hurrá karrier!! A tanultaknak végre hasznát veszem és nem lesz többet lelkiismeret furdalásom a gyermekeim miatt. (Nem voltam ott velük sokszor, mikor nekik rám lett volna szükségük.)
    Időt energiát nem kímélve vetettem magam a munkámba. Gyerekek sokszor egyedül, szülői támogatás sehol …
    Aztán legfrissebb dolgozó révén röptetés. Leépítés, nagyon sajnálják. Ordítottam, toporzékoltam. Nem is a munka miatt, sokkal inkább a fájdalom miatt az elvesztegetett idő miatt, amit a gyermekeimmel tölthettem volna. Munkanélküliként terhes lettem. Negatív vélemények, rosszalló tekintetek…”most tudnátok a gyerekekkel jönni-menni, kényelmesen élni, csak nem akarod megtartani?”…de meg akartam, nem is volt kérdés. Életem legjobb döntése volt. Egyetlen karrier és munka sem tudná annyiszor elmondani, hogy : “anya szeretlek , annyira jó, hogy ebbe a családba születtem”
    Közben szüleim halála után (az örökölt pénz jó helyre kerülése érdekében, melyért szüleim az egész életüket adták) belevágtunk egy építkezésbe. Apartmanszobákat építettünk. Nem vállalkozás, csak egy kis jövedelem forrás. Nyugdíj nincs belőle, de mindez nem számít… Az számít, hogy ott lehetek a farsangon a kicsivel, a fellépésén a nagyobbal, látom az edzéseiket, elsőként értesülök a kis élményeikről, lelki támaszt és meleg családi fészket nyújthatok.
    Az előző kommentekhez annyit, nem gondolnám, hogy az aki a gyermeknevelést és a családot választja nem termel értékes munkát. A munkahelyről , miután elmentél, vagy elküldtek..elfelejtenek, munkád vívmányait átalakítja az utánad jövő. És Te mit adtál ezért? Az elmúló gyermek éveket, melyeket már nem láthatsz, a kihagyott élményeket, melyeket nem élhetsz meg velük.
    Nos én azt gondolom, kell egy bizonyos kort elérni ahhoz, hogy szelektálni tudjunk a dolgok között és felállítani egy fontossági sorrendet. Persze nem ítélem el, aki ezt másképp látja.
    Viszont elítélem azt, aki pusztán karriervágyból a legértékesebb kincsek csiszolgatását bízza idegenekre és közben önmagát és családját félretolva idegenek halmozza a kincseket! Megélni meg kell valamiból, de amint ez a forrás rendelkezésre áll elegendően, egy percet sem szabad többet elvenni a családtól.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.