Ismerkedés

Vasárnap Önder kollégái és családjaik szerveztek egy rövid teadélutánt a bázison (a kedvesem pilóta a légierőnél), hogy megismerkedhessek velük. Nagyon aranyos és érdeklődő volt mindenki, látszott, hogy egy igazán összetartó csapatról van szó. Amint megtudtam, sok közös programot szerveznek hétvégeken vagy munka után, sütögetés, teázás, akár közös mozizás, minderre lehetőséget ad a bázis pihenő része. Mivel itt Diyarbakirben egy katonai övezetben lakunk, a pilóták még inkább összejárnak egyéb más program híján. Ilyenkor a lányok készülnek valami sütivel vagy salátával és egyszerűen csak élvezik egymás társaságát, a gyerekek játszanak, még a kutyák is együtt viháncolnak 🙂 Jó érzés volt belecsöppenni a bandába, szerencsére legtöbbjük angolul is beszél, ami hát, nem hátrány.

Szerencsémre több csajszi is angol tanár és az egyikük rögtön felajánlotta, hogy segít a török elsajátításában, ami jelen pillanatban a legfontosabb célom. Nagyon rossz kukának lenni és egy mukkot sem érteni magam körül, állatira idegesít. Ráadásul munkalehetőség is csak akkor lesz, ha már valamilyen szinten beszélek törökül, ez alap. Olyannyira, hogy le kell majd tennem egy nyelvvizsgát, hogy papírom is legyen róla.

Tegnap pedig letudtam az első nyelvórát, nagyon izgi volt 🙂 Szerencsémre a nyelvtani szerkezet hasonlít a magyarra, így könnyebb lesz megtanulni, a kiejtésben is csak pár hang különbözik, egyébiránt olyan mint a magyar. Azt olvastam, hogy közel 2000 közös/hasonló szavunk van a törökkel, majd minden nap felfedezünk valami újat Önderrel, úgymint padlizsán, kapu, anya, kecske… Sokuk ősi szó, létezhetetlen, hogy a török hódoltság alatt “tanultuk egymástól”. Nagyon furcsa az egy, kettő, három, stb. és a hét napjait magolni, az idejét sem tudom mikor tanultam utoljára ilyeneket 🙂 És bizony a kedvesem “szigorúan” felügyeli majd a haladásom, állítólag még a házi feladatom is megnézi 🙂 Jobban is teszem, ha újra átveszem: “január, február…. “