Személyes

Akárhogy is, csak törökhöz mentem hozzá :)

Igazi pasi, de azért török ő is, minden tartozékával egyetemben. Mit sem bizonyít jobban, minthogy annak örülne a leginkább, ha – kis túlzással – a falakat is szőnyeg borítaná.

Nem olyan régen költöztünk és lázasan csinosítgatjuk a lakást – melyikünknek mit jelent a csinosítgatás. Neki egyfelől azt, hogy szőnyegügyileg minél hamarabb rendbe legyünk, mert hát addig olyan, mintha egy kórházban mászkálnánk, nem az igazi na. A szőnyeg a konyhának is fontos kelléke, pedig egyszerű praktikussági okokból én ott nem szívesen látnék egyet se, kényes dolog, amikor az ember lánya a tűzhelynél pacsmagol. Legyen a nappaliban és a folyosón is, mert anélkül megint csak a kórházi hangulatnál lyukadunk ki, és az a legkényelmesebb, ha mezítláb végig lehet trappolni a lakáson 🙂 (Itt egy kis ellentmondásosságot érzékelek, hiszen a mezítlábas verzió erősen üti a törökök papucshoz fűződő vonzalmát.)

Az egyelőre még kínzó szőnyeghiányt igyekeztem enyhíteni egy kis kedveskedéssel, ő választhatta ki a poszt szőnyeget ábrázoló képét. A harc még nem dőlt el, majd meglátjuk, mi lesz a végeredmény. 🙂

“Akárhogy is, csak törökhöz mentem hozzá :)” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Piros szerint:

    És nagyon szép festékes szőnyeget választott…

  2. Petra szerint:

    Hehe! Nalunk csak egy darab szönyeg van, az is felcsavarva varja a telet. Nem is banom! 🙂

  3. Era szerint:

    Hát ezen nagyon jót nevettem! 🙂 Hiába, török otthon nem létezhet szőnyeg nélkül!

    1. TéDé szerint:

      Azzal nincs is baj, csak a mennyiség nem mindegy 🙂

      1. Melinda szerint:

        Nevetve olvastam ezt a cikket. Az én férjem, és sógornőm dettó. Nálunk szerencse, hogy én is szenvedélyesen szeretem a különleges szőnyegeket. Magyarországi házamban is előszeretettel használom őket.

  4. Betti szerint:

    Jó lehet kiporszívózni annyi szőnyeget 😀 Én a hálószobába felgöngyölítettem és beraktam a lomoskamrába,mert utáltam kiporszívózni.

  5. babanicsirisz szerint:

    Haha, ez jó! Barátom szülei pontosan ilyenek! Már 2 szőnyeggel gazdagítottak bennünket, és ahogy hallom, érkezik a harmadik, mert “van hely a szobában a padlón”. De szerencsére Sezert nem érdekli a lakberendezés, mindent rám hagy, szóval a szőnyeg (amint az “anyós” elmegy) átkerül a vendégszobába. 🙂

    1. TéDé szerint:

      Nekünk is épp ma érkezett pár anyósoméktól, bár azok valóban gyönyörűek 🙂

  6. Csilla szerint:

    És került végül a konyhába is??? Ezen teljesen ledöbbentem, mikor először hallottam erről… És a papucs-mánia számomra is összeférhetetlen a szőnyeggel…

    1. TéDé szerint:

      😀 Azt hiszem ebben a témában kellene egy 2. részt is írnom, hogy végül mi lett a végeredmény 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük