Aktuális

Magyar Kulturális Központ nyílt Isztambulban

macar kültür merkeziEső áztatta macskaköveken kopogtam lefelé az Istiklal sugárútra, hogy részt vegyek az isztambuli Magyar Kulturális Központ és az ugyanazon épületben helyet kapó Isztambuli Magyar Kereskedőház hivatalos megnyitóján. A patinás helyszínen a szervezők már gőzerővel készülődtek a megnyitóra, mikrofonpróba egy-kettő, kamerabeállás, gyülekeztek a média képviselői, ideges tekintetek, várakozás. Trikolor világítás verődött vissza a falról, Macar Kültür Merkezi, azaz Magyar Kulturális Központ – hirdette alatta a felirat. Csendesen néztem a betűket, előtte emberek százai vonultak el néhány perc alatt, némelyek kíváncsian megálltak egy kicsit, mások csak kutyafuttában pillantottak a felbolydult épületre.

Az ünnepségre Orbán Viktor miniszterelnököt, Ömer Çelik török kulturális és idegenforgalmi minisztert, valamint Egemen Bağış, Európai Uniós ügyekért felelős török minisztert várták. A magyar delegáció több napos programjának fontos állomása volt a kulturális központ megnyitása, amely szinte napra pontosan a Törökország és Magyarország között 1923-ban létrejött barátsági szerződés 90. évfordulóján történt.

A megnyitó két helyszínen zajlott. A meghívott vendégek a központtal szemközti épület ünnepi díszbe öltöztetett nagytermének óriás kivetítőjén keresztül követhették a központ előtt elhangzott beszédeket, és lehettek tanúi az ünnepélyes szalagátvágásnak. A megnyitó megtekintését követően Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tartotta meg ünnepi beszédét a több országból érkezett, de többségében török és magyar közönség előtt.

A politikusaink által emlegetett arctalan tömeg mögött sokkal nagyobb élmény volt látni az egyéneket, akikre a hivatalos köntösbe bújtatott szavak vonatkoztak. Például azt az Isztambulban élő, kilencven éves magyar nénit, akit szinte minden isztambuli magyar ismer, és aki hatvan éve próbálja maga köré gyűjteni a honfitársait. Vagy azokat az isztambuli magyar közösséghez tartozó gyerekeket, akik népdal- és néptánc bemutatójukat hihetetlen nagy izgalommal és lelkesedéssel adták elő nekünk. A kulturális program során Németh Dénes és Zenekara előadásában élvezhettük a magyar népzene pattogós ritmusait, a martonvásári Százszorszép Táncegyüttes pedig kopogós lépéseivel kápráztatta el a közönséget. Az est zárásaként megtekinthettünk egy Budapestet és Magyarországot bemutató fotókiállítást, valamint egy, a teljes Kárpát-medencére kiterjedő népviseleti kiállítást. A szervezők, az előadók – az egyének – erőfeszítései nyomán egy remekül megszervezett megnyitó ünnepségen vehettünk részt.

Az isztambuli Magyar Kulturális Központ mintegy száz évvel az első isztambuli magyar intézet megalapítása után nyitotta meg ismét a kapuit. A Balassi Intézet által működtetett isztambuli magyar intézet célja a világ más országaiban működtetett magyar intézetekhez hasonlóan az egységes és egyetemes magyar kultúra terjesztése és népszerűsítése. Teszik ezt majd többek között kiállítások, különböző témájú előadások, könyvbemutatók szervezésével, könnyű- és komolyzenei koncertek rendezésével. A tervek szerint egy magyar iskolát is létrehoznak, hisz Törökországban egyre nagyobb az igény a magyar nyelv oktatására mind a fiatal, mind a felnőtt korosztály részéről. A magyar nyelv ápolása és a kultúra terjesztése csak egy szegmense lesz a Magyar Kulturális Központ tevékenységének. A törökországi levéltárakban számos magyar vonatkozású dokumentum található, amelyeket az intézet közreműködésével kívánnak az országba érkező kutatók rendelkezésére bocsátani.

A rendezvény befejeztével az eső áztatta macskaköveken kopogva hagytam magam mögött a trikolor kivilágítást és az épületen lobogó magyar zászlót. Emberek százai jöttek velem szemben, a legtöbben minden bizonnyal elhaladtak az újonnan megnyitott intézet előtt. Némelyek talán megálltak egy kicsit, mások valószínűleg csak kutyafuttában pillantottak a lassan megnyugvó épületre. Nekik mindössze egy zászlókkal ellátott, kivilágított épület, nekünk, isztambuli és törökországi magyaroknak viszont egy új platform, amin keresztül még közelebb kerülhetünk egymáshoz…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.