Diyarbakır környékén többféle “köşk” létezik, amelyet kúriaként vagy villaként lehetne lefordítani. Ezen a vidéken hajdanán sok szőlőültetvény volt található, amelyek mára jóformán eltűntek. Az egykori ültetvényeken emelt nyári villákat hívják köşknek, melyek általában 2 emeletesek, bazaltkő felhasználásával épültek és sok ablakkal rendelkeznek.
A tehetősebbek a városon kívül, a Tigris-folyó partján, szőlőültetvény nélkül is építettek ilyen kúriákat, melyek építészeti megoldásai teljes mértékben eltérnek a városban található házakétól. Míg a városban a cél a privát szféra megteremtése és óvása volt magas falakkal, viszonylag kevés ablakkal, addig itt az épületek nyitottak, világosak, óriási kert tartozik hozzájuk, amelybe fákat és virágokat ültettek. A villák nagy többsége az Akkoyunluk uralkodása idején, a 15.-16. szd.-ban épült. A Sem’an Oğulları (Gazi Köşkü) Köşkü, az Erdebil (Ber da Pir ) Köşkü, a Kuşdili Köşkü és az Ağulu Dere Köşkü mind a mai napig fennálló kúriák.
Mi a Gazi Köşküt látogattuk meg, amely Diyarbakır határában áll és gyönyörű panoráma nyílik onnan a Tigris-folyóra. A kúriában 1917. március 13-tól közel egy évet töltött el Atatürk, az épület most emlékmúzeumként funkcionál. A kúriához tartozó kertben egy nagyon népszerű teakert található, igazi szezonban állítólag helyet találni is lehetetlen. A diyarbakiri lakosoknak nincs túl sok lehetősége kimenekülni a városból, így az a kevés teakert és piknik-övezet, ami létezik, mind-mind teljes erőbedobással működik. A teakertben igény szerint szamovárban kínálják a teát, helyi tradicionális zene szól, kényelmes párnákon lehet elnyúlni és élvezni a természet zsongását…
A többi képet ide kattintva éritek el.
