Utazás - Török konyha

Kappadókia – kémények a holdon

Holdbéli táj – sokan ezzel a jelzővel illetik azt a különleges helyet Törökország szívében, ahol csodás természeti képződmények nőnek ki a földből, ahol 80 méterrel a föld alatt emberek laktak az elmúlt évezredekben, és ahol szélcsendes napok hajnalain hőlégballonok lovagolnak a napfelkelte első sugarain: Kappadókiában jártunk.

A Közép-Anatóliában található Kappadókia, amelyet 1985-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított, azonnal hatalmába kerített, és egész végig a foglyai maradtunk. Mindannyian mohón lestük a táj ezerféle arcát: napfelkeltében és napnyugtában, fentről és lentről, kívülről és belülről. Avanos kisvárosában volt a bázisunk, hogy 10-20-30 km-en belül mindent megcsodáljunk, ami a néhány napba és egy kisgyerekes kirándulás kereteibe belefér.

A holdbéli táj évmilliók alatt alakult ki

A táj varázslatos – holdbéli – arculatát a vulkáni tevékenységnek, majd az évmilliók alatt végbement eróziónak köszönheti. Az aktív vulkáni tevékenységek következtében tufa és bazaltláva rakódott le a földfelszínen, ami szépen lassan széttöredezett, és nem tudott többé ellenállni az elemeknek. A vízfolyások völgyeket és kanyonokat vágtak a tájba, a szél pedig lekerekítette a puha anyagot. Ott, ahol a felső bazaltréteg megvédte az alatta húzódó tufaréteget, csak oldalról tudta a szél kikezdeni. Ennek köszönhető, hogy most változatos alakú, földöntúli képződmények nyúlnak a magasba: ezeket hívjuk tündérkéményeknek.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A megérkezést követően első utunk Kappadókia legmagasabb pontjára, Uçhisarba vezetett, hogy a csúcsra felmászva belássuk az egész régiót, amelyet felfedezni szándékoztunk. Az előttünk elterülő hol kerekded, hol sziklásabb felszínt völgyek törik meg, kanyonok szaggatják szét, és a kiemelkedő tündérkéményekben tátongó sötét lyukak – üregek – azt bizonyítják, hogy az emberi elme mennyire leleményes, és ha kell, hegyeket tudunk megmozgatni – vagy kifaragni.

Barlanglakások és földalatti városok

A vulkáni tufát az emberi kéz könnyen tudta alakítani, és őseink évezredek óta élnek a természet által felkínált lehetőségekkel. Barlanglakásokat, később sziklatemplomokat vájtak a kőzetbe, sőt, komplett városokat hoztak létre a földfelszín alatt! A föld alatti városok akár 8 emeletesek is lehetnek, 80 méterrel a föld alatt, mindezt úgy, hogy avatatlan szem kintről észre sem veszi a létezésüket.

Azt mondják, hogy több száz ilyen várost rejt a föld, ezek közül napjainkban 30 feltárt, és mindössze néhány látogatható. A városokat többnyire búvóhelyként használták, a keresztények kezdetben az arabok elől, később a szeldzsukok, majd az oszmán-törökök elől menekültek a titkos labirintusokba, később a török lakosság tette ugyanezt, ha veszély fenyegette. A legnagyobb városkomplexum akár 20 ezer embert is be tudott fogadni a jószágaikkal egyetemben, és hónapokig képesek voltak ott megbújni, amíg az ellenség el nem tűnt a vidékről.

A városban mindennek megvolt a helye: a jószágnak, a lakófülkéknek, a konyháknak, a raktáraknak, a mellékhelyiségeknek és a halottaiknak is, a helyiségeket és a szinteket labirintusszerű folyosók kötötték össze. A friss levegőt jól kiépített szellőzőjáratokkal biztosították, a járatokat vízlelő helyek mellett alakították ki, a csatornákon keresztül tudtak egymással kommunikálni, és a helyenként rendkívül keskenyre zsugorodó folyosókban bárkit fel tudtak tartóztatni, ha ellenséges szándékkal érkezett. A bejáratokat óriási kövekkel torlaszolták el, amelyek mozdítása különleges technikával és csakis belülről volt lehetséges.

Ma is nagyon sok barlanglakást használnak, hisz a kőzet áldásos tulajdonságainál fogva kellemes hőmérsékletet biztosít mind télen, mind nyáron. A térség szinte teljes egészében a turizmusra épít, Kappadókia az ország egyik leglátogatottabb turisztikai régiója. Éppen emiatt sok barlanglakást a turisták számára alakítottak ki, illetve a településeken a környezetbe jól illeszkedő kőházakat építenek, amelyben már minden a modern kor kényelmét szolgálja.

Kaymaklı az egyike a látogatható föld alatti városoknak, szűk alagutakon, sok helyütt csak egyesével lehetett leereszkedni az alsóbb szintekre. A befelé áradó embertömeget szó szerint elnyelte a város, ki idegenvezetővel, ki anélkül próbálta elképzelni, hogyan is éltek ott egyszerre emberek ezrei, miközben volt vizük, élelmük, fekhelyük, védelmi rendszerük és friss levegőjük.

Ókeresztény freskók a sziklatemplomokban

Egyik nap a Göreme-völgybe és a Göremei Szabadtéri Múzeumba látogattunk el, amely Törökország egyik nemzeti parkja is. A május elsejei hosszú hétvégére időzített utazásunk mindenre rányomta a bélyegét, nagyon sokan választották rajtunk kívül ezt kirándulóhelyet. A múzeum területére belépve a kőbe vésett kolostortemplomok és kápolnák sokasága azonban gyorsan elfeledtette velünk a zsúfoltságot…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A területen a kereszténységet Szent Péter terjesztette el az I. században. Kappadókia 17-ben a Római Birodalom fennhatósága alá került, majd a birodalom kettészakadása után a Kelet-Római, majd a Bizánci Birodalom része lett. Az ekkor letelepedett új szerzetesrendek az ezt követő évszázadokban vájták építményeiket a tufába. A X-XI. században épültek a nagyobb templomok, melyekben a bibliai jeleneteket ábrázoló freskók a mai napig megmaradtak, egy részét viszont a képrombolás időszakában átfestették.

Kőlépcsőkön vagy létrákon egyensúlyoztunk fel a sziklatemplomok felső helyiségeibe, és hosszú ösvény vitt minket körbe a múzeum területén. Ha időnk és a gyerekeink engedik, fél napot is el lehetett volna ott időzni, minden zegzugot bejárni és egészen elmélyülni a múlt több ezer éves tengerében.

Borkóstoló

Meleg időnk volt, ezért a múzeum gyors körbejárása után laza programot iktattunk be: ellátogattunk a régió egyik nagy múltú pincészetébe, a Turasanhoz, amely Ürgüp településhez közel található. A kappadókiai régió bortermelése jelentősnek mondható, a terület egyike a kis-ázsiai szárazföldi borrégióknak. A bor kedvelői pincészetekben és bárokban is végigkóstolhatják a híres kappadókiai borokat. A Turasan családi vállalkozás 1943 óta foglalkozik borkészítéssel, és az egyik legnagyobb nevű pincészetté nőtte ki magát Törökországban. Mi csak a márkaboltba jutottunk be, de idegenvezetés mellett körbe lehetett volna nézni a palackozó részlegen is. A kóstoló végén egy rozé bor mellett tettük le a voksunkat, és este megbizonyosodtunk róla, hogy jól választottunk.

A bázisunk: Avanos 

Avanos, ahol megszálltunk, egy bájos kisváros, amely a Vörös-folyó (Kızılırmak) partján épült, és már az ókorban is lakott volt. Kappadókia híres a fazekas termékeiről és kerámiáiról, és Avanos jelentős kézműves központnak számít. A település számtalan fazekasműhelyében lehet megcsodálni a kézzel készített cserépedényeket és a mesterien megfestett darabokat. A bátrak ki is próbálhatják a korongozást, nekünk elég volt nézni a bátor turistákat. A törökök legendásak a vendégszeretetükről, minden kis műhelyben teával kínálják a vevőket, különösképpen ha komolynak tűnik a vásárlói szándék. Mi csak ráérősen nézelődtünk és gyönyörködtünk a termékekben, ám miután a csemeték már a második teáspoharat is eltörték, átmentünk a szomszédos fazekasműhelybe, ahol mily meglepő, újabb tea várt ránk. Az avanosi fazekastermékekhez a Vörös-folyó különleges tulajdonságokkal bíró, vöröses színű agyagját használják.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A központban a folyó mindkét partját sétálók és parkok övezik, és ott csak egy módon lehetett átkelni a folyón: függőhídon. A hétvégi tömeget figyelembe véve elég félelmetes mutatvány volt, a vigyor csak a kölykök miatt fagyott az arcomra, mert bizony én alig vártam, hogy átérjünk. Az aprónép persze élvezte, csakúgy, mint a sétálón portyázó lufiárustól kikönyörgött, majd fél órán belül elröptetett lufikat, és a folyóban úszkáló sok-sok kacsa látványát.

Bármerre is látogasson az ember Törökországban, szinte biztos, hogy valamilyen regionális gasztronómiai csodának a földjén jár, amit nem szabad kihagyni. Mi hallgattunk a jó szóra, és megkóstoltuk a régió specialitását, a testi kebabot. Az ételnek az a különlegessége, hogy avanosi cserépedényben készítik. A cserépedényt megtöltik marhahússal, zöldségekkel és fűszerekkel, majd az edény száját lezárva kemencében sütik készre. A több óra alatt elkészülő finomságot az agyagedénnyel és egy kis kalapáccsal együtt szervírozzák, majd az edényt óvatosan feltörve öntik azt a tányérra.

Hőlégballonok a magasban

Számomra a legnagyobb élményt a hőlégballonok nyújtották, bár nem ültünk fel egyikre sem. A turisták egy része kifejezetten a hőlégballonozás élményéért érkezik, nekem bőven elég volt az, hogy napfelkelte előtt lencsevégre kaphattam őket.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Már tudtuk, hova kell menni fotózni, útközben azt is megfigyelhettük, ahogy fellobban bennük a tűz, és a petyhüdt ballonok lassan élettel telnek meg. Mire az első a levegőbe emelkedett, egész népes csoport gyűlt össze körülöttünk kisebb-nagyobb fényképezőgépekkel. A ballonok gyors egymásutánban emelkedtek a levegőbe, miközben a felkelő nap első sugarai egyre határozottabban kezdték áttörni a sziklákkal cakkozott látóhatárt. Rövid idő alatt mintegy 50-60 hőlégballon lebegett előttünk, a szemkápráztató látvány leírhatatlan. A nap, abban a pillanatban, ahogy felbukkant velünk szemben, aranyos fénysugárral szórta be a holdbéli tájat, a kerekded formák ragyogtak a napsütésben. Egészen sokáig figyeltük, ahogy a ballonok mozognak, és végül a helyi pékségben megvásárolt friss pékáruval megpakolva sikerült visszaérnünk, mire az aprónép felébredt…

A régió tengernyi csodát kínál, amelynek csak egy részét tudtuk felfedezni, bizton állíthatom mindannyiunk nevében, hogy ha lesz lehetőség, visszatérünk. Minden sejtünkkel éreztük, hogy mennyire picik és halandók vagyunk, ha az időre gondolunk, ugyanakkor azt is, hogy milyen rendkívüli dolgokra képes az ember, közös erővel, együtt. Ez utóbbit most különösen jó volt érezni…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.