Személyes, Társadalom - Történelem

A mesés kelet kívülről…

(Forrás: meseskelet.hu)
(Forrás: meseskelet.hu)

Sok-sok itteni és otthoni ismerősöm van, akiknek egyszer elcsavarta fejét az ország, a mesés kelet egy formája, és azóta nem tudják zakatoló szívüket nyugalomra inteni. Mindig meg tudok lepődni azon, hogy milyen hatalma van, és milyen életre szóló, erős szerelmek születnek közte és “kedvesei” között.

Az én történetem kicsit más (vagy csak én érzem annak), de annak idején én valaki, és nem maga az ország miatt érkeztem ide. Nem tudom, hogyan viszonyulnék hozzá akkor, ha csak nyaralni jövök, majd hazatérek, vajon hogyan hatott volna rám, és milyen nyomokat hagy bennem.

Az általam megélt módon megismerni és bekerülni az itteni vérkeringésbe egészen más, mint belekóstolni és kívülről csodálni. Az igazság az, hogy négy évvel ezelőtt én biztosan nem ezt az országot választottam volna, ha a személy helyett “csak” országot választok, ezért mindig érdekes, ha látom, hogy valaki mennyire képes szeretni itt. Mi a titka?

Puszta mássága? Keleties lüktetése? A mediterrán vérmérsékletű, hangos és illatos pulzálása? Az itt élő emberek és azok vendégszeretete? A bájos összevisszaság, a rend a káoszban? A különleges ételek, édességek? A látvány? Az emberekről sugárzó, látszólagos gondtalanság, jókedv? A pozitív életszemlélet, hogy mindenre van megoldás? Összetartás és az idegenek szeretete? Odahaza elveszettnek hitt értékek újrafelfedezése? Talán egy szimbólum ez, amely megtestesíti az álmokat és vágyakat?

Titeket mi varázsolt el ebben az országban annyira, hogy végül itt kötöttetek ki, vagy minden vágyatok az, hogy az álom egyszer valóra válhasson?

“A mesés kelet kívülről…” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. cybermacs szerint:

    Szerintem ami megragadja az idejövőket, az az, hogy úgy látszik, itt tényleg mindenki azt csinál, amit akar, és ami jól esik. Teljes szabadság van. Akár az utakon, akár az, hogy beülök egy teára, és nem érdekel, közben mi történik a világgal.

    Mintha Atatürk jelmondatát (“Töröknek lenni jó”) tényleg szó szerint értelmeznék: “Már pedig én itt és most jól fogom érezni magam. Nem érdekel, hogy az út közepén ülök le a családommal piknikezni, és ezzel megbénítom az egész város forgalmát. Én jól fogom érezni magamat. És a családom is, különben mindenki kap a fejére este!!”
    És mindebből máris következnek a további “sztereotípiák”, a mediterrán vérmérséklet, az optimizmus, gondtalanság, stb…

    Ráadásul, ha elkezdjük őket megismerni, egyre inkább úgy tűnik, hogy ez tényleg így van.
    Csak amikor benne vagyunk a sűrűjében, akkor derül ki, hogy mindez tényleg így van, csak éppen minket, külföldieket valahogy kifelejtettek belőle. Vagyis nem felejtettek ki, mert még bátorítanak is minket, hogy “gyere, te is ülj le közénk enni, és ne zavarjon, hogy a másik ott az autóban kiabál”. Csak éppen az a másik pont mi vagyunk, mert nekünk nem jut eszünkbe a napi rohanás közben megállni egyet piknikezni.

    Jó a téma! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.