Társadalom - Történelem, Utazás - Török konyha

Gaziantep és Délnyugat-Törökország

Zincirli Bedesten

Még májusban sikerült ott egy hétvégét eltöltenünk, lélegzetelállító város. Igyekszem minden érdekes információt átadni, készüljetek fel, sok mindenről fogok mesélni…:)

Gaziantep Délkelet-Anatólia egyik fővárosának számít a maga 1,3 milliós lakosságával és régmúltra visszanyúló történelmével. A települést az ókorban Dolichenusnak hívták, ami a mai várostól mintegy 12 km-re fekszik – ezzel Gaziantepet a világ legrégebben, megszakítás nélkül lakott települései közé sorolják. Ahogy az az anatóliai területek esetében már “megszokott”, ezt a települést is számos uralkodó hódította meg az évezredek során.

Zeugma Gipsy Girl

A Birecik-gát nyomvonala a Zeugma nevezetű ókori eredetű települést érintette, ahol már a gát építése előtt is felbecsülhetetlen értékű leletanyagot találtak. A gát építését megelőző régészeti feltárás közben került elő a leghíresebb darab, a Gipsy Girl (Cigány Lány), amely egy gigantikus méretű mozaikpadló. A mozaik az Arceológiai Múzeumban került kiállításra, sajnos amikor ott jártunk, a múzeumnak az a szakasza le volt zárva és nem tudtuk megnézni.

A Bizánci Birodalom fennhatóságának időszakában épült az antepi vár, amelyet a 6. században újítottak fel egy pusztító földrengést követően. A várban található a Panoráma Múzeum, amely emléket állít a török függetlenségi háború gaziantepi hőseinek és bemutatja az ellenállás minden mozzanatát.

Antepi vár

A török függetlenségi háború 1920-1923 között zajlott, miután az Oszmán Birodalom is vesztesként került ki az I. világháborúból. Az 1920-ban aláírt sèvres-i békeszerződés értelmében megfosztották a Birodalmat területeinek nagy részétől – ezek a területek görög, örmény, francia, brit, olasz megszállás alá kerültek. A békediktátumot a szultáni kormánytól függetlenül (1920. április 23-án) megalakult török nemzetgyűlés Mustafa Kemal vezetésével elutasította és függetlenségi háborúval vívta ki annak felülvizsgálatát. A háború során törölték el a szultánátusi államformát és 1923. október 29-én megszületett a Török Köztársaság.

Gaziantep esetében angolok majd franciák szállták meg a területet. A helyi lakosok elkeseredett harcot vívtak a megszállókkal, míg meg nem érkezett a Mustafa Kemal által szervezett felmentő sereg. A város hősi ellenállásáért az újonnan megalakult török nemzetgyűlés 1921. február 6-án “veterán”, azaz “gazi” címet adományozott. Így lett a korábbi Antepből Gaziantep.

Napjainkban a gaziantepiek fő megélhetését a mezőgazdaság és az ipar nyújtja. A leghíresebb és legnagyobb mennyiségben eladásra termelt mezőgazdasági termékük az antepi pisztácia – a pisztácia törökül antep fıstığı, nevét a városról kapta. Aki ott jár, annak feltétlenül meg kell kóstolnia a bazárban frissen vásárolt pisztáciát!

A kézművesipar erős hagyományokkal bír Antepben, ezt az utóbbi időben kezdték felismerni és jelentős turisztikai fejlesztésekbe fogtak. A várat körülvevő óvárosi részt felújították és egy “kulturális útvonalat” alakítottak ki. Az útvonalat bejárva láthatók a helyreállított egykori karavánszerájok (han), dzsámik és török fürdők, az épületekben egységes arculatú kézműves boltokkal, éttermekkel és kávézókkal találkoztunk. Hosszú órákat elbolyongtunk a macskaköves kisutcákban, közben be-betértünk a boltokba, ahol megfigyelhettük hogyan készítik a mesterek a portékáikat.

Gaziantep híres a kilimjeiről, szőnyegeiről, a termék jelentős exportcikk. Egyéni színvilággal rendelkeznek a kelmegyártás során, ahol a piros és az arany a domináns. A kézzel készített arany, ezüst, réz és egyéb fémmunkák lenyűgöző aprólékossággal kerülnek kidolgozásra, ahogyan Urfában, úgy itt is a szemünk előtt kalapálták az óriási fémtálcákat, díszkancsókat és kávésszetteket. Csodaszépek a kagylóberakásos famunkák – bútorok, sakktáblák, dobozkák – eddig nem találkoztam ezzel a fajta kézműves termékkel. A kézzel varrt antepi bőrsaru olyannyira kelendő, hogy állítólag a Trója című film forgatásához itt szerezték be a szereplők lábbelijeit. Gaziantep nagy hagyományokkal bír még az antik fegyverek terén is.

Fémmunkák
Kagylóberakásos termékek

Az óváros han-jaiban, fedett és nyitott bazárjaiban barangolva semmihez nem hasonlítható élményben volt részünk, kicsit hasonlított Urfához, de az atmoszféra mégis más. A városban 18 han található, mindegyik egyedi különlegességet nyújt, amikor belépünk a belső udvarra. Van olyan, amelyiknél a pincéből alakítottak ki egy kávézót, a nyári melegben igazi felüdülés elhűsölni ott egy kicsit. Érdemes elmenni a Gaziantep Archeológiai Múzeumba és a Városi Múzeumba – ez utóbbi bemutatja a város történelmét, hagyományait, kultúráját és gazdaságát. Az Emine Göğüş Gasztromúzeum számomra nyújtott sok érdekességet, megismerkedtünk a gazdag antepi gasztronómiával és a régi étkezési szokásokkal.

Ha már konyha, hát, csak hosszú oldalakon keresztül lehetne leírni az antepre jellemző tradicionális ételeket. Egy pincértől hallottuk a következő mondást: “Ahogy Isztambul felfedezéséhez nem elegendő egy nap, úgy nem lehet végigkóstolni minden helyi jellegű antepi ételt sem egy nap alatt.” Valóban így van, pici töredékét tudtuk csak megízlelni a tradicionális étkeknek, azonban a pisztáciát, a baklavát és lahmacunt nem szabad kihagyni. Emellett sajátos kebabjaik, leveseik, salátáik, sajtjuk és édességeik vannak, a sor végeláthatatlan.

Egy nap, de még egy hétvége sem elég Antepre, ha mindent meg szeretnénk nézni (és kóstolni:). Az említetteken felül rengeteg egyéb látnivaló várja a látogatókat és akkor nem is említettem az antepi állatkertet, amely az ország egyik legnagyobbja…

A város olyan, mint egy színkavalkád a várral, bazárokkal, árusokkal, kávézókkal – a régi és az új elegye különleges élményt nyújt minden arra nyitott látogatónak. Kötelező keleti állomás!

További képeket itt találtok!

“Gaziantep és Délnyugat-Törökország” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Feyyaz szerint:

    Nagyon örülhetsz,amiért eljuthattál G.antepbe! Ha Dél-Kelet Töröko.,akkor nekem a 3.legvágyottabb városom! Érdekes,hogy egy híresebb dzsámit sem találok a neten onnan!
    ***
    És sajnálom,hogy a Kamil Ocak stadion végül nem jött össze…:(

    1. TéDé szerint:

      Melyik a másik két városod?
      Azért kívülről láttuk a stadiont, még ha nem is mentünk be 🙂 Majd legközelebb…

  2. Feyyaz szerint:

    A sorrend egyértelmű nálam abban a régióban:
    1.Urfa
    2.Mardin
    3.Gaziantep
    ***
    Kívánok az új szezonban egy jó kis Gaziantepspor-Beşiktaş meccset élőben!:)

    1. TéDé szerint:

      Köszi Feyyaz, azt hiszem előbb-utóbb be kell szereznem egy BJK mezt! Eddig ragaszkodtam a “független szurkoló” titulushoz, ill. a Debrecen-fan kibúvóhoz, de egy idő után lehetetlenné válik a tartózkodás 😀
      Jó a sorrend, mindet fogod szeretni, mert mind más miatt elbűvölő. Nekem Mardin-Antep-Urfa a sorrend az általad említettekből…

  3. Feyyaz szerint:

    Szerintem jó ott minden,Dél-Kelet-Törökországban! 🙂 Mondjuk egyedül Hakkari városáról hallottam azt,hogy kissé az már “meredek” hely…!
    Evet! Evet!! Csakis Kartal szurkolónak szabad lenned! 🙂
    Ha már macar futbol,és kötelező valakit megnevezni,akkor tabii ancak KTE!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük