Kávékörkép a teljesség igénye nélkül, hisz Törökország rejteget még meglepetéseket. Az elmúlt időszakban itt-ott írtam már róluk, most csokorba szedem az eddig megszerzett élményeket.
Hagyományos török kávé
Mi mással is lehetne kezdeni, mint a török kávéval, odahaza mi is sokan ismerjük már. (A tavalyi teljes bejegyzést ITT olvashatjátok.) Török kávé, zaccos kávé, ki hogy hallott róla először, de annyi bizonyos, hogy a kifejezést hallva mindenkinél a kávéban “úszó” zacc képe villan fel először. A kép csak annyiban helyes, hogy a zacc valóban a kávéban van, de ha jól készítik el, akkor a zacc szépen leül az aljára és kellő körültekintéssel ott is marad. Zsenge zöldfülűként előfordult, hogy a csésze alját túlságosan meghúztam, azóta inkább hagyok benne egy kis kávét, biztos, ami biztos :).
Az igazi török kávét kis nyeles edénykében készítik. A hideg vízhez keverik az egészen finomra őrölt kávét és már az elején hozzáadják a cukrot is, hogy ne kelljen később a zaccal együtt felkeverni. A kávézókban a pincér előre megkérdezi, hogy milyen édesen kéred. Ha forr, lekapják a tűzről, a habját leszedik és a kávéscsészébe teszik, mindezt többször megismétlik. Ha kész, hozzáöntik a kávét – a hab minősége a kávé készítőjének ügyességét mutatja (vagy inkább a kávé minőségét:). Illik hozzá valamilyen édességet szervírozni, a lokum a legmegfelelőbb, ez egy jellegzetes török édesség (lásd a képen).
Menengiç kávé
Ez egy teljesen más típusú kávé, olyannyira, hogy a nyugatabbra élők túlnyomó többsége életében nem kóstolta. Míg itt az üzletekben sem lehet kapni, addig Diyarbakır környékén alapfelszerelés mindenhol, a sarki kisboltban, a fűszeresnél és a piacon is. Próbáltam egyszer otthon elkészíteni, de nekem nem sikerült. Később aztán Diyarbakır óvárosában barangolva betévedtünk a nagyon hangulatos Sülüklü Hanba, ahol hagyományos módon, közvetlenül a csészében megfőzött menengiç kávét kínáltak. A végeredmény kifejezetten finom volt.
Érdekelt, hogy mégis hogyan készül ez a kissé olajos kávé, kisebb kutakodás után az alábbiakat találtam. A menengiç kávé a menengiç fa terméséből készül. A fa az országban délkeleten és a mediterrániumban őshonos. Hmmm, de milyen ez a fa? A latin nevén pistacia terebinthus terpentin fa néven ismert, termése pedig a pisztácia egyik fajtája. A fából terpentint nyernek ki, de különböző részeit egyéb módon is hasznosítják. Termését Cipruson kenyérsütésre használják, Krétán egy brandy-fajta alkotóeleme, magas csersav tartalma miatt az ókori görögök ízesítésre és gyógyszerkészítéshez használták. Törökországban a pörkölt termésből kávét készítenek, olajából pedig szappant (Wikipedia). Azt mondják, hogy bár nagyon kalóriadús ital, de a szervezet számára sok fontos alkotóelemet tartalmaz. Magát a kávét tejjel és cukorral főzik össze, semmihez nem hasonlítható íze van. (A teljes bejegyzés ITT.)
Mırra kávé
A keleti körkép utolsó, számomra ismert kávé fajtája a mırra kávé. Ezt a típust Délkelet-Törökországban, főleg Şanlıurfa környékén fogyasztják előszeretettel. A menengiç kávéhoz hasonlóan erre nyugatabbra sokan a nevét sem ismerik.
A ‘mır’ szó arab eredetű és keserűt jelent, ami jól jellemzi ezt a különleges italt. Elkészítéséhez és szervírozásához szertartásosság kötődik, a régi időkben a kávéfőző mestereket nagy tisztelet övezte. A kávé pörkölési és főzési mesterségének tudománya apáról fiúra szállt, mind a mai napig élnek a városban hivatalos kávéfőző mesterek. A múltban státusszimbólumnak számított, ha egy gazdag család saját főzőt tartott a háznál, aki régi tudás szerint főzte a kávét a ház lakóinak és vendégeinek. A főzési eljárás titka abban rejlik, hogy a kávét többször forralják majd visszahűtik és az őrölt kávét folyamatosan adagolják a főzethez. Ettől nagyon sűrű és erős lesz, amit aztán díszes szamovárba töltenek és speciális kis csészékben, cukor nélkül kínálnak.
Az elfogyasztása sem történik akárhogyan, a kis csészét úgy kell felhajtani, hogy közben a kínáló szemébe nézünk, majd közvetlenül visszaadjuk a csészét a kezébe. Ha valaki leteszi a csészét, az szörnyű nagy illetlenségnek számít és büntetés jár érte. A büntetési módok közül lehet választani, a csészét megtöltjük arannyal vagy ha olyan a szituáció, megrendezzük a kínáló fiatalember esküvőjét :). Mindezen infók hiányában szerintetek mi volt az első ösztönös cselekvésem, ahogy a kezembe vettem a csészét? Naná, hogy letettem! Szerencsére megúsztam egy kedves ejnye-bejnyével, persze mindez csak humor volt. Ami a kávé ízét illeti, átmenet a keserű és savanyú között, bevallom, nem bírtam meginni. Saját mentségemre legyen mondva, nem egy olyan török turistát láttam, aki hasonló fejet vágott, mint én, és bizony nem hajtotta le a csésze tartalmát. (A teljes bejegyzés Şanlıurfáról és a többiről ITT.)
Szír kávé (süryani kahvesi)
Ezt a kávét Mardinban ittuk, ahol viszonylag nagy számban élnek szír-keresztények. A kávé valahol átmenetet képezett a török kávé és a mırra kávé között. Nekem nem ízlett, valószínűleg azért, mert a cukrot kihagyták belőle. Megkérdeztük, hogy mi adja a jellegzetes fűszeres ízét, amire azt a választ kaptuk, hogy kardamomot (kakule) adnak hozzá. Ez a kávéfőzési mód (is) az arab világból érkezett délkeletre. (Mardinról és a többiről a teljes bejegyzés ITT.)
Saray kávé
Erről az általam még nem kóstolt kávéfajtáról Izmirli blogjában olvashattok érdekes leírást.
Az eddigieket alapján be kell hogy valljam, számomra a jó öreg feketével semmi nem veszi fel a versenyt. A fenti listából a menengiç kávé következik a második helyen, de ez is csak azért, mert tejjel szeretem a kávét és roppant édesszájú vagyok 🙂
