Fethiye sokszínű környéke képekben
Egy korábbi, Fethiyéről szóló bejegyzésemben már említettem Nektek, hogy a város és környékének éghajlata nagyon eltérő. Míg Fethiye igazi mediterrán éghajlattal…
Egy korábbi, Fethiyéről szóló bejegyzésemben már említettem Nektek, hogy a város és környékének éghajlata nagyon eltérő. Míg Fethiye igazi mediterrán éghajlattal…
Amikor először hallottam róla, azt hittem, hogy viccel az illető. Majd kiderült, hogy valóban létezik, idén második alkalommal szervezték meg…
Amikor először jártam ott, sokkolt a látványa. Akkor még nem tudtam, hogy milyen tragédia történhetett, amiért egy egész domboldalnyi ház…
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy kis időt ebben a városban töltünk most. Képeket mutattam már nektek korábban, azonban…
Többen is érdeklődtetek már, talán nem várakoztattalak meg Benneteket túlságosan a válaszadással. Nagyjából tényleg elköltöztünk Diyarbakırból és ezúttal Fethiyében tanyázunk valamennyi…
Hosszas, több napon keresztül tartó búcsúzkodást követően ültem fel a repülőre – kettős érzésekkel: várakozásokkal teli és a kíváncsiságtól túlfűtve,…