Şanlıurfa

Şanlıurfa, azaz Urfa városa mintegy 190 km-re nyugatra fekszik Diyarbakırtől és 80 km-re keletre az Eufrátesz-folyótól. A település történelme az időszámításunk előtt 8000 évre nyúlik vissza és egyike a Tigris és az Eufrátesz között létrejött mezopotámiai civilizációknak. A legenda szerint Jób próféta Urfa szülötte volt, állítólagos sírhelye a városon kívül ma is megtalálható.

A közel fél milliós település a keresztények, zsidók és muszlimok zarándokhelye, úgy tartják, hogy Ábrahám itt látta meg a napvilágot. A legenda szerint Ábrahám egyistenhite miatt harcolt a bálványimádás ellen, ezért összetörte az istenek szobrait és a bálványokat. Nimród király ezen rettentően megdühödött, és elrendelte Ábrahám elégetését, akit a vár citadellájából egy katapult segítségével az égő tűzbe vetettek. Isteni beavatkozásra azonban a tűz átváltozott vízzé, az égő rőzse pedig halakká. A Szent Halastavat (törökül Balıklı Göl), mint az ütközet szent szimbólumát, zarándokok ezrei látogatják a város szívében.

A hit szerint a Szent Halastóból nem szabad kifogni a halakat, aki ezt megteszi, vakság a büntetése. Ennek következtében gigantikus méretű és számú hal úszkál a tóban, a látogatók megszállottan etetik őket, amit a szemfüles halak ki is használnak.

A vár citadelláján álló két korintoszi oszlop ma a katapult tartóoszlopait szimbolizálja, amely segítségével Ábrahámot tűzbe vetették:

A tó melletti területen óriási park és több dzsámi található, ez a “zarándok komplexum” veszi körül azt a barlangot, amelyről úgy tartják, hogy Ábrahám próféta itt látta meg a napvilágot.

A zarándokhely közvetlen szomszédságában van Urfa ősi bazárja, melyről egyesek azt mondják, hogy Anatólia legszínesebb, legősibb bazárja. A szűk kis utcákban barangolva az ég világon mindennel találkoztunk, bármit meg lehet vásárolni a dohánytól elkezdve a gyönyörűbbnél gyönyörűbb kézműves termékekig. A bazárban az ugyanazon iparág képviselői általában egy soron tömörülnek. Így lehet végigmenni az aranysoron, ahol ékszerüzletek tornyosulnak egymás hegyén-hátán; a kelmesoron, ahol mindenféle színes anyagok közül válogathatunk; a szépségápolási soron, ahol kenceficék, piperék, számomra ismeretlen porok, krémek várnak új gazdára; a szabó soron, ahol a varrógépek sorban állnak és az ügyes kezű szabók helyben varrják a ruhákat; a fűszersoron, ahol a fűszerek óriási edényekben gúlákban állnak; a ruhasoron, ahol az aktuális helyi divat szerint válogathatunk a ruhák közül; a fémmunka soron, ahol a mesterek helyben munkálják meg a fémet és kínálják gyönyörű portékáikat; a dohány soron, ahol a kézzel sodort cigaretta minden kelléke fellelhető a filtertől elkezdve a különböző dohányfajtákig. Elbűvölő a hely atmoszférája, a szűk és fedett utcácskák, a morajló és hömpölygő tömeg, az árusok kurjantásai amint vásárlásra buzdítanak. Az elvetemült robogósok őrültként cikáznak a látogatók között, néha nem árt az óvatosság. A büfés segédek teával, kávéval vagy étellel szaladgálnak a tálcájukon, amit a többi árusnak kínálnak, a helyiek kis széken ücsörögnek, traccsolnak, teáznak.

Az óvárosban és a bazárban több úgynevezett ‘han’ is található, ezek legtöbbje egykor karavánszerájként működött. A leghíresebb a Gümrük Hanı, ahol kötelező elfogyasztani valamilyen tradicionális ételt. Urfa híres a kebabjáról, ezen belül is főleg a májból készült kebabról. Nagyon sok fűszert használnak és nem sajnálják a híres urfai erős pirospaprikát az ételeikből. A sok fűszer ellenére azonban a fogások ízletesek, a kebab mellett a padlizsán kap még jelentős szerepet a konyhájukban. Számos hagyományos étel kötődik Urfához, de amit feltétlenül meg kell kóstoltni, az a mırra kávé.

A mırra kávét itt Délkelet-Törökországban, főleg Urfa környékén fogyasztják előszeretettel. A ‘mır’ szó arab eredetű és keserűt jelent, ami jól jellemzi ezt a különleges italt. Elkészítéséhez és szervírozásához szertartásosság kötődik, a régi időkben a kávéfőző mestereket nagy tisztelet övezte. A kávé pörkölési és főzési mesterségének tudománya apáról fiúra szállt, mind a mai napig élnek a városban hivatalos kávéfőző mesterek. A múltban státusszimbólumnak számított, ha egy gazdag család saját főzőt tartott a háznál, aki régi tudás szerint főzte a kávét a ház lakóinak és vendégeinek. A főzési eljárás titka abban rejlik, hogy a kávét többször forralják majd visszahűtik és az őrölt kávét folyamatosan adagolják a főzethez. Ettől nagyon sűrű és erős lesz, amit aztán díszes szamovárba töltenek és speciális kis csészékben, cukor nélkü kínálnak.

Az elfogyasztása sem történik akárhogyan, a kis csészét úgy kell felhajtani, hogy közben a kínáló szemébe nézünk, majd közvetlenül visszaadjuk a csészét a kezébe. Ha valaki leteszi a csészét, az szörnyű nagy illetlenségnek számít és büntetés jár érte. A büntetési módok közül lehet választani, a csészét megtöltjük arannyal vagy ha olyan a szituáció, megrendezzük a kínáló fiatalember esküvőjét 🙂 Mindezen infók hiányában szerintetek mi volt az első ösztönös cselekvésem, ahogy a kezembe vettem a csészét? Naná, hogy letettem! Szerencsére megúsztam egy kedves ejnye-bejnyével, persze mindez csak humor volt. Ami a kávé ízét illeti, átmenet a keserű és savanyú között, bevallom, nem bírtam meginni. De saját mentségemre legyen mondva, láttam nem egy olyan török turistát, aki hasonló fejet vágott, mint én és bizony nem hajtotta le a csésze tartalmát. Ugyanakkor ha valaki ott jár, kötelezően ki kell próbálni!

Urfa városában rengeteg a látnivaló, sokan úgy tartják, hogy csupán a Szent Halastó az egyetlen érdekessége, holott sok mást is érdemes megnézni. Az óváros ősi utcáit és a várat már nem tudtuk felfedezni, helyette északkelet felé vettük az irányt és átautóztunk a 15 km-re található Göbekli Tepébe. A világ eddig megismert legrégebbi körtemplomát a Göbekli Tepén ásták ki a régészek  a 20. szd. végén,  a központi körtemplom körül mintegy 50 körépítmény sorakozik.

Az ásatások 1995-ben kezdődtek és mind a mai napig tartanak. Jellegzetes épületszerkezeti elemek alkotnak egy belső és egy külső kört a központi építményben. Ezeken a T alakú hatalmas kőoszlopokon állatfigura faragások (bika, róka, stb.) találhatók, domborműszerűen kialakítva. Az állatfigurákban az északi égbolt csillagképeit lehet fölismerni. A régészek szénizotópos mérései alapján az épület 12 000 éves!! és a jégkorszak végén letelepült vadászközösség hozta létre. A terület érintetlensége magával ragadó, még nem épült ki semmilyen turisztikai objektum, mindössze néhány információs tábla található a fontosabb látnivalók mellett és egy kis bódé, amely a helyi “idegenvezetőké”. Bennünket egy helyi fiú kalauzolt körbe, akinek a nagyapja találta meg itt az első köveket és amelyek a szenzációs felfedezéshez vezettek. Göbekli Tepe Urfa legmagasabb pontja, körbe belátni a teljes vidéket – a dombokat, legelőket, csordákat, végeláthatatlan mezőket. A domb tetején egy magányos fa áll (a fenti képen is látható), azt tartják, hogy ez a kívánság fája és az itt elsuttogott kívánságok valóra válnak. Pár héten belül megérkezik az igazi nyár és a növényzet kisül, így még éppen időben látogattuk meg ezt az felfoghatatlanul ősi régészeti leletet. Mindannyian átszellemülten indultunk tovább…

Göbekli Tepe után az Atatürk-duzzasztógát ( Atatürk Barajı) volt a következő állomásunk, amelyet a világ legnagyobb duzzasztógátjai között tartanak nyilván. Az Eufrátesz-folyón megépített gát 169 m magas és 1819 m hosszú, vastagsága eléri a 200 m-t.

 A duzzasztógát megépítésének kettős célja volt, elsősorban vízi erőmű létesítésével energiát állítanak elő, másodsorban az Atatürk víztározó képezi alapját a környéken kiépített öntözési csatornarendszernek. Robosztus látvány, sajnos a víztárazót magát nem láthattuk innen, talán annak a körbelátogatása is megér egy napot. A régiót azzal igyekeznek bevonni a turizmus vérkeringésébe, hogy a víztározón különböző vízi sportolási lehetőségeket teremtenek és évente versenyeket, fesztiválokat szerveznek.

Ki gondolná, hogy a turisták körében nem túl sok vonzerővel bíró Délkelet-Törökország ilyen látnivalókat rejteget…

További képeket ide kattintva találhattok.