Személyes

Karácsonyi előkészületek

Kiszabadulván Diyarbakırból szívjuk magunkba a civilizációt, ezúttal Ankara városában időzünk egy keveset. Nem hiszitek el, de mindenfelé megtalálható az ünnepi kivilágítás, égősorok, karácsonyfák, műhó, fenyők… Ez csak nekem volt újdonság keletről érkezvén, mert ott egyáltalán nem terjedt még el a “hagyomány”. A bevásárló központok itt teljes díszben pompáznak, gigantikus égősorból kirakott ajándékcsomagok lógnak a mennyezetről, lila és fehér karácsonyfákat kell kerülgetni a folyosókon, mindenhol égő és égő és égő, kívül-belül, amolyan törökös túlzással készülnek az ünnepekre az egész városban.

Egy példa az ankarai karácsonyi hangulatra

De melyik ünnepre is? Törökországban hivatalosan nincsen karácsony, nem hivatalosan azonban egyre több helyen tartják, ha más nem, akkor egy apró karácsonyfa felállításának képében. Jártunk már ismerősöknél nyáron, akik büszkén mutatták a kis karácsonyfájukat, ők gyakorlatilag egész évben lakásdíszként tekintenek rá. Mások így december közepén előveszik és egészen tavaszig gyönyörködnek benne, majd amikor unalmassá válik, akkor ismét a szekrény mélyére kerül. A karácsonyfának terjed a hagyománya, de magáról az ünnepről nem tudnak sokat az amerikai filmekben látottakon kívül. Egy-két ismerőst megleptünk egy kis ajándékkal a karácsony égisze alatt, nem tudták, hogyan fogadják, mit is jelent igazából.

A törökök az égőkavalkáddal nem az ünnepekre, hanem az új évre készülnek. Év végi akciók tombolnak az üzletekben, itt így lehet az embereket rávenni arra, hogy már bizony vásárlási időszak van! Nagyon szeretik a díszes és fényes dolgokat, ezért a karácsonyi körítés abszolút illik hozzájuk és maximális ki is élvezik azt 🙂 Teszik ezt egészen tavaszig vagy még attól is tovább, az ünnepi díszek ugyanis nem kerülnek le olyan hamar a helyükről. (Talán soha sem.)

..és egy másik

Idén egy újabb feladat elé nézek, anyósomékat fogom bevezetni a karácsony rejtelmeibe, úgy alakult, hogy náluk töltjük az ünnepeket. Soha életükben nem karácsonyoztak és nem volt részük az előkészületi fílingben sem. Bár megvannak a saját ünnepeik, de azt kell hogy mondjam, hogy egyik sem hasonlítható a karácsony által nyújtottakhoz. Előttem hát a feladat, hogy mindezt most átadjam és megmutassak egy újabb szeletet a kultúrámból, kultúránkból. Biztos vagyok benne, hogy szép pillanatokat fogok szerezni nekik, hisz az ünnep maga csodálatos és Önderből kiindulva nem nehéz ráérezni az ízére.

Egy nagyon kedves barátom mondta a minap, hogy a karácsony határtalan, hiszen a hangulata bennünk van és oda visszük magunkkal, ahová csak akarjuk…

“Karácsonyi előkészületek” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Edit szerint:

    Az anyósapóskarácsonyozós beavatási szertartásról is részletes beszámolót kérünk, jó?

    1. TéDé szerint:

      Szinte éreztem, hogy lecsaptok a témára 🙂 Megígérem, hogy beszámolok majd róla!

  2. Névtelen szerint:

    A karácsony sokkal ősibb ünnep, mint a kereszténység – a téli napforduló ünnepe, amikor sötét felett újra győz a fény. Ha nem is tudják, hogy a “nyugat” pontosan mit ünnepel, a karácsony varázsát át fogják érezni! Ráadásul, valamikor régen, még a hun népekkel együtt, ők is megtartották a fény ünnepét. 🙂 Szép feladatod van! Boldog Karácsonyt Nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük