Na, akkor most tegye fel a kezét az, aki még egyszer sem állt tanácstalanul, ha beugrott egy váratlan vendég, ha neki kellett valahová váratlanul beugrania, ha meghívtak valakit és nem jött, vagy ha nem hívtak meg valakit, aki pedig nagyon is jönni akart. A helyszín természetesen Törökország.
Többször is írtam már korábban a török vendégségekről, jókat vihogtunk egy-egy látogatás forgatókönyvén, a vendégeknek fenntartott díszes tálalókon, sőt azon is, hogy mindenkinek vendégpapucsot szokás adni (még akkor is, ha az egész lakást szőnyeg borítja).
Dramaturgiailag menjünk most egy kicsit vissza, és beszéljünk a vendégség előtti fontos fejezetről: a meghívásól, illetve annak elfogadásáráról.
Mihez vagyunk szokva mi?
(A közeli barát.) „Szia, Móni! Otthon vagytok szombaton estefelé? Szeretnénk beugrani, már egy hónapja nem találkoztunk! A gyerek állandóan azt emlegeti, hogyan simogatta a Szotyi kutyát, az meg hogyan nyalta őt képen.” – „Persze, itthon vagyunk, gyertek csak, a Szotyinak pedig mindig jól esik a kényeztetés.”
Avagy:
(A rég nem látott barát.) „Szia, Iza! Évek óta nem találkoztunk, tudom, hogy te is erre laksz valahol a környéken. Egyik este felugornánk, legalább találkozol már a leányzóval, csöpp kis csecsemő volt, amikor utoljára láttad.” – „Persze, gyertek, pénteken munka után otthon leszek, ha az jó nektek.”
Esetleg:
(Az újdonsült ismerős.) „Szia, Judit! Lenne kedved valahová beülni egy kávéra? A múltkor említetted, hogy egy ideig dolgoztál a Gipsz Jakab mellett, annyira szívesen meghallgatnám a tapasztalataidat, érdekelnek a legendás munkamódszerei.” – „Persze, holnap munka után ráérsz? A Deák térnél végzek, ott találkozhatunk.”
És hogyan zajlik mifelénk?
Nos, ehhez képest itt másképp működnek a dolgok – legalábbis az én szűk és tágabb környezetemben. Itt mindig meg kell hívni azt a valakit, akivel találkozni szeretnénk, vagy ha tudjuk, hogy az illető találkozni szeretne velünk. Ha jól ismerjük, ha nem, ha közeli barátokról van szó, ha nem, ha csak foghegyről odavetett „várunk benneteket”-ről van szó, ha nem, mindig hívni kell őket. Mert várják. Ellenkező esetben azt fogják hinni, nem vagyunk rájuk kíváncsiak. És nem jelentkeznek be. Addig nem jelentkeznek be, amíg nincs meghívás.
És ez még nem minden! Nem elég, ha a család egyik tagja invitál, mindkettőnek kell! Ha csak az egyik, akkor azt gondolhatják, a másik a háta közepére sem kívánja őket. Fontos, hogy a ház asszonyának a szájából is elhangozzék a meghívás, hisz ő az, akinek tulajdonképpen készülnie kell az alkalomra.
És még ez sem minden! Ügyelni kell arra is, hogy egyszer ők látogassanak, aztán mi, „most ők jönnek”, „most mi jövünk”. Természetesen csak a meghívást követően!
Ebben tessék eligazodni!
Én egészen sokáig abban a hitben éltem, ha a férjem meghív valakit, akkor a nevünkben beszél. De nem. Meg kell futni az udvariassági köröket, hogy a menet aztán ott folytatódjék, ahol odaadjuk nekik a vendégpapucsot és bekísérjük őket a nappaliba. Aztán vihoghatunk – magunkban – a forgatókönyv további pontjain: papucs – nappali – isten hozott, hogy vagytok – kis beszélgetés – tea/török kávé/egyéb kávé – börek, süti, pogi – tea – beszélgetés, beszélgetés, beszélgetés – tea – gyümölcs – tea – rágcsálnivaló – tea, tea, tea – beszélgetés – papucs vissza – legközelebb is várunk – jó éjszakát.
Ejhh, csak elnyúlni a barátok körében a macinaciban a kanapén, miközben a TV-ben megy valami baromság, és a háttérzaj mellett éppen arról beszélgetünk, amiről kedvünk szottyan…
Márta Törökné szerint:
Biztos, hogy nem bírnám cérnával. Én a legtöbb vendéget időben leállítottam. Lehet, hogy rosszul tettem, de nekem a nyugalom többet jelent, mint az elfogyasztott tea mennyisége!
TéDé szerint:
Ez egy nehéz kérdés, és nagyon egyéni, hogy a te toleranciaküszöböd mennyit enged meg. Figyelembe kell venni, hogy az ember itt van, ahol ezek a dolgok megszokottak, és azt is, hogy a párod szintén ebből a kultúrából való. Mindezt mixeled azzal, amit még elbírsz (vagy nem) – valahol középúton található a megoldás.
izmiri szerint:
És akkor nem írtál a különleges látogatásokról, amikor változik a protokoll. Pl: született egy baba, új lakásba költözöl. Nos, akkor (én így tudom, hogy így illik) a vendégségbe menő jelzi, hogy én bizony már mennék hozzátok ekkor, meg ekkor, hogy megnézzem a babát/lakást. Na és akkor mi legyen az ajándék??? És hányszor mondja el a házi gazda, hogy “jajj nem kellett volna, de nagyon köszönjük”.
TéDé szerint:
Igen, az egy külön téma, ott valóban nem hív senki, hanem záros határidőn belül menni kell, különben megsértődhetnek.
Az ajándék szerintem könnyen megy (egy lakásavató alkalmával), mert ahogy én látom, a korábban másoktól kapott, majd újracsomagolt ajándékok cserélnek gazdát 😀 Csak arra kell figyelni, nehogy ugyanazt vigye vissza az ember évek múltán 😉
Melinda szerint:
Először én is meglepődtem miért nem felelt meg a melegítő alsó, mikor a sógornőm jött hozzánk. Tiszta volt, ráadásul nem is használtam sokat. Úgy tűnt a farim szalonképesebb volt.