Személyes

Az első törökországi karácsonyunk

 

A karácsonyfánk
Nagy-nagy készülődés előzte meg az első közös karácsonyunkat és azt, amelyet életemben először nem a családommal töltöttem – azaz máshogy.
Mivel a keleti országrész köztudottan konzervatívabb, már jó időben beszereztük a karácsonyfa kellékeket a kiutazásom után, Izmirben, az ún. “nyugaton”. Szép IKEÁ-s kisfenyőt találtunk, igazi díszekkel és boával, ahogy illik. A költözős dobozaim pedig további régi díszeket rejtettek, hogy teljes legyen a kép (én magam is meglepődtem, hogy mennyi kütyüt sikerült felhalmozni) – a családom pedig gondoskodott róla, hogy szaloncukorban se szenvedjünk hiányt. A kellékek adottak voltak, csakhát a hangulat…az nem akart eljönni.
Bár itt nem ünnepelik a karácsonyt, ez még nem jelenti azt, hogy nincs is. A nyugati országrészben a hangulat olyan mint Magyarországon, minden kivilágítva, feldíszítve, szól a karácsonyi muzsika. Mifelénk azonban csak egy-egy nagyobb bevásárlóban volt fellelhető néhány dísz, mellette vicces farsangi maskarákkal – a törökök összességében mindent szeretnek, ami csillog és fénylik 🙂 A hangulatot itt nekünk kellett megteremteni, a héten orrvérzésig szólt a karácsonyi zene, égtek az illatgyertyák, megszállottan suvickoltam a lakást (amit 3 hét alatt azért nem laktunk le annyira:) és terveztem a karácsonyi menüt. Szerda óta sütöttem-főztem, mit ne mondjak, izgalmas kalandokat rejtett a konyha 😀
Bizony eddig főleg csak élvezője voltam a karácsonyi menünek – szülők, nagyszülők, eddig szinte csak enni kellett és ha részt is vettem az akcióban, nem maradt meg minden élmény maradéktalanul. Így idén teljesen kezdőként estem neki, halovány képekkel az emlékezetemben…akkor anyu itt hogy is csinálta?? Tényleg élveztem, de a lenti fényképalbum sokkal beszédesebben tudja elmesélni, miket is kotyvasztottam: fűszeres karácsonyi süti, sajtos pogácsa, mézeskalács, halászlé (alaplevestől! – az isten is halleves és maszatos volt a konyhában), töltött káposzta, sültek, diós bejgli. A töltött káposzta jelentette a legnagyobb kihívást, mert itt nem lehet kapni savanyított káposztát, szóval valamilyen gyors eljárást kellett igénybe vennem, hogy azért egy icipicit savanyú legyen. Pár napig érleltem az aprókáposztámat ecettel és sóval – na persze ez nem olyan, mint az igazi, de próbálkoztam. A végeredmény nem rossz, bár további negatívum, hogy itt tejföl sincsen, így csak joghurttal lehet élvezni az ízeket. Különleges étek született, de ízre jó 😀 Azóta megkaptam az útmutatót, hogyan lehet igazi savanyított káposztát készíteni taposásostól, érlelésestől. Ha nekidurálom magam, egy külön fejezetet érdemel majd 🙂
Minden összevetve büszke vagyok magamra, eddig minden sikerült (remélem nem szóltam el magam, mert a bejgli még a sütőben van). Szóval eddig. Önder kedvence eddig a halászlé a menüsorból, ma vacsorára pedig előkerül a töltött káposzta – és még vendégeink is lesznek, kíváncsi leszek. Egyetlen előnyöm, hogy bármire mondhatom, ez igazi tradicionális magyar étel, mert nekik nincs összehasonlítási alapjuk 😀 Na de ilyenekkel nem élek természetesen.
A Szenteste tényleg meghitten telt, szép vacsorával, fadíszítéssel – Önder először tapasztalta milyen is a karácsony, olyan izgatott volt előtte, mint egy kisgyerek. Buzgón szerelte össze a karácsonyfa-talpat és tette fel a csúcsdíszt, ami ezúttal egy óriási vörös csillag – sajnos az IKEA nem túl nagy választékkel rendelkezett csúcsügyileg 🙂
Azóta eltelt egy nap.
A vendégeink (és mi is) degeszre tömtük magukat a halászlével, töltött káposztával és bejglivel. Mindezt macchiatoval koronáztuk – a törökök általában csak a török kávét ismerik, maximum a nescafét. Így kuriózumnak számít, ha beizzítjuk a kotyogós kávéfőzőt és ún. eszpresszót főzünk. Álmélkodva nézik a szerkentyűt, el kell magyarázni, hogyan működik. A macchiato csak annyiban különbözik, hogy a kávéhoz tejet és mézet adunk, ettől aztán elájulnak. Már vannak visszatérő macchiato ismerősök 🙂 Lassan egy hónapja vagyunk itt Diyarbakirben, de eddig egyetlen egyszer sem főztünk török kávét, sem magunknak, sem a vendégeknek. Aranyosak és nyitottak az új dolgok felé. Megkínáltam őket zselés szaloncukorral, az édesszájú, cukortól-méztől csöpögő édességeken felnövő törökök nem bírtak megenni egy egész szaloncukrot, mert annyira édes! Anyám, azt hittem nem jól hallok, vagy az angolom lett zárlatos, de tényleg így nyilatkoztak. Nagyon tetszett nekik a karácsonyfa, az égők, a gyertyák, igazán élvezték a karácsony hangulatát. Eddig csak filmekben láttak ilyet, de a valóságban soha.
Hát, így telt az idei karácsonyunk és az azt megelőző időszak. Ma, karácsony másnapján, pihizünk, elméletileg nem lesznek vendégeink, bár ezt sosem lehet tudni. Állandó készenlét van 🙂
Íme a kulisszatitkok KÉPEKben.

“Az első törökországi karácsonyunk” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Anonymous szerint:

    >Istenemre mondom: nagyon büszke vagyok rád!!! :)Megnéztem a képeket is, és hát a halászlé láttán beindult a nyálképződésem… Az elmaradhatatlan ErősPista meg a Fütyülős Barack pedig legalább odacsempészi neked azt a kis "igazi" magyar hangulatot! Nagyon szépen megoldottad a karácsonyt. Kívánom, hogy minden további együtt töltött évetekben legalább ilyen szépen és jól sikerüljön! Ölellek: T. Bea

  2. TéDé szerint:

    >Aranyos vagy, köszönöm!Igen, ezekhez az apróságokhoz foggal-körömmel ragaszkodni fogok (nem mintha bárki ellenezné), csakis így tudom megteremteni a magam kis világát egy másik országban. A főztömmel, a szokásaimmal, a hagyományaimmal az lehetek, aki eddig is voltam, és a párom mindenben mellettem áll…enélkül nem is működne…

  3. Anonymous szerint:

    >Én a számomra "legizgalmasabb" kérdésemre nem kaptam választ… :)A töltött káposztába ugyebár disznóhús kell. Ez akkor hogy is volt a muszlim férjeddel?? :):)Sokszor üdvözöl:Feyyaz

  4. TéDé szerint:

    >:) Hogy-hogy, hat marhahussal toltottem meg. Disznohus az csak nekem dukal :DD

  5. Anonymous szerint:

    >Akkor itt a 3.variáció! A marhahús!Mivel a nagymamám tudja,hogy nem ugrok a disznóhúsért,ezért ő darált libamellel szokta megtölteni nekem! Ez számomra a 2.variáns.Feyyaz

  6. szemánné horváth ildikó szerint:

    Nagyon ügyes vagy! Voltál, hiszen ez már tavalyi bejegyzés. Nem lehetetlen külföldön karácsonyozni ha a hazai ízek , illatok ,színek is velünk vannak. Azt hiszem elkezdted kialakítani és megalapozni a karácsonyi hagyományaitokat. Van amit átvesz az ember és van amit maga talál ki. Akkor válunk felnőttekké, amikor nekünk magunknak kell létrehozni valamit a semmiből. És ezt te nagyon jól megoldottad. Menni fog ez továbbra is, csak ne torpanj meg. Ehhez kívánok hosszú boldog életed abban az idegen országban, ami talán már nem is olyan idegen.
    Puszillak Debrecenből: szemánné Ildikó

    1. TéDé szerint:

      Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, igazán meghatódtam tőlük. Az idei karácsony kicsit hebehurgya lesz, de a jövő évtől bízom benne, hogy tovább tudjuk alakítani a saját hagyományainkat. Nagyon izgalmas folyamat és egyáltalán nem lehetetlen.
      Köszönöm a jókívánságokat, hasonlókat kívánok Neked is így ismeretlenül!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük