Személyes

Látogatásból érkezve

Antalya fentről

Az utóbbi hetekben nem sok hírt adtam magamról, mert látogatóban jártam odahaza. Tudjátok mivel is jár mindez, eszem-iszom, dínom-dánom, hízókúra és az előző látogatás óta eltelt idő bepótlása. Az intenzív disznóhús-kúra mellett próbáltam magamhoz venni minden mást, amit itt nem találok meg, leginkább a család és barátok közelségét.

Antalya fentről

Sokan kérdezgették, hogy lassan másfél évi kintlét után mit érzek, mi változott bennem olyankor, ha hazalátogatok. Túl sok minden nem. Nálam még mindig úgy működik, hogy ha leszállok a repülővel Budapesten, akkor átállok “Magyarország üzemmódba”. Felveszem az ottani fonalat és úgy érzem magam, mintha csak pár hétre mentem volna el. Törvényszerű, hogy ez az érzés változni fog az idő múlásával, és később nem fogom tudni felvenni azt a bizonyos fonalat.

Ami azonban apró változás, hogy tudom külső szemlélőként látni az otthoni dolgokat. Tudom még milyen benne lenni, látom már úgy is, mint egy ideje nem ott élő magyar és képes vagyok törökös szemüveget is feltenni 🙂 Bonyolult mi? Furcsa érzés, de idővel ez is biztosan változni fog.

Olvastam egy érdekes cikket Phoebetől az Élet Amerikában című blogján. Párhuzamot von a reality showk és a hosszú külföldi tartózkodás között, szerintem nagyon igazakat ír.

Ti, akik velem egy cipőben jártok, hogy élitek meg ezt a folyamatot?

“Látogatásból érkezve” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. izmirli szerint:

    Oh, én majdnem 10 év után is gyorsan átállok, de ez nálam általában jellemző momentum: Ausztriában (ahol szintén éltem pár évet) gyorsan osztrákra váltok, amikor a tesómékat látogatom és Magyarországon sincs gond. De én élvezem ezeket az átváltozásokat 🙂 miközben a középpont megmarad (ahogy Müller Péter mondaná).

    1. TéDé szerint:

      Személyiségfüggő a kérdés, ez bizonyos. Akkor valószínűleg Te nagyon gyorsan fel is veszed a ritmust egy idegen környezetben.

  2. Feyyaz szerint:

    Hol van a képen az Atatürk stadion? 🙂

  3. Lara szerint:

    Kedves Feyyaz, a Stadion a beugro kis öböl résznél talalhato. Majhogynem a Ramada Plaza mellett….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük