Személyes

Eltelt a harmadik évem Törökországban

öszCsendesen tűnődök a harmadik évforduló hullámai felett… Hűvös van odakint, nem hideg, de az ősz már határozottan betoppant hozzánk mindkét sáros lábával. A rozsdásodó falevelek lassan színüket veszítik és száraz avarként lapulnak a fák alatt, amíg a várostisztaságisok össze nem gereblyézik őket. Kár, hogy összeszedik, olyan természetes így… A nagykabát, sapka és sál nálunk még a szekrényben hever, de körbenézve nem mindenhol. Időnként megmosolygom, hogy a helyiek mennyire nagyon tudnak fázni egy igazából csak hűvösnek mondható reggelen. A csend szinte ordít a falak közt, ritka pillanatok egyike, még babakacaj sem koppan vissza az ablakok üvegéről. Halk szuszogás szüremlik a szobából, időnként a kis csücsörített szájból cuppogás szabadul el. Csend van…merengés…

Az elmúlt egy évben mondhatom, hogy az életünk békésebb mederben folydogált az előzőekhez képest, és “csak” egyszer költöztünk Isztambulon belül. Bár a környezet állandó volt, a négy fal között mégis életünk legnagyobb kalandja vette kezdetét: gyermekáldás elé néztünk. Egy kedves barátom megjegyezte, hogy nekem ez már meg sem kottyan, egy-egy költözés, most egy gyerek születése, fél évig nem tudok a fenekemen ülni anélkül, hogy egy nagyobb esemény ne történjen velem. Mi tagadás, valóban nem unatkozunk az utóbbi három évben, talán már az lesz a furcsa, hogy itt az idő minden szempontból megállapodni.

Izgalmas-e? Sokan kérdezik, feltételezik. Egy új környezet mindig izgalmas addig, amíg fel nem fedezi az ember. Ha ennek az izgalomnak vége, már csak az új helyzetekből fakadó izgalom marad, újra és újra, újabb és újabb. Izgalmas! De már mindennapi. Mindennapi az, hogy kenyeret és tejet veszek a sarkon, nem okoz többé sikerélményt, hogy el tudom gagyogni, mit szeretnék. Nincs halálfélelmem az utakon és nem pörög le előttem életem filmje, ha egy idióta elénk vág az úton, nem, már nem, már nem annyira. Nem meglepetés többé, hogy kérdőn állva egy új városrészben kérés nélkül segíteni próbálnak az emberek. Nem meglepetés, de nagyon jó érzés. Egyre nehezebb külső szemlélőként látni itt a dolgokat, a kezdeti élmények lassan kisimulnak, feledésbe merülnek. Akkor tér vissza újra a puha tapogatózás, amikor Magyarországról jönnek látogatóba hozzánk és tágra nyílt szemükben látom a saját megrökönyödésemet is. Azt a tekintetet, amivel én három évvel ezelőtt néztem körbe. Nem, dehogy fedeztem fel már mindent itt, arra sok-sok idő rá fog menni. Síkban, térben, időben nagyon sok rétegű ez az ország. Minden szegletének felfedezése új izgalom, minden rétegének lefejtése mélyebb értelmet ad a külcsínynek. Izgalmas, igen, ezek az apró vagy jelentősebb dolgok újra és újra tágra nyitják a szememet, újra csodálkozhatok, morfondírozhatok, elemezhetek… írhatok. Talán az örökké tágra nyíl tekintet és a látottak szavakba öntése nekem segít igazán. Megérteni, rendszerbe helyezni, elfogadni. Szeretem, ha a dolgok a helyükre kerülnek a saját rendszeremben, és ugyanolyan szenvedélyt érzek, ha azt megmutathatom másoknak, Nektek.

Az idei év a nagy változások éve volt, bár a mindennapjaink csendes mederben folydogáltak. Attól a pillanattól kezdve, hogy megtudtam, gyereket várok, kismillió kérdésre próbálok választ találni. A szülővé, anyává válás, a család megszületése csak egy része ennek, azt hiszem ez törvényszerűen lezajlik mindenkiben. Van egy különbség, ami a mi helyzetünket azonban mássá teszi: mi most itt vagyunk. Magyar, török, török-magyar, magyar-török. Kérdések, válaszokkal vagy anélkül, sejtésekkel, érzésekkel, szívveréssel, észérvekkel, testtel-lélekkel, formálva, gyúrva, eggyé, össze.

Magyar. És török. Itt és most. Ki a magyar, ki a török? Magyar-e az, aki a hazájában él? A hazájában élő magyar-e A magyar? Haza? Hol van? Egy van? Több is lehet? Bennünk van-e mindaz, ami ahhoz kell, hogy egy török-magyar kislányt nevelhessünk? Mivel kezdjem, mit adjak neki? Édes anyanyelvemet? Meséket, regéket, mondákat? Történelmet, irodalmat, családi históriákat? Idézzem fel őseim szellemét, varrjunk, horgoljunk, hímezzünk? Matyó, Zsolnay, Villányi? Daloljak, dúdoljak, mondókázzak? Főzzünk puliszkát, süssünk pecsenyét? Át lehet-e adni így a Kunság mezein ért kalász lengedezésének látványát? El tudom-e mondani, hogy milyen ízű a Tokaj szőlővesszein csepegtetett nektár? Átérzi-e majd, hogy milyen sírva vigadni és ugyanazt érzi-e, mint én, amikor karácsonykor felkerül az utolsó dísz a fára? József Attila, Radnóti, Babits? Balatoni kárász, piaci lángos? Mi az én felelősségem? Magokat ültetni? Azokat öntözni, gondozni, ápolni? Tudok-e ettől többet tenni? Kell-e ettől több?

A reggeli napsugár egyre erőteljesebben szüremlik be az ablakon. Csendesen kapirgálja az üveget és vidáman integet rám. Játékosan verődik vissza a szoba tükréről és mint egy felkiáltójel, egyenesen nekem szegeződik. Csak tükrök kellenek és a napsugár mindig, minden helyzetben elér. Hisz a tükröket én mozgatom…

“Eltelt a harmadik évem Törökországban” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Zsuzsi szerint:

    🙂 Ez nagyon szívből-szívbe szólt 🙂

  2. Edit szerint:

    Dalma! Különleges hangulatú lett ez az írás, őszies-merengős. Örülök, hogy mélyebbre mentél, és feltetted a kérdéseidet. Olyan volt ez a bejegyzés a lelkemnek, mint egy meleg takaró és egy bögre tea. Köszönöm.

  3. Csilla szerint:

    Széééééép volt….. És bár a kérdések költőiek, valahol mégis megvannak a válaszok rá….

  4. imola szerint:

    Olyan jó, hogy megismerhettelek…

  5. TéDé szerint:

    Köszi lányok!

  6. Petra szerint:

    Nagyon jo az iras, az utolso bekezdes pedig a hab a tortan!
    Bar nekünk meg nincs gyerekünk, de at tudom erezni a töprengös hangulatodat. Föleg, mert en azt vettem eszre, hogy attol függetlenül, hogy eppen hol el az ember, olyan gyorsan valtoznak a dolgok, hogy a következö generacio egy teljesen mas vilagban nö fel.
    Furcsa belegonolni, hogy kamaszkent szemforgatva hallgattam a nagyszülök “bezzeg a mi idönkben” mondatait, most pedig, alig 30 evesen mar nekem is kedvem lenni beledörgölni egy par bölcs mondatot a “mai fiatalok” fülecskejebe. 🙂

  7. cybermacs szerint:

    Úgy tűnik, mindenki ugyan azokra a kérdésekre jut előbb-utóbb. Már csak a választ találja meg valaki! 🙂

    A sapka-sállal viszont nem értek egyet. Én már lelkesen hordom, miközben a törökök néznek nagyok, hogy hát ez meg honnan jött!

    1. TéDé szerint:

      A válaszok majd adják magukat, azt hiszem. Hehe, akkor Te minden bizonnyal a hideg elől menekültél ide, de úgy tűnik nem mentél eléggé délre 😉

      1. cybermacs szerint:

        Hehe. 🙂 Már az első isztambuli látogatásomkor 10 napig szakadt az eső, hogy utána az utolsó 4-ben havazzon.. Persze otthonról kérdezték SMS-ben, milyen az idő, mert ott süt a nap, és megjött a tavasz.. Azt írtam, hogy meleg van, és kint fekszem a tengerparton egész nap. 😀

        Amiket én eddig találtam:
        Kiindulásnak ez nagyon jó.
        http://felicitasz.blog.hu/2011/06/08/tobbnyelvu_csaladok_tobbnyelvu_gyerekek_1_resz
        Magyar rádió gyerekeknek:
        http://www.kicsikradioja.hu/

        Aztán persze ott van a YouTube. Érdemes saját YouTube accountot létrehozni a kicsinek. Mi másik browsert is használunk (mindenkinek van saját böngészője a gépen). Így nem keverednek a kedvencek. Meg a gyereknek olyan videókat fog ajánlani, amiket egyébként is néz.

        A magyar könyveket gondolom nem kell mondani. 🙂
        De ez persze mind csak az egyik irány, hogy értse a magyart. Használtatni kell vele. Utána már meg lehet tanítani magyar versekre, magyar történelemre (Mohács és Eger a másik szemszögből :).

        Ezen kívül vannak a konzuli összejövetelek is. Ott tud a korosztályával is találkozni. Most lesz pl. Mikulás buli. 🙂

        Én amit még tervezek (az esti beszélgetések mellett), hogy ha nagyobb lesz, akkor nyáron hazaküldjük Magyarországra a rokonokhoz. Akár 1-2 hónapra is. Akkor pedig lesz majd Aggtelek, meg Hollókő, és persze Eger és Mohács is. 🙂
        Még az is lehet, hogy többet fog látni az országból, mint a mai ifjúság.

        1. TéDé szerint:

          Úgy látom hasonlóan gondolkodunk, valahogy így tervezzük mi is.
          A youtube linkeket szorgosan gyűjtögetem és az általad említett rádiót is hallgatjuk, talán még pont nálad láttam valahol, ahogy felhívtad rá a figyelmet.
          A hosszú nyári nyaralások jó előre le vannak beszélve a nagyszülőkkel :), csak nőni kell hozzá és el lesz kényeztetve a gyerkőc odahaza.
          Ami a nyelvtanulást illeti, mi ezt böngésztük egyelőre: http://www.multilingualchildren.org/getting_started/tensteps.html. Három nyelvvel próbálkozunk, amiből kettő fix lesz, én csak magyarul beszélek hozzá, Önder törökül, de egymás közt mi még mindig angolul beszélünk, így valamilyen szinten az is használt nyelv lesz. Ez utóbbival mindössze annyit akarunk elérni, hogy legyen ismerős a fülének, mert valószínűleg nem tőlünk fogja igazán megtanulni. Meglátjuk..
          Ja és igen, a gyerekrendezvények, kicsit még növünk hozzá és azok is jók lesznek, nekünk is 🙂

          Egyébként én vacogó hidegből jöttem ide először, január végén, akkor kifejezetten öröm volt az itteni enyhe telet élvezni egy hétig 😀

  8. mkrisztian szerint:

    Egy-egy átmulatott éjszaka után, nem gondoltam volna, hogy ilyen sorokat olvashatok majd tőled. Bennem most tudatosult, hogy te hol is élsz. Gratula az írásaidhoz , ezek külön tetszettek : ” Át lehet-e adni így a Kunság mezein ért kalász lengedezésének látványát? El tudom-e mondani, hogy milyen ízű a Tokaj szőlővesszein csepegtetett nektár? Átérzi-e majd, hogy milyen sírva vigadni és ugyanazt érzi-e, mint én, amikor karácsonykor felkerül az utolsó dísz a fára? József Attila, Radnóti, Babits? Balatoni kárász, piaci lángos? ”

    További sok sikert neked !!! 🙂

    1. TéDé szerint:

      Köszönöm szépen, Krisz! Te, a végén még elárulsz itten, pssztt 🙂

  9. izmirli szerint:

    Nagyon szép írás!
    Én úgy vagyok ezzel a témával, hogy a gyerek pontosan tudja ( ha nem is tudatosan, de az pont elég) hogy miért pont ebbe az országba, miért pont hozzánk érkezik. Ha én azon aggódom, hogy a gyerek hogyan fogja az én anyanyelvemet megtanulni, vagy idegesen azon őrlődöm, hogy mit kell neki még magyarul vagy a magyar kultúrából megtanulnia, akkor ez rá is rá fog ragadni. Szerintem csak magunkat kell neki adni, az pont elég. Abban benne lesz minden, amit meg akar tanulni tőlünk. Ha pedig nagyobb korában érdekli a magyar kultúra, akkor mehet oda tanulni, élni stb. Ha meg a kínai fogja érdekelni, akkor hiába szánok neki bármi mást. Én csak orientálhatom, ő fogja eldönteni mit akar azokkal a dolgokkal kezdeni, amit tőlem megtanult.
    Tesóm magyar-német kislányánál látom, hogy az ilyen gyerekek nagyon jól mozognak ebben a környezetben, ők nem aggódnak. Ha azt mondja nekünk a kislány németül, hogy Bär és mi nem értjük, mert kicsit pösze még, akkor simán lefordítja nekünk macira. Ezen csak mi csodálkozunk, ő nem. 🙂 Szabály sincs, hogy anya csak így vagy úgy beszél vele, néha németül, leginkább magyarul, ahogy jön. Mi is keverjük vele a nyelvet. Sőt náluk még a dialektus egyfajta harmadik nyelv, ami német ugyan, de köze nincs hozzá. Simán megy neki.
    Úgyhogy ne aggódj, minden bennetek van, ahhoz, hogy egy török-magyar babát felneveljetek 🙂

    1. TéDé szerint:

      Köszönöm izmirli! 🙂

  10. Platschu szerint:

    Nagyon szép írás volt, mert igazán stílusos és süt belőle a szeretet. Sok örömet és boldogságot kívánok! 🙂

    1. TéDé szerint:

      Köszönöm! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük