Utazás - Török konyha

Pekmez, vagy ahogy nálunk ismerik: mustméz

Őszintén bevallom, én Törökországban hallottam először a mustmézről, erről a sűrű állagú, édeskés szirupról. Ti tudtátok, hogy régebben Magyarországon is készítették?

Törökországban többféle mustméz kapható, az eperfa gyümölcséből, fügéből, szilvából, datolyából vagy szentjánoskenyérfából készült, de a legnépszerűbb az otthon is ismert szőlő mustméz. Nagyon egyszerű az elkészítése, csak jó fajta, friss must szükséges hozzá és némi birsalma vagy sütőtök.

pekmez
A kép forrása: kansizlik.gen.tr

A Terebess így hivatkozik a Magyar Néprajz II. kötetében írottakra: “Szüretkor a taposókádról frissen lecsurgó mustból egy-két fertályra valót kivettek az asszonyok és lekvárfőző rézüstbe öntve, lassú tűzön forralni kezdték. Amikor a must sűrűsödni kezdett, felszeletelt birsalmát vagy kockákra vágott sütőtököt tettek bele. Addig főzték, amíg méz sűrűségűvé nem vált. Ezután cserépfazekakba töltötték és kis időre kemencébe tették, hogy a teteje megbőrösödjön. Mustos töknek is nevezték és a legfinomabb téli csemegének számított. Kenyérrel mártogatva ették. Különösen asszonyok és gyerekek kedvence volt.” Olvasatom szerint a Dél-Dunántúlon még most is készítik.

A török családom mindig is használta a mustmézet, anyósom elmondása szerint a cukor elterjedése előtt ezzel édesítették az ételeiket, baklaváikat és egyéb süteményeiket. Önder nosztalgiával gondol vissza a gyerekkorára, amikor édességként joghurtot kaptak pekmezzel nyakon öntve, azóta is sűrűn csemegézik belőle.

pekmez
A kép forrása: Trakya Gezi

Az íze “érdekesen édes”, egyúttal egy kicsit savanykás is. Saláták, öntetek, levesek ízesítésére kiváló, bizonyos helyeken vízzel hígítva, jéggel fogyasztják. A mustmézet itt gyakran tahinnal keverik össze, ez utóbbi finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza. A kalóriadús tahin pekmez a híres török reggelik egyik kelléke, az édesszájúak előszeretettel mártogatják bele a kenyerüket.

A pekmez nem csak finom csemege, de rendszeres fogyasztása rendkívül egészséges is. A kiürült energiaraktárakat gyorsan feltölti, így erős fizikai igénybevétel esetén remek energiaforrás lehet pl. sportolók számára. Vitamin, ásványi anyag és szerves sav tartalma minden korosztály számára ideális. Magas vastartalma miatt vérszegénységben szenvedőknek ajánlják, ráadásul a vas a szervezet számára könnyen hasznosítható formában van jelen. Jelentős kalciumtartalma hozzájárul a csontok egészségéhez, ezért fogyasztása különösen javallott gyermekeknek és időseknek, várandósoknak és szoptató anyáknak, mindenkinek, akinek plusz kalciumbevitelre van szüksége. A vason és kalciumon túl fontos kálium, magnézium, króm és magnézium forrás és még hosszasan lehetne sorolni, hogy a különböző fajtái milyen egyéb áldásos hatásokkal bírnak.

Íme egy recept a NoSalty.hu-ról, ha ősszel kedvet éreztek az elkészítéséhez.

“Pekmez, vagy ahogy nálunk ismerik: mustméz” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Gyurajcsek Erika szerint:

    Most készült el a pekmezem Dalma. Köszönöm h a fb-on szembejött velem ez a cikk és még időben, mert idén most szezon előtt találkoztam a cikkeddel, ami emlékeztetett, h ne felejtsem el. 6 liter musttal kezdtem és úgy jártam vele, mint a mi magyar szilvalekvárunkkal. 4.5 órán át készült. Remélem a simittel hamarabb végzek majd! Köszi!

    1. TéDé szerint:

      Örülök, hogy elkészítetted, írd majd meg, hogy sikerült! 🙂

      1. Gyurajcsek Erika szerint:

        Szia Dalma!
        Ezt nem fogod elhinni szerintem. A 2017. Októberi pekmezem, amiről be is számoltam neked, ennyi év után most került elő a kamra legfelső polcáról. Sűrű már, mint egy igazi jó magyar szilvalekvár . Alig van leve csak az üveg legtetején és ízre, mint a tömény cukor vagy méz. Nagggyon finom!!

        1. TéDé szerint:

          Kedves Erika! Igazi kincsre leltél akkor

  2. Dömsödi Erika szerint:

    Köszönjük! Ez remek cikk volt. Sosem kóstoltam még, pedig már sokszor voltam ott. Na majd legközelebb. Szép napokat Neked és családodnak!

    1. TéDé szerint:

      Köszönöm! 🙂 Mindenképpen kóstold meg, hasonló jókat kívánok Neked is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük