Ahogy arra két nappal ezelőtt utaltam, az ünnepek itt szorosan összefonódnak a baklava fogalmával. Igen, ez az a cukortól-méztől csicsogós török édesség, amitől összeragad az ember szája és amiből a törökök hihetetlen mennyiséget képesek elpusztítani. Idén eljött a napja, hogy ne csak megkóstoljam, de bele is kóstoljak a házi készítésű édesség sütésének rejtelmeibe. Egy kicsit macerás, de megéri a fáradozást!
A baklava egyébként nem csak Törökországban, de a Közép-Kelet, a Földközi-tenger keleti része és a Balkán összes országának népei között jól ismert. A baklavát a görögök, bolgárok, örmények és arabok mindannyian saját hagyományos édességeik között tartják számon. A klasszikus baklava mai nap is ismert végső formáját és kifinomult készítési módját az Oszmán Birodalom idején nyerte el és leginkább az udvarházakban, ünnepségeken, lakomákon fogyasztották. A baklava egyszerű tésztaféleségből a kényes ízlésű gazdag birtokosok és tisztségviselők igényeinek kielégítését célzó mesteri módon elkészített kifinomult konyhai műremekké vált. (Többet olvashattok a baklaváról ebben az általam is felhasznált cikkben.)
Törökországban azt tartják, hogy a baklava “hazája” Gaziantep, ez a Délkelet-Törökországban található nagyváros. Gaziantep környékén rengeteg pisztácia terem, így érthető, hogy a helyiek kitanulták a pisztáciás baklava készítésének rejtelmeit. Valóban isteni a helyben készült verzió, még a Diyarbakırban eltöltött időszak alatt volt szerencsém Antepben megkóstolni. Nem kell azonban olyan messzire elmenni egy adag finom pisztáciás baklaváért, az antepi baklava mint elnevezés mára fogalommá vált és mindenfelé kapható. Őszintén megvallva nekem a diós változat sokkal jobban ízlik.
Ami a készítését illeti precíz recepttel nem tudok nektek szolgáltatni, mert tudjátok milyen az, amikor a hozzáértő szemre dolgozik és nem tudja dekára megmondani a felhasznált hozzávalók mennyiségét. “Annyit tegyél bele lányom, amennyit a tészta felvesz” – hát körülbelül így. A készítés trükkje, amitől a tészta később ropogósan réteges lesz az az, hogy a tésztából formázott kis gombócokból először 4-5 db-ot olyan 25 cm átmérőjűre nyújtanak, majd napraforgó olajjal megkenegetve egymásra helyezik és egyben nyújtják ki a
tepsivel megegyező méretre és formára. Ezekből 5 réteg készül, melyek közé kerül a töltelék, itt a diós és pisztáciás a legnépszerűbb. Van, aki a diós tölteléket szezámmaggal vagy fahéjjal bolondítja meg, ahány ház, annyi szokás. Miután a rétegezés kész, rombusz alakúra szeletelik és ropogósra sütik. Közben elkészül a cukorszirup vízből, még több cukorból és némi citromléből, amit később visszahűtenek. Amikor lehűlt, a baklavára öntik és elfogyasztásáig abban áll. Néhány órát várni kell a szervírozás előtt, hogy kellőképpen megszívja magát. Ha tudtok pontos, bevált receptet, akkor légyszi osszátok meg velünk, biztos, hogy ebből is létezik kismillió változat.
Sokat nem lehet enni belőle, azaz nekem még mindig nagyon brutális sütemény. Képzeljétek el, amikor az ember járja a rokonokat és mindenhol baklavával kínálják 🙂 Apropó, odahaza láttam már, hogy létezik túrós verzió, az milyen?
lucianaslytherin szerint:
Én egyszer itt Budapesten ettem tejben áztatott baklavát – sajnos többször se soha – és állíthatom, hogy a legjobb volt életem során elfogyasztott baklavái között.
Egyebekben szintén a diósra szavazok. 🙂
TéDé szerint:
Ahol lakunk, van hozzánk közel egy cukrászda, isteni baklava kínálattal. Náluk én is láttam már olyat, egyszer kipróbáltuk és tényleg finom az a változata!
lucianaslytherin szerint:
Hú, merre van? Mert június végén utazunk, Güngörenben fogunk lakni, bár a kissogóromnak cukrászdája van. Talán beszélnem kellene vele. 😀
TéDé szerint:
Jaaa, hát akkor ott a megoldás, biztosan kerít majd neked valahonnan 😀
lucianaslytherin szerint:
Meg kell szoknom, hogy már nem a kis taknyos, idén nősül is. 🙂