Az köztudott, hogy mi, magyarok, milyen általános előítéletekkel rendelkezünk a törökökkel szemben. Hazudnék ha azt mondanám, hogy bennem nem volt semmi azelőtt, hogy közelebbről megismerkedtem volna velük. Ami meglepetésként szolgált már idekint, hogy amikor megkapargattam a felszínt, rá kellett jönnöm, a törökök szintén erős előítéletekkel bírnak “velünk” szemben. Az előítéletek nem kifejezetten nekünk, magyaroknak, hanem úgy általában az “európaiaknak” szólnak. A kérdés jogos, kik is tartoznak ebbe a körbe. Ha nagyon körül akarnám határolni, akkor leginkább a tőlük nyugatról érkezőket lehet ezalatt érinteni.
Sok történetet hallottam vegyes párokról – általában magyar lányról-török fiúról – és én magam is megéltem ezt-azt az itt tartózkodásom óta. A törökök valóban imádják a külföldieket, a turistákat, egészen addig a pontig, amíg az illető nem próbál a családba bekerülni. Onnantól kezdve a család egyéni berendezkedésétől függően kétirányú a dolog, létezik egy happy-endes verzió és egy másik, ami nem túl rózsás…
Egy külföldi mindig érdekes, és a török egy kicsit mindig kíváncsi. Érdeklődve kérdezgeti az idegent, hogy ki fia borja, honnan jött és mit csinál itt. Készségesen segít neki, ha kell, legendás vendégszeretete kifogyhatatlan, temperamentumával és közvetlenségével elbűvöli a más nép szülöttjeit. Egy pillanatra sem tetteti ezt az érzést, a külföldi felé őszinte, szívből jövő szimpátiát érez. Mégis, ha megkérdeznénk a tényleges véleményét arról, hogy mit gondol az adott látogató népéről, nem biztos, hogy pozitív dolgokkal árasztana el.
Az “európaiak” erkölcsei – sokuk szerint – nem megfelelőek: a nők kihívóan (erkölcstelenül) viselkedek, öltözködnek, a családi kapcsolatok túlontúl lazák, az apa nem (megfelelően) látja el a családfő szerepét, a nők nem tudják ellátni a háztartási teendőiket, a házastársi vagy párkapcsolatokból játszi könnyedséggel kilépnek a résztvevők, a család mint olyan nem szent, a gyerekek nevelése nagyon szabados, a családi szerepek összekeveredtek, mértéktelenül alkoholizálnak, a féktelen bulik teljesen elfogadottak, “erkölcsi fertő” mételyez egyre több mindent.
Persze, ahogyan nálunk sem mindenki rendelkezik előítéletekkel a törökök iránt, úgy itt sem mindenki gondolkodik olyan sarkítottan, ahogy leírtam. Ugyanakkor valljuk be, hogy ezek a jelenségek társadalmi szinten léteznek, élnek, csak egyénenként lebontva más-más mértékben.
Mi tudjuk, hogy miért úgy állunk a törökökhöz ahogy, felesleges lenne hosszasan belefolyni. De vajon ők miért gondolkodnak így rólunk, ”európaiakról”?
A következő posztban jövök néhány általam megélt tapasztalattal, de addig várom a Ti véleményeteket is!
moszkvablog szerint:
A “nyugatiakhoz” való hozzáállást én olyan formában is megtapasztaltam, hogy van akiknek egyfajta furcsa kisebbségi komplexusa van az “európaiaktól”. Ami nekem magától értetődő volt (hirtelen kiragadott példa: a nyugati klasszikus zene mélyebb ismerete még az általános iskolából) néha a török beszélgetőtársaim számára abszolút nem és akkor szabadkozni kezdtek.. Vagy amit említettél, a számunkra egyébként teljesen normális viselkedés, náluk már kihívónak számíthat… Egyébként a művelt vagy mondjuk úgy kissé tanult rétegnél azt láttam, hogy önmagát különbnek úgymond “európainak” tartja, mint saját tanulatlan, műveletlen, Keletről érkező “anatóliai, ázsiai” honfitársait. Teljesen lenézik őket, sőt okként jelölik meg egy sor dologért, amit Európában modernebbnek, jobbnak, átgondoltabbnak gondolnak pl. a közlekedési kultúra (hiánya), sorban állás, hivatali ügyintézés stb. stb. Általában az összes (főleg Nyugat) Európából érkező fiatalt egyfajta áhítattal övezik az általam ismert török srácok. (tegyük hozzá: huszonévesek). Amilyen társadalmi nyomás alatt vannak ezek a fiatalok, nem csoda, hogy irigylik a szabadságukat. A kelet-európai lányokat meg általában egy kalap alá veszik, a román-ukrán-orosz stb lányok egy kategória alá esnek nagyon sok török ember számára. Hadd ne mondjam, hogy mi az… Biztosan ti is tudjátok. Egyébként az összes magyar lányt akit ismerek, könnyen befogadta a török család, de tegyük hozzá, hogy a férjek képzett, értelmiségi családból származnak… Bár lehet, hogy ennek túl sok köze nincs a toleranciához. Jó ez a poszt D., bár annyira sokrétű a török társadalom, annyiféle ember van, hogy mi tényleg csak a felszínt kapargatjuk a saját kis tapasztalatainkkal… 🙂
TéDé szerint:
Ahogy mondod, nagyon sokrétű, de azért kapirgálni is izgalmas 😀
Zsuzsi szerint:
Nálunk még sokan csodálkoznak otthon hogy Ali nem adott el 100 kecskéért 🙂 Erre Ő mindig azt mondja: 100-ért nem, de ezerért eladó 😛 Egyszer a múzeumba jött egy Veszprémi házaspár. (onnan jöttem) Kérdezték hogy kerültem ide? Ember mondja hogy nyaralni volt a Balatonnál, megtetszettem Neki és elrabolt. A házaspár mikor Ali kiment, jöttek hozzám hogy miben tudnának segíteni…Hogy írjak pár sort a családomnak, elviszik…Kész voltam :):)
d szerint:
ezek szerint nem sikerült segíteniük? 😉
d szerint:
hát, lehet, hogy túl konzervatív vagyok, de minden szóval egyetértek, amit “sarkított” török véleményként az európaiakról leírtál. szerinted melyik állítás nem igaz?
TéDé szerint:
Egyikről sem állíthatom azt, hogy valamilyen szinten ne lenne igaz, de a mélysége és általánossága nem olyan, mint ahogy ők azt gondolják. Szerintem attól valaki nem erkölcstelen céda, ha egy meleg nyári napon lengébben öltözködik, erősnek tartom, hogy járókelők rászólnak, miért mutogatja magát. Ez alatt persze nem azt értem, hogy legyen félmeztelen, az totál más kategória. Azt sem gondolom, hogy egy nem működő kapcsolatot mindenáron erőltetni kellene és holtomiglan, holtodiglan kínlódni benne, ami megint csak nem azt jelenti, hogy felelőtlenül bele kell ugrálni a “házasságkötésbe”, aztán pedig ugyanolyan felelőtlenül kilépni belőle. Mindennek, amit leírtam, van igazságalapja, de ahogy mi szeretünk velük kapcsolatban általánosítani, úgy ez rájuk is érvényes. Egyébként én valahogy úgy látom, hogy a kettőből ki lehetne hozni egy középutat…
d szerint:
engem a legkevésbé se zavar, ha valaki félmeztelen, vagy meztelen. sőt, voltam olyan helyen, ahol a meztelenség megengedett volt, és egész más jelentést kapott azáltal, hogy “normálissá”, köznapivá vált. ennek semmi köze az erkölcsökhöz.
amit az írásban megfogalmaztál, az viszont szerintem abszolút találó kritika a (széthullott, se családdal, se erkölccsel, se közös értékekkel nem rendelkező, szélsőségesen individualista) “társadalmunkkal” szemben.
biztos, hogy nagyon rossz dolog a mi szemünkkel nézve, hogy a család akarja eldönteni helyettem, hogy kivel és meddig. de lehet, hogy a mi szemünkkel van a gond. 🙂
nem igazán tudok hinni benne, hogy létezik az általad az imént említett középút. ha az autoritások meggyengülnek, nem marad semmi, ami összetartsa (sajnos, ezt remekül illusztrálja a nyugati “társadalom”).
éljenek a törökországban még élő értékek, és allah adja, hogy meg tudják őrizni őket. (bár, ahogy allahékat ismerem, keresztet vagy félholdat vethetünk rá, sajnos…)
Gabi szerint:
igen sajnos ez mind igaz .. bar a modernebbek mar nem igy neznek rank en itt elek İsztanbulban a ferjem alsoretegböl szarmazık es addıg nem ıs volt jo velemennyel eurparaol meg nem latta 😛 ıtt leptem en az eleteben es nem sajnalja söt… latom modern lett a gondolkdasa stb… 🙂 a csalad???..hmmm soha nem leszel nekık jo a szemedben ıgen de a hatad mögött nem….. tapasztalat 😛 nalunk odaıg fajult a dolog hogy nıncs beszelgetes de a ferjem velem van es ez az amı megnyugtato 🙂 gondolkodas ?? igen ha olyan a reteg akkor ha nıncs rajtad kendö meg szoknya kı vagy nezve ha ertelmıseg a reteg az a ciki ha kendö van 🙂 es tegyük hozza a török nök nagyon feltekenyek az europai nökre ezt mınıg tapasztalom 🙂 hat röviden ennyi ezt ıtt meg kell szokni es letojni 🙂
TéDé szerint:
Egy kicsit valóban kinyílik számukra a világ, ha egy “európai” kerül a családba, és az is igaz, hogy nem minden család veszi ezt jó néven. Sajnálom, hogy nálatok nem túl fényesen alakult ez a része! Viszont vannak, akik tényleg befogadóak és nem csak szavakkal, hanem a szívükkel is. Sokféle ember él itt, sokféle érzelmi küszöbbel és elképzeléssel, és mivel az ember nem a családot választja, nagy adag szerencse kell ahhoz, hogy ott is működjön a dolog.
Gabi szerint:
es meg a lenyeg lemaradt ök ugy gondoljak mi nem tudunk fözni mosni takaritani stb….. na neeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!! hat a legtöbb nö ugy föz itt hogy ehetetlen izetlen az etel 🙁 pocsek bar en nem mondom azt europaban mındenkı tökeletes de mı legalabb nem negatıvan gondolkozunk 😀
TéDé szerint:
Amiket én tapasztaltam eddig – mindenféle korosztály és réteg – igenis jók voltak a nők a konyhában. Úgy látom, hogy itt a többség tud boldogulni a tűzhely mellett, még akkor is, ha esetleg tehetősebb réteghez tartozik és megengedheti magának, hogy ne ő végezze a házimunkát és társait. A kislányoknak elég korán megtanítják, hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelő török háziasszony legyen belőlük… Egyébként pedig, ami a fiatalabb generációt illeti odahaza, tényleg nagyon sokuknak nincs közük a főzéshez, nem tanulják meg, csak esetleg később, saját maguktól.
Melinda szerint:
Engem már ismerkedésünk elején elfogadtak, miután találkoztam is a családdal meg is szerettek. Ami vicces volt, a sógornőm megkérdezte van – e otthon vasalóm. Sőt mikor segítettem neki vasalni /állapotos volt/, magyarázta nekem, hogy mikor kell hőfokot váltanom. Noha a férjem családja értelmiségi, sógornőm banki szektorban dolgozik.