Cseresznye Fesztivál és Magyar nap Rodostóban 2013

A múlt hétvégén egy kedves új isztambuli ismerőssel és családjával vágtunk neki az útnak, egyenesen Rodostóba, vagy ahogy a helyiek mondják, Tekirdağba. Nem véletlenül éppen június 15-ét céloztuk meg magunknak, hiszen az egykoron II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemnek és kíséretének otthont adó település most is szoros kapcsolatokat ápol Magyarországgal, és az évente megrendezésre kerülő Rodostói Cseresznye Fesztivál keretében idén a 11. Magyar napot tartották.

Kicsit félve indultunk el reggel az Isztambultól mindössze 120 km-re található kisvárosba, és jól felszerelkeztünk esernyőkkel bízva abban, hogy az elegendő lesz elijeszteni a beígért záporokat, zivatarokat. Szerencsére a nap nagy részét száraz ruhában tölthettük el és szikrázó napsütésben élveztük a programokat.

A Márvány-tenger partján fekvő Rodostó település nevének hallatán egy kicsit minden itt élő magyarnak megdobban a szíve, hiszen tudjuk, hogy ez a település azon kevesek közé tartozik a jelenlegi Törökország területén, ahol valamely neves ősünk hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott. II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem 1720 és 1735 között itt töltötte életének utolsó időszakát, a szultán engedelmével itt rendezte be a saját és a többi emigráns új otthonát, köztük gróf Bercsényi Miklósét, gróf Eszterházy Antalét, gróf Csáky Mihályét és a Törökországi leveleiről is ismert Mikes Kelemen krónikásét. A fejedelem 1735. április 8-án a városban hunyt el.

A viszonylag rövid idő alatt megtett utat követően éppen időben futottunk be a városháza előtti téren kezdődő nyitó programra. A Veszprémi Légierő Zenekar már hangolta a hangszereket és egy kis ízelítőt adott nekünk, korabeli ruhába bújt huszárok járatták csodálatos paripáikat, a vendég tánccsoportok népviseletben hűsöltek a rekkenő hőségben enyhejt adó fák alatt és kisebb csoportosulás várta, hogy az első programszám, az ünnepélyes vonulás elkezdődjön. Török és magyar egymás mellett, a szőke kis gyerekbuksik társaságában sötétbarna hajú lurkók, egymást melegen üdvözlő, kint élő magyarok, a téren végigszaladni készülő, majd megtorpanó, kíváncsi helyiek – mindannyian figyeltük a színes forgatagot, a zászlók kavalkádját, a korhű öltözékeket.

Végül elindultunk, elöl a város elöljárói, az ankarai magyar nagykövetség és az isztambuli magyar főkonzulátus képviselői, a testvérvárosi delegációk, meghívott vendégek, majd pedig az érdeklődők maroknyi kis csapata, hátul a katonazenekarral és a lovasokkal zárva. Nagy felfordulást csaptunk a városban a nem mindennapi öltözékünkkel és a katonazenekar ritmikus dallamival, útvonalunkon az emberek kiszaladtak az utcára vagy az ablakhoz és döbbenten vagy éppen mosolyogva figyelték, ahogy a karaván tovahalad. Egy rövidebb út megtétele után a Rákóczi Emlékmúzeumhoz jutottunk, ahol megtartották a Magyar nap hivatalos megnyitóját és ünnepélyes keretek között koszorúkat helyeztek el II. Rákóczi Ferenc szobra előtt.

Rodostó és az ott található Rákóczi Emlékmúzeum már régóta kötelező megállóhely azoknak a magyaroknak, akik autóval vagy buszos kirándulással utaznak Isztambulba. A fejedelem ebédlőpalotájának tartott és erősen romossá váló épületet először 1932-ben újíttatta fel a magyar kormány egy magyar építész közreműködésével, majd 1968-ban megnyitották a Rákóczi Emlékmúzeumot. A házat 2007-ben a modern kor követelményeinek megfelelően ismét helyreállították, azóta az erdélyi magyar fejedelmet és családját, a szabadságharcot és az emigráció életét bemutató korszerű kiállítás várja az idelátogatókat.

Az ünnepélyes megnyitó és a Rodostói magyar menekült otthonok c. könyv bemutatója után újra útra keltünk, és nagy zenebona kíséretében, a tengerparti sétány fesztiválsátrakkal és cseresznyékkel is megrakott szakaszán végigvonulva jutottunk el a Béke és Szabadság Parkja, a következő programhely közelébe. Innen nem volt tovább, az egy órás programszünetet arra használtuk, hogy felfedezzük a helyi étkeket és elfogyasszunk egy-egy tányérral a híres rodostói fasírtból (Tekirdağ köftesi). Nagyon finom és a hozzá felszolgált szósz nagyon fűszeres, megéri kipróbálni, miközben hideg ayrannal, azaz a törökök népszerű natúr joghurtitalával hűti az ember a felhevült érzékeit.

Az ízletes ebéd és némi szusszanást követően felkerekedtünk, hogy visszatérjünk a parkhoz, ahol rövid beszédeket követően megkoszorúzták Rákóczi szobrát. Az idő eddig volt kegyes hozzánk és a száraz ruhánkhoz, mert a sötétlő felhőkből megnyílt az áldás, a következő koszorúzási programra mi már nem jutottunk el. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a kánikulát elnyomó frissítő zápor, így visszatértünk a városházához bízva abban, hogy nem mosott el mindent az eső és lesz még folytatás. Nem csalódtunk, mert a Rákóczifalváról érkezett Kuruc Hagyományőrző Egyesület tánccsoport egy rövid kis előadással szórakoztatta a jelenlévőket, zenével, fakupákkal, kivont karddal, korhű színes ruhákban ellejtett tánccal, ami az ismerős magyar dallamok miatt széles mosolyt csalt az arcunkra és minden bizonnyal érdekes színfoltnak bizonyult a helyiek számára is.

A délután és az este borkóstolással és gulyással zárult, ahol a híreink szerint volt zene és tánc, de leginkább jókedv és kacagás.

Jó volt ott lenni, jó volt magyarokkal találkozni, reméljük, hogy jövőre a 12. Magyar napon még többen összejövünk!