Ismét Mardin városában jártunk

Valamikor az év elején írtam már egy hosszabb bejegyzést Mardin városáról, de most újra ellátogattunk oda és újra elámultam a szépségén – Mezopotámia tövében, az óváros kőházai között a szűk utcákon bolyongva…

Az előző bejegyzésben említettem, hogy Mardinban 12 keresztény templom található, a város nagyobb vonzáskörzetében pedig 3 kolostor működik. A Városi Múzeumban nézelődve kíváncsian olvastam, hogy a kereszténység a 3. században kezdett Mezopotámia területén elterjedni, melyben nagy szerepe volt Júdás apostolnak, Jézus tanítványának. Akkoriban a mai Urfa (korabeli nevén Edessa) volt a hit terjesztésének központja, később a Mardintól délkeletre, a mai szír határnál fekvő Nusaybin vált fontos hittérítő központtá.

A három kolostor közül a Deyrülzafaran Kolostor (Mor Hananyo Kolostor) a leghíresebb, erről is olvashattatok már a korábbiakban. A másik kettőben sajnos most sem jártam, de a 397-ben épült Deyrulumur Kolostor (Mor Gabriel Kolostor) a szír-keresztény egyház egyik fontos vallási központjának számít. Az egyház “második Jeruzsálemként” említi, mivel 80 évvel korábban épült, mint a Palesztinában található Mar Saba Kolostor. A világon azon legrégebben épült és a mai napig működő kolostorok közé tartozik, ahol a hosszú-hosszú évszázadok alatt a hagyományok semmit sem változtak.

Mivel ezen a területen nagyobb arányban fordulnak elő keresztények, az együttélés során kialakult a muszlimok és keresztények egymás iránti kölcsönös tisztelete. A vallási ünnepekkor mindkét felekezet tagjai hasonló süteményt sütnek, köszöntik egymást és nagy becsben tartják egymás hagyományait. A karácsonyt együtt ünnepelik, újévkor pedig a gyerekek magukat kimaszkírozva járják a környéket és édességet kapnak a látogatásért cserébe. A Ramadán hónap alatt 10 éves kor felett együtt böjtölnek, együtt tartják a Ramadán ünnepet és az Áldozati ünnepet. Húsvétkor süteményeket sütnek, tojásokat festenek és együtt ülik meg a hagyományos tavaszi fesztivált is.

Legutóbbi ottjártunkkor a városban bóklászva valahogy nem botlottunk szamarakba, most azonban sikerült többet is lencsevégre kapni. A felmálházott állatot komótosan vezette a gazdája, de nem egyszer suhant el mellettünk egy-egy kölyök vadul szamaragolva.

Ha hiszitek ha nem, itt léteznek önkormányzati tulajdonban álló szamarak, akik az óváros szűk utcáin teljesítenek szolgálatot :). Mivel a szamár köztudottan magától hazatalál és lépcsőt is tud mászni, az óváros labirintusszerű utcáiban a legideálisabb szállító”eszköz”. Többek között vízhordóként, szemétszállítóként és “taxiként” dolgoznak, majd bizonyos szolgálati idő letöltése után az önkormányzat “nyugdíjazza” őket. Részleteket ne kérdezzetek, bizonyára finom abrakot kapnak életük hátralévő részére 🙂 Mardinban a két nádkosár nem csak egy sajátos súly mértékegység, hanem egy szamárnyi rakományt is jelent.

Az itteni házak lapostetősek, a meleg éghajlat miatt nincs szükség tetőre. (Ez mindenhol így van ebben a régióban.) Mivel Mardin óvárosa hegyoldalon helyezkedik el, az épületek teraszos szerkezetben épültek. A nyári forróság csitultával a családok esténként a tetőn hűsölnek, amelyhez egy speciális “trón” (taht) szolgál helyszínül. A hagyományos trónt az egyik legkeményebb fából, kőrisfából készítik és árnyékolás gyanánt fehér vászonnal takarják le a tetőrészt. A régebbi időkben a trónt örmény mesteremberekkel tákoltatták, ma már az olcsóbb fém veszi át a faszerkezetek helyét.

Ezúttal volt szerencsém megkóstolni a szír kávét (süryani kahvesi), ami valahol átmenetet képezett a török kávé és a mırra kávé között. Nekem nem ízlett, valószínűleg azért, mert a cukrot kihagyták belőle :). Kérdeztük, hogy mi ennek a fajta kávénak a jellegzetessége és megtudtuk, hogy a kávét kardamommal (kakule) fűszerezik, ami különleges ízt ad neki. Ez a kávéfőzési mód (is) az arab világból érkezett erre a területre.

Ha már érintettem a gasztronómiát, eszméletlen finom a töltött bordájuk (kaburga dolması), amit leginkább ürühúsból készítenek. Az ürübordát rizs, darált hús és fűszerek keverékével töltik, összevarrják és megfőzik. Mardinban kötelező megkóstolni! 😀

A kirándulás végén elballagtunk a parkolóhoz, hogy bepattanjunk a kocsiba és Diyarbakır felé vegyük az irányt. Ott ért ám a meglepetés! Képzeljetek el egy kb. 100×50 m-es nagy parkolót, ami fullra be volt állva kocsival. De úgy, hogy a kiállást mindenki elfelejthette, a parkolást vezényelő fiúk igazán helytakarékosan parkoltatták a kocsikat. A miénk persze, hogy a legbelső sorban. Azt hittem, hogy estig ott fogunk várni, amíg mindenki felfedezi Mardint és szedi a sátorfáját. És lőn csoda, az autók nem voltak bezárva (“őrzött” parkolóról lévén szó), a parkolást segítők kb. 6 kocsi megmozgatásával helyet csináltak és ki tudtunk menni. Ezt csinálják egész nap, beparkoltatják az autókat, majd komoly logisztikai szervezés árán kiszabadítják azokat.

Mardin és környékére nem elegendő egy nap. Bár másodszor jártam ott és az útvonalunk ugyanaz volt, még mindig fedeztünk fel újat és még így sem mindent. Lebilincselő város, nekem abszolút a délkeleti favorit.

Ide kattintva megnézhetitek az új képsorozatot, sok esetben a téma ugyanaz, de mégis más.