Személyes

Nehéz megszólalni egy ilyen éjszaka után

istanbul-2

istanbul-2Nehéz megszólalni egy ilyen éjszaka után. Borgőzös élmény, hajnalig csapattuk. Tomboltunk, de nem a színpad előtt; üvöltöttünk, de nem a Mennyország tourist refrénjét zengtük a Lukácsot túlharsogva. Ó, bárcsak!

A nappaliban a TV képernyője elé szegezve vettük tudomásul, hogy ismét megtörtént, ismét robbantás Törökországban. Ami tulajdonképpen bárhol megtörténhet manapság. Itt őrjöngtünk a nappaliban, hol hangosan, hol némán. A refrén adott volt.

Kezd betelni a pohár. Na nem az enyém, mert abba nem sok fér már, de mindenkié, aki itt él és mozog. Egyre erőteljesebben szólnak a hangok, amelyek a felelősöket keresik, emberek, hisz a fatalizmusnak is van határa! A közösségi média indulatos hangulatot áraszt, a felhasználók mélységesen szomorúak: „talpra török!”, „nem vagyunk biztonságban!”, „ezt nem lehet megszokni!” Találó ez a hozzászólás: „Senki sincs biztonságban a környéken, csak életben vagyunk.”

A hétköznapi emberek most is azonnal összezártak. A merénylet hírére sokan siettek a reptér környéki kórházakba, hogy vért adjanak. Úgy kellett megkérni őket, hogy ne menjenek, van elég, hagyják szabadon az utakat a mentősöknek. Nem beszélve arról a sok-sok közösségi médiás bejegyzésről, ahol ágyukat és kenyerüket ajánlották fel a reptéren ragadt utasoknak.

Kicsik vagyunk mi, és csupán a felületi sebeket próbáljuk ilyenek után gyógyítgatni. De azt is csak úgy, mint a kutya, nyalogatjuk, hátha enyhül a fájdalom. Ezzel azonban csak annyi a baj, hogy a mi nyálunknak nincs gyógyító hatása, ettől több kell már.

Lesz-e több? Mikor? Kik? Több kell! Érzitek-e már, hogy ettől sokkal több kell?

Az éjszaka borgőzösen telt. Nem azért, mert folyt az alkohol. De ez a tompaság… Most is részeg vagyok. Csak az eufória marad el. Azt viszont érzem, hogy nem lesz kellemes a másnap. Már most bekapcsolom a kávéfőzőt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.