Hagyományok - Kultúra, Párkapcsolat - Mindennapok

Yenge, teyze, abla – ez mind egy-egy engem illető megszólítás lehet

Dalma teyze, yenge vagy abla – ami kb. annyit tesz, hogy Dalma néni, a többit pedig le sem igazán lehet egy szóval fordítani, csak körbeírni – hát ennyiféle megszólításra kell itt hallgatnom. Az elején nem nagyon lehetett követni, hogy melyiket miért, azt sem tudtam, hogy én melyiket kire használjam, egyáltalán használjam-e, a kezdetekkor sokat dilemmáztam rajta.

A török nyelv a rokoni kapcsolatok kifejezésére sokkal több szóval rendelkezik, mint a magyar. A nagymama nem egészen ugyanaz, ha anyai ágon nagyi vagy apai ágon. A nagybácsi és nagynéni szintúgy, nem beszélve az unokaöcsről-unokahúgról, a sógorról-sógornőről, stb., mindkét ágon teljesen más kifejezést használnak. Bevallom, hogy még mindig nem sikerült megtanulnom mindet, na de az embernek nincs nagy szüksége rájuk a napi kommunikáció során. Mentségemre legyen mondva, hogy amikor a török tanárom próbálta átadni az ezzel kapcsolatos tudást, ő is belekeveredett egy kicsit :).

Nem lenne ez bonyolult, de a törökök örömmel használják a fenti kifejezéseket olyanokra, akik egyébként távol állnak a szó valós tartalmától. Mindezzel szívélyességüket, szimpátiájukat szeretnék kifejezni, vagy egyszerűen csak mert sokkal közelibb megszólítási forma. Így lesz belőlem is időnként yenge, máskor teyze vagy éppen abla…

A teyze alapvetően nagynénit jelent anyai ágon, a yengének pedig azokat a nőket szólítják, akik kívülről, házasság útján kerültek be a családba. Ismerőseink (nem rokonok) kisgyerekei mégis Dalma teyzének hívnak, ami magyarul annyit tesz, hogy lenéniznek. A yengét azok a férfiak használják rám, akikkel nincs szoros kapcsolatunk, Öndert mégis törökösen közelinek, “szinte családtagnak” érzik, számukra én leszek az, aki “bekerült a családba”. Például a mostani házmesterünk yengének hív. Furcsa, hogy ezt a fokozatot ilyen könnyen el lehet érni, hisz nem járunk össze vele, mindössze a segítségét kértük párszor és udvariasan váltunk néhány szót, ha összefutunk a ház körül.

Az abla a lánytestvérnek, az abi pedig a fiútestvérnek kijáró megszólítás. Ha két fiúról, férfiról van szó, akkor az idősebbnek jár az abizás, de viccesen az idősebb is használhatja a fiatalabbra. Odakint, a családon kívül megváltoznak a szabályok és gyakorlatilag bárki szólíthatja a másikat ablának vagy abinak. Ha a piacon a portékát próbálják rám tukmálni vagy az utcán kérdeznek valamit, akkor máris ablaként szólítanak meg. Ha én tenném ugyanezt, akkor használhatnám mind az ablát, mind az abit, vagy akár a nagybácsit, nagynénit is. Mert ezzel más szájízzel indul a kommunikáció, más a hangulata, ahogy egyszer említettem már – törökösen közeli.

Beismerem, hogy elég bonyolult, némi időbe beletelt nekem is, amíg megtanultam az íratlan szabályokat, és itt még nincs vége…

Nagy meglepetéssel szolgált az első napokban, hogy a törökök az úr/asszonyt a keresztnév mögé illesztik, így lesz belőlünk Önder bey és Dalma hanım. Ennek oka az, hogy a vezetéknév használata viszonylag későn, az 1920-as években vált kötelezővé, és a régi hagyományok mind a mai napig élnek. A bey szó egyébként bégként került át a magyar nyelvbe.

Ha már a megszólításokat taglalom, akkor kitérek arra is, hogy a törökben szintén létezik magázódás. Hivatalos helyeken, ismeretlenekkel szemben elvárt a használata. Amikor anyósomékhoz költöztünk, addigra pöntyögtem a törököt, ezért illedelmesen magázódva beszéltem hozzájuk és teljesen reflexszerűen vártam, hogy majd ők ajánlják fel a tegeződést, ahogy ez nálunk ildomos. (Ehhez hozzátartozik, hogy a nagy távolságok miatt mi olyan sokat nem találkoztunk velük előtte és akkor sem volt még olyan a tudásom, hogy ezeken a dolgokon egyáltalán elgondolkozzak.) Várhattam én a felajánlást, mert hamarosan egy véletlen folytán kiderült, hogy nekik eszükbe sem jutott, hogy én milyen célzattal beszélek így hozzájuk, azt hitték, hogy csak így sikerül 🙂 Szóval gyorsan megvilágosodtam, hogy semmi szükség rá, értékelték, hogy kevéske tudásommal még erre is próbáltam figyelni.

Veletek történt hasonló komikus félreértés?

“Yenge, teyze, abla – ez mind egy-egy engem illető megszólítás lehet” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Gilead szerint:

    és még van az amcaoğlu vagyis az unokatestvér aki a nagybácsi fia apai ágon, teyzeoğlu…. és néha azt hiszem sose lesz vége a rokoni szálaknak, ahogy az újabb és újabb rokonok száma is végtelen…:)))

    1. TéDé szerint:

      Igen, rengeteg mindent lehetett volna még belevenni, mert ahogy mondod, ennek soha nincs vége :):)

  2. Csilla szerint:

    Ezek a megszólítások hasonlítanak a régen nálunk használtakhoz (néném, bátyám, lányom). Talán ez is alátámasztja azt a korábbi megállapításodat, hogy az itteni -tradicionális- élet, szokások a nálunk kb. 50-70 évvel ezelőttivel állíthatók párhuzamba.

    Engem először meglepett, hogy az utcán abla-nak szólítanak, de már megszoktam. 🙂

    Lassan a régen betervezett hozzászólásaim végére érek… 🙂

    1. TéDé szerint:

      Igen, régen nálunk is éltek ezek, ahogy mondod. Furcsa, igaz? Megérteni volt nehéz, hogy miért vagyok én xy-nak teyze, a másiknak meg yenge. Bár a török rokoni kapcsolatok kifejezésére használt szavak egyébként sem egyszerűek, nem is maga a szó a bonyolult, hanem olyan sok van rá. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük