Társadalom - Történelem

Becsületgyilkosságok – Vérfagyasztó valóság

Forrás: www.bbc.co.uk
Forrás: girltalkhq.com
“A gyilkolás nem írható a becsület számlájára” Forrás: girltalkhq.com

Vannak dolgok a világban, amelyek mellett nem tudunk szó nélkül elmenni, mert felfoghatatlanok. Ha lehetséges mélyebbre ásni, ha lehetséges egy kicsit is benézni a színfalak mögé, talán kikristályosodnak az ok-okozati összefüggések, de az újonnan megszerzett információkat nem lesz egyszerű megemészteni. Amikor a hírekben arról hallani, hogy egy fiatal lányt a saját bátyja gyilkolt meg, hidegvérrel, előre megfontoltan, a család utasítására, egy pillanatra megfagy a levegő. Család? Milyen család az, amelyik ilyet kér?

A becsületgyilkosság nem megy ritkaságszámba Törökországban. Egy 2008-ban megjelentetett tanulmány adatai szerint a hatóságok egyedül 2007-ben 231 esetről szereztek tudomást, 2003-2007 között pedig több mint ezren veszítették életüket a szörnyű hagyomány nevében. A jelenség nem csak Törökországban létezik, az ENSZ 2000-ben közzétett jelentése szerint évente legalább 5000 nő esik áldozatul világszerte. A statisztika ezt mutatja, a valóságban azonban sokkal többen halnak bele, hisz az esetek sokszor öngyilkosságnak tűnnek.
Egy az Európa Tanács számára 2003-ban elkészített tanulmányban kiemelik, hogy becsületgyilkosságok kultúrára, vallásra, származásra való tekintet nélkül a világon mindenhol előfordulnak, de kifejezetten Afganisztánban, Bangladesben, Brazíliában, Egyiptomban, Indiában, Iránban, Izraelben, Jordániában, Libanonban, Nigériában, Pakisztánban, Palesztinában, Peruban, az USA-ban, Törökországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Svédországban és Németországban.

Az ősi szokások nevében elkövetett véres önbíráskodások áldozatai mindig azok a többségében fiatal nők, akikről a család vagy a közösség úgy ítéli meg, hogy valamely tettükkel szégyent hoztak rájuk. Az ítélet: bűnös, és a becsületükön esett szégyenfoltot csakis életük kioltásával lehet lemosni. A gyilkosságot általában a család egyik férfitagja követi el, de köreikben az is elfogadott, hogy az illetőt öngyilkosságba hajszolják.

Az általuk büntetendőnek ítélt tettek közül a leggyakoribbak: hűtlenség, házasságkötés előtti kapcsolat (nem biztos, hogy szexről van szó, egy titkos együtt járás is túl sok lehet), nem jóváhagyott házasságkötés, illetlen öltözködés vagy viselkedés, szökés a közösségből, féltékenységre okot adó (vélt) viselkedés, egyéni döntéshozatalra való törekvés, családon belüli vagy családok közötti konfliktusok, vérbosszú; és bűnös az a nő is, aki azért válik tisztátalanná, mert – nem ritka, hogy a saját rokonai – megerőszakolják.

Sokan gondolják úgy, hogy a becsületgyilkosság kizárólag vallási alapokon nyugszik, mégsem lehet kimondani, hogy csak az iszlám világra jellemző. Általában olyan zárt, patriarchális berendezkedésű közösségekben fordul elő, ahol a törzsi, feudális gyökerek még mindig erősek, és ahol a belterjesség sem ritka. Ezekben a csoportokban a hierarchiának mindennél fontosabb szerepe van, a nők pedig elnyomásban élnek.

A becsületgyilkosságot elfogadó közösségekben az egyén nem számít, ők csakis a közös érdekeket tartják szem előtt. Ezért ha valaki “bűnt” követ el, azzal mindenkit lejárat. Nekik jogukban áll ítélkezni a nő felett, ha valami a nem tetszésüket vívja ki. A vezetők összeülnek és megvitatják a “problémát”, eldöntik ki, hol, hogyan és mikor fogja végrehajtani a büntetést. A gyilkosság valódi hátterére sokszor fény sem derül, mert öngyilkosságnak vagy balesetnek tűnik. Azok, akik ebben élnek, félnek nyilatkozni, ráadásul a legtöbben egyetértenek a döntéssel, a családtagok fejüket elfordítva hagyják, hogy a gyilkosság megtörténjen…

Törökországban a Kelet- és Délkelet-Anatólia vidéki régióiban fordul elő nagy számban az önbíráskodás, de nem hanyagolhatók el azok a nagyvárosok sem (Isztambul, Ankara, Izmir, Bursa, Diyarbakir, Antalya), ahová erről a területről vándorolnak az emberek a munkalehetőség és a jobb élet reményében.

Amikor az ilyen elszigetelt környezetben élő családok nagyvárosba költöznek, viszik magukkal a szokásrendszerüket. Nem számít, hogy mely település, mely ország; a városi környezet, a lehetőségek és a lüktetés új igényeket ébreszt az addig mindentől elzártan élő nőkben. A család azonban nem mindig tolerálja, ha a nő számukra szokatlan dolgokban szeretne részt venni. Mindössze oly hétköznapi igényekről van szó, mint pl. új barátságokat kötni vagy divatosabb ruhákban járni.

Egészen hihetetlen, de a török büntető törvénykönyv 2004-es szigorításáig enyhítő körülményként vehették figyelembe, ha kiderült, hogy a bűncselekmény a család becsületének helyreállítása érdekében történt! A kiszabott büntetés idejét csökkenthette, ha a bűncselekményt közvetlenül a házasságtörés vagy paráználkodás elkövetése előtt, közben vagy utána követték el! 2004 óta a becsületgyilkosságok elkövetőit is életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtják, és nem csak az elkövetőket vonják felelősségre, de azokat is, akik az elkövetőt utasítják.

A jogi háttér változása a gyilkosságok elkövetésének módjában is változásokat hozott. Míg korábban a közösség fel tudta áldozni valamelyik fiatal fiát, hogy a kivégzést elkövesse, majd rövid időn belül szabadlábra kerüljön, ma már ez nem lehetséges. Helyette a “bűnöst” olyan nyomás alá helyezik, hogy önkezével vessen véget életének, így nem merül fel egyéb “veszteség” az ügyben.

A törvény módosítása lépés a megoldás felé. Mit lehet azonban tenni akkor, ha egy nő ellen elkövetett nemi erőszakot követően még mindig pszichológiai vizsgálatot rendelnek el, mintegy megerősítendő, hogy az erőszak valóban megtörtént? Mit lehet tenni akkor, ha még mindig egy szakember véleménye szükséges annak megerősítésére, hogy a nő valóban áldozat és nem provokáló résztvevő? Lehet törvényt módosítani, segélyvonalat létrehozni, menedékházakat építeni. Amíg a fejekben nem történik változás, addig marad a kegyetlen végkifejlet, ami időről-időre felráz bennünket, mert mi csak ritkán láthatunk a színfalak mögé, ha egyáltalán belátunk…

“Becsületgyilkosságok – Vérfagyasztó valóság” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Fekete Imola szerint:

    Hű Dalmami, nagyon jo ez a cikked, mármint nem témàjàt tekintve értem, hogy”jó”, hanem a stílus, az információk és a személyes vélemény egysége miatt 🙂

    Puszi

    Imola

    2014.09.05. dátummal, 20:18 időpontban “Törökország – egy másik világ magyar szemmel…” írta:

    > >

    1. TéDé szerint:

      Köszönöm Imómami! 🙂

  2. Törökné Márta szerint:

    Kedves Dalma! Szeretném Veled felvenni a kapcsolatot. (kicsit önző szándékkal! – Részletesen e-amil.)

    1. TéDé szerint:

      Persze, írj a mail címemre, tedeinturkey(kukac)gmail(pont)com!

  3. Törökné Márta szerint:

    Bocsánat a tévedésért: e-mail a helyes: Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük