Az oszmán miniatúrafestészet

A Diyarbakırban eltöltött időszakban lehetőségem nyílt belekóstolni a miniatúrafestészetbe. Ne gondoljatok semmi komolyra, csak amolyan esti szabadidős tevékenységként részt vettem egy tanfolyamon. Akik ismernek, most felhúzzák a szemöldöküket, mert nem tudnak elképzelni békésen festegetve. Őszintén szólva furcsán is éreztem magam az elején, de igazi kalandorként kipróbáltam és érdekes élményként könyveltem el.

A miniatúrafestészet ezen fajtája régmúlt időkre nyúlik vissza, a technikája pedig elmondhatom, hogy kitartást és nagy adag türelmet igényel.

A miniatúra (miniatúrafestés, miniatúrafestészet, miniatűrfestés, miniatűrfestészet, miniatűr kép) kis kép pergamenen, papíron, fatáblán, fémen, vásznon vagy bármilyen hordozón. Díszít szöveget, kódexet, könyvet vagy bármilyen hordozón önállóan jelenik meg.

Az oszmán miniatúrafestészet a kalligráfia (díszes, szép kézírás), a márványozás (erről már írtam korábban) és a könyvkötészet mellett az oszmán kori könyvillusztrációk egyik fontos területe volt. Kialakulásában fontos szerepet játszott a perzsa miniatúrafestészet és a kínai művészeti ágak erőteljesen hatottak rá.

A könyvillusztráció mesterei általában egy műhelyben dolgoztak, amit Nakkashanenak

neveztek. A miniatúra készítők a képeiket soha nem írták alá. Egyrészt azért, mert társadalmuk nem az individualizmusra épült, így nem tartották fontosnak, hogy számon tartsák műveiket. Másrészt azért, mert a képeken általában többen dolgoztak, volt, aki a keretet készítette, más a kontúrokat festette meg és megint más a figurákba lehelt életet. A könyvillusztrációként készülő miniatúrák mindig az adott könyv tartalmát követték.

Az oszmán miniatúrafestészet érdekessége, hogy a perspektívákat teljesen másként kezelte, mint az európai reneszánsz festészet, így a témát egy képen belül több térben és időben ábrázolták. A színeket porított színezőanyagból és tojásfehérjéből keverték ki, leginkább élénkpirosat, zöldet és a kék különböző árnyalatait használták. Szívesen éltek a kontraszt technikájával, a ragyogó ellentétes színek egymást váltották a képeken. A miniatúrafestészetben az árnyékolás technikáját mesteri részletességgel alkalmazták.

Az oszmán miniatúrafestészet alapjául szolgáló világszemlélet is teljesen eltért az európai reneszánsz felfogástól. A festő céljai között egyáltalán nem szerepelt az ember vagy bármi más realisztikus ábrázolása. Megvetették a másolást, mert a szúfisták szerint a világ nem állandó, ezért kár a megörökítésére tett erőfeszítés. Az alkotók festményeikkel a végtelen és páratlan valóságra utaltak, így mindent stilizálva és elnagyoltan jelenítettek meg.

A miniatúrafestészet korai szakasza II. Mehmed (1451-1481) uralkodásának idejére tehető. A legkorábbi fennmaradt emlékek Konstantinápoly bevétele (1453) utáni évekből származnak. A 16. század második felében már jelentős nyugati mesterek is érkeztek a Portához, ettől a kortól hivatalos udvari költők éneklik meg a szultán hőstetteit. A miniatúrafestészet a Porta privilégiuma lett, fő témájává az oszmán uralkodók és egyéb illusztris személyek portréja vált.

A 16. második században felében a birodalom katonai ereje és politikai hatalma kiteljesedett. Ekkor keletkeztek a szultánok dicső tetteit, hadjáratait megörökítő krónikák. Jelentős számban ábrázoltak magyar vonatkozású eseményeket. A Portán működő miniatúrafestő közösségek legkiemelkedőbb művei közé sorolható az első igazi oszmán sehnáme, az I. Szulejmán (1520-1566) uralkodásának eseményeit megörökítő Szülejmánnáme, és a miniatúrafestészet csúcspontján, III. Murád (1574-1595) idejében készült Hünernáme.

Az Oszmán Birodalom hanyatlásával és a 18. században induló megújulási folyamatokkal egy időben a könyvdíszítés is visszaszorult. A festészetben pedig, bizonyos mértékben az iszlám hagyományokkal történő szakítás és az erőteljes európai hatás eredményeképp előtérbe került a perspektíva, a térbeliség ábrázolása. (Forrás: Wikipédia)

A végére hagytam a saját művemről készült fotót, első próbálkozás, nem fogok vele semmilyen díjra pályázni 🙂