Hagyományok - Kultúra, Párkapcsolat - Mindennapok, Utazás - Török konyha

Teázási szokások Törökországban

Forrás: Startup Istanbul Blog

A teázás, mint olyan nagyon fontos téma, ha a török kultúráról beszélgetünk, hiszen életükben tényleg fontos szerepet tölt be. Nem, nem a gyors teafilteres verzióról van szó, ez itt egy teljesen más formájú élvezeti cikk, É L V E Z E T I   C I K K, így nagybetűvel.

A teáspohár jellegzetes alakú, és nagyon vékony üvegből van. Önder szerint minél vékonyabb annál jobb, mert akkor az üveg nem hűti el a teát, szerintük a hideg teánál nem sok rosszabb van 🙂

Adott a pohár, az alátét, és most lássuk magát az edényt, amiben a tea készül. El kell, hogy mondjam, hogy az edénynek természetesen létezik elektromos változata is, de az én környezetem szerint a hagyományos tea az igazi. Valóban erőteljesebb az íze.

A képen látható teafőző alsó részébe teszik a vizet, a felsőbe pedig a szálas fekete teát (rengeteg változata van), amit a főzés elején pici vízzel megnedvesítenek. Ha az alsó edényben forr a víz, azzal feltöltik a felső edényt, az alsót utántöltik, és visszateszik a tűzre. Mire az alsó edényben ismét felforr a víz, nagyjából addigra lesz kész a fenti részben a tea. És most jön a sajátságos szervírozási mód. A felsőből – ami tulajdonképpen egy erős teaesszencia – töltenek egy keveset a pohárba (ki milyen erősen szereti), majd azt felöntik az alul bugyogó forró vízzel. Cukorral vagy anélkül isszák, nem ismerik a citromos-mézes-bögrés és egyéb variációkat. Több kávézóban is megrökönyödést okoztam azzal, hogy bögrében kértem a teámat, citrommal és mézzel. Micsoda extravagancia!

Szó mi szó, ők maximálisan hűek a tradicionális teájukhoz. A tea mindig jó, reggelihez, ebédhez, vacsorához, napközben, éjszaka, mindig, állandóan, sokat. A vendéglátás fontos kelléke, ha vendég jön a házhoz, az a minimum, hogy teával kínáljuk, anélkül elképzelhetetlen. Egy tea pedig nem tea, az itt eltöltött időtől függően egészen tekintélyes mennyiség elfogyhat. Én mindig is teás voltam, ezért könnyen megszerettem ezt a variációt is, ugyanakkor maximum két pohár a kapacitásom, a három az már nagyon ritka. Ilyenkor meglepetten megkérdezik, hogy te már nem kérsz teát? 🙂 Nem bizony, mert nekem egy-két pohár felér egy jó erős feketével!

Szeretek kísérletezni, újabban a teafű közé néhány szegfűszeget és egy pici fahéjat rejtünk, igazán pikánssá és illatossá teszi a teát. Időnként a fahéj helyett citromhéjat teszek a teafűhöz, attól megint más lesz az íze. Önder már meg sem lepődik az újításaimon 🙂

Ahogy írtam, a tea fontos szerepet tölt be a társadalmi életükben, egyfajta kapocs az emberek között. Egy tea mindig jó indok arra, hogy találkozzanak és beszélgessenek egymással, hogy kimozduljanak otthonról, és néhány nyugodt órát töltsenek el egy fárasztó nap vagy hét után. Többször láttam már azt is, hogy a fiatalok egy kocsmában nem söröztek, hanem teáztak. Amennyire olvasataimból felrémlik, egykoron a kávé sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett ezen a területen, de az egyre borsosabbá váló ára miatt fokozatosan a tea vette át a szerepét. Tea pedig helyben terem, vegyük például a Fekete-tenger partvidékét.

A végére hagytam egy érdekes párhuzamot, amit a teázási kellékek és a család tagjai között húznak, persze mindez csak vicces sztori, mindenki döntse el, hol az igazság 🙂 A teafőző felső része a feleség, az alsó pedig a férj anyja – a mama forrása hozzájárul ahhoz, hogy a feleség zamatossá váljon odafent. A teáspohár a férj, azaz mind a feleség, mind a mama helyet kap benne szervírozáskor. A cukor jelképezi a gyerekeket, akik megédesítik az életet és a teát is. A kanál a férj lánytestvére, aki időnként megjelenik, kavar egyet, majd odébbáll. A poháralátét a papa, aki mindig felfogja a kilöttyent teát. Így van-e? 😀

“Teázási szokások Törökországban” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. izmirli szerint:

    >Igen, a tea :)Bar, ahogy irtad a különbségeket az orszagon belül, itt nyugaton mar ismerik a mézes, citromos variaciot is, aruljak is kavézokban, söt reggelinél meg is kérdezik, hogy pohar vagy bögre teat kérsz.

  2. TéDé szerint:

    >Na igen, a nyugat az nyugat, itt minden más, sokkal konzervatívabb.

  3. Lara szerint:

    >Szia. Belinkeltem a blogodat az én oldalamra, hogy onna is elérhető legyen és több ember tudja olvasni. Remélem nem bánod. Szép napot. Üdv.

  4. TéDé szerint:

    >Nem, dehogyis. Mit lehet tudni a Te oldaladról?

  5. Lara szerint:

    >A blogomban a kurd párommal való kapcsolatomról irok… Távolság, katonaság, kinti munkavállalás, tapasztalatok, stb…http://turkiyelara.blogspot.com/Jövő hónapban szerel le, Inşallah és akkor tudok már véglegesen kiköltözni. 🙂

  6. TéDé szerint:

    >Akkor kitartást és sok szerencsét kívánok, remélem minden a terveitek szerint alakul majd!

  7. Petra szerint:

    A cikk vegen talalhato teas metafora nagyon tetszett. Honnan vetted?

    1. TéDé szerint:

      Párom mesélte már többször is 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük