A Jingle Bells és ami odaát van – törökösen

Lehetséges-e igazi karácsonyi lángra gyúlni távol az otthontól egy olyan országban, ahol többségében muszlimok élnek, és emiatt hivatalosan nem is létezik a karácsony? Azelőtt elképzelni sem tudtam volna a helyzetet, azóta pedig minden évben másképp élem meg, ha itt töltjük az ünnepeket.

Ha szerencsés vagy, Törökországban is adva lehet minden kellék:

1. Most tegyük félre a spájzban toporogó, nem odaillő elemek létét, de évekkel ezelőttig a karácsonyi dekoráció használata egészen elterjedt volt itt is. Nyugati mintára, amolyan új hullámként terjedt, mígnem… nem terjed többé. Azonban ma sem lehet okunk panaszra, üzletek sokasága csillog-villog az égősoroktól, hangulatosak és jól néznek ki – a jókedélyű török emberek szeretik a színes és harsány dolgokat. A bevásárlóközpontokban kötelező kellékké vált a nagy méretű és még nagyobb méretű, feldíszített karácsonyfa, sőt, a hangszórókból felcsendülő karácsonyi dalok összeválogatása is egyre jobban közelít az otthon megszokotthoz.
2. Leárazások az üzletekben. Bár nem igazán a karácsony miatt, hanem az újévre készülve, itt az év vége közeledtével próbálják kábítani a népet, hogy vegyen mindenféle hasznos és haszontalan dolgot. Az otthoni hangulat biztosított, lehet keresgélni az ajándékokat. Pozitívum, hogy nincsenek olyan sokan.
3. Az ünnepi menü. Otthonról hozott vagy lebutítva (azaz minden füstölt és nem füstölt disznóságtól mentesen) elkészített töltött káposzta, halászlé (a nagyon nehezen megtalált, akármilyen édesvízi halból, jobb híján tengeri halból), diós és mákos bejgli, mézeskalács és egyéb nyalánkságok.
4. Formás kis műfenyő, mert élőhöz jutni nem egyszerű, de szerencsére itt is mindenféle dísz kapható már hozzá.
5. Szerető és nyitott török család, akik örömmel vesznek részt ezen a számukra idegen ünnepségen. Ehhez a tételhez nagyon-nagyon-nagyon-NAGYON nagy adag szerencse kell, mert vannak olyan családok, akik hallani sem akarnak a keresztény ünnepekről, főleg, hogy a spájz már, ugye…

Adott hát a körítés, minden megvan. Minden megvan?

Napokig készül a karácsonyi menü, amit a török rokonok és barátok óvatosan ízlelgetnek, minek is készült ennyi minden, ki fogja ezt mind megenni? A halászlé finom, a töltött káposzta is ízlik, de ők utóbbinak már nem tudnának örülni a második-harmadik napon. (Na jó, odahaza sem mindenki.) A bejgli elmegy, pedig a mákosat mellőztem, helyette újítottam, és gyümölcsöset sütöttem. Gyorsan fut a vacsora, farkaséhesek, a háziasszonynak nincs ideje megidézni a karácsonyi vacsora meghitt hangulatát, mert mire odajut, az eleje végzett is, pörögni kell. Az utolsó fogás végeztével pedig nincs pihegés az asztal körül, elég gyorsan a nappaliba vonul a vendégsereg, és ki török kávét szeretne, ki pedig mást, az ünnepi asztalnak – annyi.

A Jézuska is megérkezik valamikor a nap folyamán, mindenkinek rejt valami apróságot a fa alja. Nincsenek az emlékektől bepárásodó szemek, nincsenek a lelki szemek előtt lejátszódó, régen megélt ünnepi jelenetek. Nem érzi senki a rég elhunyt rokon karácsonyi kalácsának illatát az orrában, és nem csendül fel a gyerekkorban hagyománnyá vált Kiskarácsony, nagykarácsony dallama a csendben. Nem gyúlnak gyertyák, sem csillagszórók. Együtt vagyunk ugyan, de nem úgy, ez a nap nem más, mint a többi együtt eltöltött nap. Hát persze, hogy is lehetne más?

Pici ajándékok, udvarias papírbontás, köszönjük, igazán nem kellett volna. Kávé, tea, tea, tea és ami kell, majd vége az estének, köszönünk mindent, legközelebb benneteket várunk.

Egy sima este volt vacsorával és sok jó emberrel, ahol ők valami újdonságba is belekóstolhattak. Belenyaltak, majd mentek tovább, holott az ember ilyenkor belefőzi a szívét a levesbe, belereszeli a lelkét a süteménybe, azt akarja, hogy mindenkinek megüljön a boldogság a nyelve hegyén, hogy legyen néhány olyan pillanat, amikor csak mi és csak ott és csak együtt! Belefőztem, belereszeltem, de senki sem úgy érezte az ízét, nem érezhette az ízét… Hétfőn pedig hétfő volt. Háromfogásos vacsorával. Egyébként karácsony másnapja. Megint mennyi étel!

364 nap eltelik, a család szanaszét a nagyvilágban, megszoktuk már, de valahogy ezen a napon, ezen a különleges napon semmi sem lehet tökéletes, ha nem ott és nem velük. Hisz van ugyan mézeskalács, de mindenki másképp érzi fűszeresnek, és az is biztos, hogy nem mindenkinek a nyelvén olvad ugyanúgy…