Társadalom - Történelem

Előítéletek ideát és odaát 2.

Forrás: www.felsofokon.hu
Forrás: www.felsofokon.hu
Forrás: www.felsofokon.hu

Az előző posztomban felvezettem azt, hogy mi, magyarok nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy miért léteznek a törökök elleni előítéleteink, de ők sem előítélet-mentesek ám, ha rólunk, “európaiakról” van szó! Vajon miért? Az alábbiak valóban csak a felszínt kapargatják, de mindig érdekes, ahogy előbukkannak az újabb és újabb rétegek.

Nem az egyén, hanem a közösség áll az előtérben

Ami nekem rögtön szembetűnt az az, hogy az itteni konzervatív családmodell egészen más, mint amit én megszoktam. Nem véletlen használom a konzervatív jelzőt, mert a modernül gondolkodó családok többé-kevésbé hasonlóan működnek, mint nálunk, de közel sem ez az általános.

A hagyományos társadalmi értékrend nem kifejezetten az egyént helyezi előtérbe, hanem a közösséget, az egyénnek fejet kell hajtania a közösség akarata előtt, időnként le kell mondania egyéni elképzelésekről, tervekről, vágyakról. Mit jelenthet ez egy család esetében? Azt, hogy a családfő vagy a család öregjei rendelkeznek a döntő szóval a családtagok életének döntő momentumai felett, amit a család többi tagja tiszteletteljesen elfogad, el kell fogadnia. A mi szemünkben egy ilyen felállás ódivatúnak és igazságtalannak tűnhet, hiszen szerencsés esetben mi döntünk arról, hogy hol tanulunk tovább, kivel járunk, a párkapcsolatunk komoly-e vagy csak kaland, kivel kötjük össze az életünket, akarunk-e esküvőt vagy sem, hol dolgozunk, mit dolgozunk…

Mivel az itteniek életét sokkal szűkebb korlátok közé szorítják a társadalmi elvárások (a szülők engedélye szükséges a párkapcsolathoz, esküvőhöz, továbbtanuláshoz, stb.), az, ami nekünk természetes, számukra túlságosan szabad(os). Ebből következik, hogy a szabadság ilyen foka sokak szemében abszolút negatív előjelű és elítélendő, rosszalló tekintettel figyelik a “nyugatias” megmozdulásokat és azokat, akik onnan jönnek. Nem így a fiatalabb generáció, akik folyamatos konfrontációban élnek: vágyakozva tekintenek a “nyugati” életmódra, bizonyos kereteken belül próbálják átvenni az ottani dolgokat (pl. öltözködés, divat), de a határokon túl nem merészkednek, mert visszafogja őket a társadalmi normák iránti (kényszeres) tisztelet vagy éppen a félelem a “nagy erkölcscsősztől”, aki azonnal az orrukra koppint.

A vasfüggöny lehullását követően a szovjet utódállamokból beáramló “orosz” “munkaerő”

Nem véletlenül tettem idézőjelbe mind az oroszt, mind a munkaerőt.

Az “európaiak” megítélését tovább rontja az, hogy a vasfüggöny lehullása és a Szovjetunió széthullását követő időszakban ezen országokból tömegesen érkezett a női munkaerő, akik a jobb életkörülmények reményében prostituáltként kezdték itt keresni kenyerüket. Ezeket a nőket nemes egyszerűséggel csak Natasákként kezdték emlegetni, a név hamar a prostikat lefedő fogalommá nőtte ki magát. Természetesen nem csak oroszok jöttek, hanem kelet-európaiak és a Szovjetunió más utódállamaiból is, mégis az oroszokat bélyegezték meg, a köztudatban ők vannak beskatulyázva. Egyes rosszlányoknak török férjet is sikerült fogniuk, de ha más nem, az itt egzotikusnak számító szépségükkel sok férfinak elvették az eszét. Számos török család zilálódott szét miattuk és a “felháborító” történeteik hamar szárnyra keltek. Ez az oka, hogy a törökök általánosságban mind a mai napig reflexszerűen éles előítélettel bírnak az orosz vagy annak tűnő nők iránt. Az előítéletektől terhes gondolkodásmód különösen igaz a női nemre, akik féltékenyen tekintenek a török férfiak szívét megdobogtató versenytársakra.

Az oroszok kapcsán megszerzett rossz tapasztalatokat, majd később a turizmus fellendülés kapcsán begyűjtött, féktelenül bulizó, piáló, mindenre kapható külföldiekkel (nőkkel) kapcsolatos negatív élményeket nem volt nehéz átültetni egy kicsit “Európára”, konkrétan: “a külföldi nők többsége erkölcstelen céda és nagyon veszélyes”.

Manapság az orosz hölgyek már nem (csak) azért kerülnek ide, amiért évekkel korábban, a két ország közötti szoros kereskedelmi kapcsolatok eredményeképpen rengeteg török cég szerez megbízásokat Oroszországban. A török pasik aztán párra lelnek, majd a megbízás leteltével hozzák magukkal új társukat. Az itt nyaraló oroszok közül pedig az égei-tengeri és földközi-tengeri klíma sokukat örökre rabul ejt, ezért véglegesen áttelepülnek, de ha nem is költöznek ide, kikapcsolódni sűrűn idejárnak. Az biztos, hogy egy itt élő orosz, vagy annak tűnő hölgy, számtalan kellemetlenséggel néz szembe, amely leginkább a fenti előítéleten alapul – erről korábban Petra is írt a blogján.

A magyarok megítélése más

Az arcfelépítésem miatt nagyon sok helyen fordul elő, hogy nem igazán tudnak hová sorolni, végül az oroszos kategóriába kerülök. Amikor kiderül, hogy közöm sincs hozzájuk és magyar vagyok, szinte felcsillan a szemük, hogy “jaaa, hát magyar és nem orosz, az mindjárt más”, és érezhetően megváltozik, melegebbé válik a viselkedésük.

A magyarokat itt testvéreiknek tekintik, az is előfordult, hogy egy ismeretlen, aki épp csak megtudta a származásomat, azzal az elmélettel állt elő, hogy valójában mi is törökök vagyunk, csak nyugatabbra keveredtünk és felvettük a keresztény vallást. Vannak, akik rögtön Budapestet emlegetik, vagy Attila nevét, de ha nem is tudnak konkrétan semmit az országról, akkor is pozitív érzésekkel fordulnak felém. Eddig egyszer sem ért kellemetlenség csak azért, mert kiderült a származásom.

Az általános szimpátia egészen odáig terjed, hogy nem emlékszem mi miatt, de Magyarország egy nem túl kellemes hírekkel szerepelt a török híradásokban. Az adott TV csatorna hírműsorának vezetője a hír ismertetése és az ezzel kapcsolatos beszélgetés végén minden jót kívánt az országnak, és abbéli reményét fejezte ki, hogy mielőbb sikerül orvosolni a problémát. Teljesen spontán és kedves reakció volt.

Vissza a külföldi leányzó és a török család esetére

A fentiek miatt (is) egy török család nem kifejezetten repes a boldogságtól, ha a fiuk (vagy lányuk, bár ez még keményebb dió) bejelenti, hogy egy külföldivel képzeli el a jövőjét. (Sokuk még csak említeni sem meri otthon, ha jár valakivel, nem hogy épp egy külföldivel.) Ha az illető idegen ne adj Isten más vallású, “miért nem jó neked fiam-lányom egy török, miért kell valaki mást a családba hozni”… A konzervatív értékrendet képviselő családok egyenesen meg is tilthatják, hogy a kapcsolat folytatódjon és nem járulnak hozzá, hogy a fiatalok jövője szorosabbra fűződjön. Ez a szomorú része, ilyenkor a család felfogásán múlik, hogy egyáltalán lehet-e, érdemes-e küzdeni azért a párkapcsolatért, vagy a török fiú-leány fejet hajt a család akarata előtt. A kapcsolatok túlnyomó többsége nem éli túl ezt a fajta nyomást vagy ha igen, nincsenek egyszerű helyzetben. A családi ellenérzés nem kizárólag a külföldiek felé irányul, nagyon sokszor az országon belüli, de más vallás vagy kisebbség képviselőjével folytatott kapcsolatot sem tűrik meg.

A másik verzió, amikor a család egyáltalán nem rendelkezik előítéletekkel vagy azokat félre tudja tenni. Ők képesek a leendő családtagot egyénként kezelni, alkalmat adnak arra, hogy megismerhessék és jó esetben elfogadják minden másságával egyetemben – ez utóbbi nem olyan egyszerű minden modernség és felvilágosultság ellenére sem. Nagyon sok ilyen példa létezik, szerencsére az én itteni családom is ebbe a kategóriába tartozik. Ezután tényleg csak a fiatalokon múlik, hogy hogyan alakítják a jövőjüket.

Előítéletek ideát és odaát, mi a helyzet a magyar családdal?

A történetnek nincsen vége és ezzel vissza is kanyarodtam a címhez. A helyzet az, hogy a magyar félnek is meg kell vívnia a maga csatáit, hogy választottját elfogadják odahaza. Kinek több, kinek kevesebb harc jut, de az biztos, hogy mindenki felrántja a szemöldökét, amikor kiderül, hogy török az illető pasija vagy csaja. A család sem ugrál a boldogságtól, hisz “annyi rosszat hallani”, ha a féltett leányról van szó, akkor “más a vallásuk, majd te leszel a harmadik feleség, aztán meg eladnak kecskéért és leskelődhetsz”, “hát nem tanultál te történelmet??”. Aggodalom söpör végig az ismerősök körében, hogy ez a fiú-leány megőrült, vesztébe rohan, nem tudja, hogy mi vár rá. Az aggodalom nem alaptalan, csak nem azért, amiért ők gondolják. Sem harmadik, sem második felség nem lesz az illetőből és jószágért sem fogják elcserélni, de a kulturális különbségek valóban sok buktatót rejthetnek.

Ha a párocska szerencsés, akkor a magyar család és ismerősök a személyes találkozásokat, törökországi látogatásokat követően belátják, hogy a választott nem is olyan, mint elképzelték, a törökországi helyzet nem olyan, mint gondolták, tulajdonképpen miért is ne, ha ő a gyerek szíve választottja, mit lehet tenni, tiltani kellene? Ezzel együtt a környezet halovány rosszallását soha nem lehet lerázni, mert hisz az előítéletek élnek, nagyon is élnek…

“Előítéletek ideát és odaát 2.” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Petra szerint:

    Köszi a linket. 🙂
    Engem is sokszor kapasbol orosznak neznek a vörös hajam es zöld szemem miatt, de amikor megszolalok törökül, akkor rendre összezavarodnak. Elvezem az ertetlen tekinteteket, hogy nem tudnak hova tenni, voltam en mar amerikai, francia, nemet, azeri, lengyel es angol is.
    En meg most sem szoktam teljesen hozza ahhoz, hogy piacozas közben az elado arrol faggat, hogy honnan jöttem, mit csinalok itt es melyik orszagot szeretem jobban. Vasarnap reggel ehgyomorra nem esnek olyan jol ezek a kerdesek. De igyekszem nem rosszneven venni, mert az ott robotolo emberek szamara a velem valo beszelgetes jelenti a het fenypontjat. 🙂
    Sok puszi Dalma, vigyazzatok magatokra, szolj, ha legközelebb errefele jartok!

    1. TéDé szerint:

      Köszi, Petra!

  2. Csaba Katona szerint:

    Nagyon jó témákat fogsz meg TéDé!

    Egy kis töri lecke.

    A török kor előtt, közben, után vélhetően évszázadokig óriási türk nyelvű kisebbség élt közöttünk, akik vélhetően úgy veszítették el a nyelvüket, hogy politikai nyomásra ciki volt ezeket a kulturális gyökereket ápolni.

    Kun nyelvű Miatyánk még Petőfi korában sem lehetetlen olvasmány az Alföldön, de pár évvel később minden eddiginél erősebb politikai nyomás alá helyezi a rendszer a kettős identitású személyiséget.

    Ha csak a honfoglalás utáni betelepült türk nyelvű törzsek területeit összeadjuk, nevezetesen a palócok /kabar/ és a kunok területeit, akkor lényegében az a kérdés, hogy mitől a magyar a többségi nyelv és miért nem a türk.

    A Wikipédia is azt mondja a 7 törzsről, hogy 2-nek van magyar neve és 6-nak türk. Nyelvileg persze kérdés, hogy a magyarok vettek át türk törzsi / életmódbeli ügyeket vagy világ életünkben, azaz a törzsi korban mindig is keveredve éltünk türkökkel. Ez magyarázhatja azt hogy miként tudtak betelepülni később a kabarok, a besenyők, a kunok.

    7 éve pár egyesületi önkéntesünk segített egy konferenicán. Egy expedíció indult az ujgurokhoz néprajzi kutatásokat végezni. Aki a nyelvi eredet csoportba belépett, az nehezen viselte, hogy 20 éves lány létére egy 70 feletti férfiakból álló csoportot kellene facilitálnia, akik láthatóan azzal töltötték egész elétüket, hogy egy kanál vízben megfojtsák a másik 17 eredetmítosz főpapját. A nyelvészek elképesztő vitát folytatnak erről.

    Az ujguroktól visszajött kutatás megerősítette, hogy néprajzilag a legközelebbi rokonainkról van szó. Sebestyén Márta az ujguroknál összegyűjtött dalok nagyrészét élből leénekelte magyarul.
    Annak politikai szocializációs oka van, hogy a mi nemzeti elfojtókánk miként tekint a türk gyökereinkre.

    Őseink rengeteget dolgozhattak azon, hogy a mai magyar identitásunk akkora nagy kerek szemekkel nézzen a mai törökök történelmi emlékezetére mint ahogy ezt megéled. A testvériség valós. Én itt Londonban sosem mulasztom el hogy meghajoljak az ő emlékezetük tisztasága előtt.

    Nekem apai ágon hajdú gyökereim vannak. Nagymamám még tulipános ládában őrizte a manyasszonyi fátylát.

    A néprajz vagy az ételek tisztán mutathatják a közös gyökereket! Van egy üzbég kolegám az étteremben, ahol dolgozom. Amikor megnéztem az országimázs videojukat a youtube-bon találtam egy sor gyökeret / kapcsot a nagyanyám konyhája megértéséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük