Személyes, Társadalom - Történelem, Utazás - Török konyha

Ízek és illatok a Dardanelláknál – az ANZAC-emléknap margójára

Çanakkale Şehitler Abidesi ve Sembolik Şehitliği

Gallipoli-félsziget, Dardanellák, Çanakkale, I. világháború, 1915, halottak, halottak, halottak… török győzelem.

Ma óriási emlékpark, rengeteg emlék…hely… a történelem máig érezhető véres lehelete, rajta az élet, a friss, a zöld, a tavasz, magasztos ragyogás minden látogató arcán… zarándokhely… tisztelet a történelem és a hősi halált haltak előtt.. mély tisztelet: a fiatalok, a suttyók, a kiskatonák, a diákok is.

Késő délutáni napsugárban fürdő félsziget, a tavaszi zöldből kiemelkedő, fehéren világító emlékművek, mellette a mélykék tenger, felette hadihajók délibábja ragyog, a parton puskaropogás és bombarobbanás hallatszik, csatakiáltások, utolsóként eleső katonák, egymásnak feszülő testek, britek, franciák, ausztrálok, új-zélandiak, indiaiak, a halál locsolta föld, véráztatta egykori lövészárkok maradványa, emléktáblák, minimalista és monumentális szobrok, némaság…

Kis falvak, vidékiesen osonó élet, apró boltok, teázók, békésen beszélgető, sapkás férfiak, gyerekeket terelgető asszonyok, az út mentén legelésző jószágok, pásztorfiúk, étkezdék, poros útszegély, álmos levegő, lassan lüktető lélegzet…lélegzet… Élet, komótosan, a maga lüktetésében, turistákat fogadva, altatva, etetve – belőlük megélni, falusiasan… ide születni kell… Burjánzó, természetes növénytakaró, mezők, legelők, gabonaföldek, lankás, trákiai vidék, sárgában úszó repceföldek…

Fájdalmasan kiált a véres történelem, amit senki nem tud és nem is akar elfeledni, a félszigetet benőtte a virág, amit a látogatók a lelkükben hoztak, majd a sírok elé helyezték. A szélben lobogó óriási török zászló kavarog, az élet és halál is kavarog a levegőben, beszívom…érdekes illatú…savanykás, és érzem a virágokat is, amiket annyian ott hagytak, édesek… ma férfiak, nők és fiatalok, büszkén és néma tisztelettel adózva, nyitott szívvel álldogálnak e földön, minden érintett, egyszer az életében, igyekszik, ide…

“Ízek és illatok a Dardanelláknál – az ANZAC-emléknap margójára” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Imola szerint:

    Gyönyörű írás, Dalma!

  2. Nagy Kálmán szerint:

    Örömmel és figyelemmel olvasom a blogodat, közel 70 éves nagypapaként. Szeretem ezt az országot és népét. Azt hiszem ezt a szeretetet még apámtól örököltem aki 1924 és 34 között tíz évet töltött, kint. “Atatürk” magyarjaként, dolgozott az új főváros építésén, a bagdadi vasútnál, és Isztambulban. amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy 1932-ben a rodostói Rákóczi ház restaurálásának festőmunkáit végezte, az elsőt. Törökországi 1o éve sokszor olyan valószerűtlennek tűnik még a számomra is akár egy mese az “ezeregy éjszakából” “Jómagam 3 alkalommal jártam kint Isztambulban – beykozi testvérvárosunkban. Egy alkalommal Rodostóban, ez egy kicsit szívszorító volt Alit magyarul hallgatva, keresni az egykori falakon apu ecsetvonásait. Amit tapasztaltam : nagyon megfogott, a keleti ember vendégszeretete, és a jól érzékelhető megkülönböztetett magyar barátság,, ami azt hiszem a “” közös múltunkból adódik, hisz történelemtanárként és talán mondhatom “helytörténészként” ( Szigetváron jártam középiskolába- Mohácson élek) is nagyon sok szál van ami a személyes kapcsolaton túl is összeköt bennünket.Hát csak ennyi… Őszintén kívánok minden jót neked és legyen még nagyon sok szép éved kint őszinte barátsággal egy nagypapa

    1. Csilla szerint:

      Kedves TéDé!

      Köszönet az aktuális írásért!

      Kedves Nagypapa!

      Köszönöm a lebilincselő történetet, mindig csodálkozva hallgatom az ilyen élettörténeteket. Milyen jó is lenne kicsit átélni – de legalább meglesni, amit az Ön édesapja itt megtapasztalt, látott… Abban az időben még teljesen más volt az ország, és akkor élte át a nagy fordulat éveit. Izgalmas lehetett mindezt személyesen átélni, ráadásul magyarként. És külön öröm, hogy a múzeum megóvása egy magyar kéznek (is) köszönhető! Szívesen hallgatnék, olvasnék anekdotákat Öntől az édesapja életéből. Bár úgy sejtem, Ön is tapasztalt egy-s-mást az évek, évtizedek alatt… így van?
      Üdvözlettel: Csilla

  3. TéDé szerint:

    Én köszönöm!
    Kedves Kálmán! Csillához hasonlóan bennem is ez a kérdés fogalmazódott meg, lehet-e valahol olvasni az édesapja történeteit?

  4. Karola szerint:

    Isztambulban élő magyar lányok, akik imádjátok a török férjeteket, hozzátok fordulok kétségbe esetten, hogy segítsetek Nekem!!!

    Már fél éve chat-elek egy török fiúval innen Magyarországról. Az első pillanattól kezdve imádom amit soha nem tudtam megmagyarázni magamnak. Most sem értem mi volt az a mondat vagy gondolat ami ennyire rabul ejtett engem benne. Az első veszekedésünk után Én sírva üvöltöttem a párnába napokig, hogy válaszoljon végre az üzeneteimre és életemben nem voltam olyan hálás mint amikor kibékültünk.
    A legigazabb ember akit valaha ismertem. Annyira gyűlöli a hazugságot, hogy bárkit képes elhagyni aki hazudik neki, bármennyire is szereti.
    Ez a fiú három nappal ezelőtt még azt írta Nekem, hogy Én vagyok az Ő családja és Én vagyok az Ő felesége és a legszebb dolog az életében ami eddig történt vele, hogy engem megismert. Három napja írta ezt és azóta semmi üzenet nem jött tőle és az Én üzeneteimet sem olvassa el. Nagyon félek, hogy valami baj történt vele és nem ismerek senkit akitől megkérdezhetném, hogy él-e még. Három napja óránként nézem, hogy elolvasta-e amit írtam Neki és percenként sírógörcsöt kapok, mert még mindig olvasatlannak van jelölve az üzenetem.
    A neve Berkay Berk. 29 éves, Isztambulban él és férfi fodrász. Ha tud valaki segíteni Nekem abban, hogy ha egy fodrász szalon előtt elmegy, hogy megkérdezze ott dolgozik-e és hogy jól van-e és megírná Nekem bármilyen információhoz is jut, nagyon hálás lennék. Ha elhagyott engem nem számít! Csak az számít, hogy tudjam él és nincs semmi baja!
    Az email címem: caroll2@freemail.hu
    Köszönöm mindenkinek aki segít Nekem ebben! : Karola

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük