
A Török Köztársaság életében október 29. az egyik legfontosabb piros betűs ünnep, a Köztársaság Napja. Országszerte központi ünnepségeket szerveznek, megemlékezéseket tartanak, van ahol katonai parádét mutatnak be. Mindenhová kikerül a török zászló, nem csak a hivatali épületekre, hanem a legtöbb lakás erkélyén vagy ablakában is kint lóg. Egyre több helyen látom magunk körül, mindenki készül a napra. A kedvesem tegnap speciel engem kérdezett, hogy van-e török zászlónk itthon. Na erre nem tudtam válaszolni 🙂
Itt Diyarbakırban is nagy városi ünnepség lesz a városháza előtti téren, rangos vendégekkel, némi katonai parádéval. Csak reménykedni tudunk, hogy rendben lezajlik mindenféle atrocitás nélkül..
Hogy miért éppen ezen a napon ünnepelik a Köztársaság Napját? A törökök szempontjából vesztes I. világháborút lezáró sèvres-i békeszerződés (1920) ellen a törökök katonai ellenállást szerveztek. A török függetlenségi háború (1919-1923) során Mustafa Kemal, İsmet İnönü, Kazım Karabekir és más tábornokok által vezetett török haderők kiszorították az angol, olasz, görög és francia csapatokat, valamint megalakult a Török Nemzeti Országgyűlés, melyet azonban a szultán és kormánya nem volt hajlandó elismerni. 1922. november 1-én az ankarai országgyűlés eltörölte a szultanátust, majd a sèvres-i döntéseket felülbíráló lausanne-i békeszerződés megkötése után, 1923. október 29-én kikiáltották a köztársaságot. Az ország vezetője, Mustafa Kemal Atatürk, modern, világi és nyugat-orientált államot hozott létre drasztikus reformok segítségével (Wikipédia).
Frissítés:

A miniszterelnöki hivatal legfrissebb közleménye szerint a hivatalos köztársaság napi ünnepségeket idén nem tartják meg az október 23-i földrengés miatt. Csak a hivatalos koszorúzásokra kerül sor, illetve Isztambul Kadıköy kerületében egy fáklyás felvonuláson lehet részt venni. A felvonuláson a résztvevők fekete ruhát fognak viselni, hogy ezzel emlékezzenek az október 19-én erőszakos összecsapásban elesett 24 katonára, illetve a földrengés áldozataira.
persepolis72 szerint:
ebből a témából szigorlatoztam. :)) még jól emlékszem a részletekre. Tudtad, h állítólag Gábor Zsazsa volt Kemal szeretője?
Nagyon szomorúan értesültem az október 23-i vani földrengésről, borzasztó, ami történt. Lélekben a túlélőkkel és a meghalt emberek családtagjaival vagyok, imádkozom értük. Ez minden szempontból egy nagyon szomorú nap volt, aznap halt meg a MotoGP egyik legtehetségesebb versenyzője, Marco Simoncelli is, egy szörnyű balesetben a malajziai futamon, és akkor halt meg az egyik cicám is, őt autó ütötte el. Remélem, már hamarosan vége lesz ennek a tragikus évnek.
TéDé szerint:
Igen, valóban tragikus nap volt, sajnálom a cicádat is 🙁
Úgy legyen, legyen vége ezeknek a szörnyűségeknek!
Feyyaz szerint:
Igen,én is úgy tudom,hogy Gábor Zsazsa Kemal szeretője volt!
TéDé szerint:
Igen, több helyen is találni róla infót 🙂
Lara szerint:
Nameg Atatürk felesége az elsö nö, aki hivatalosan elvalt Törökorszagban. Vajon miért??:)
TéDé szerint:
🙂
izmirli szerint:
Hát állítólag Atatürk szerette a nőket, de én úgy tudom, nem ezért vált el a felesége (aki egyébként izmiri volt és a Sorbonne-on tanult).
És Atatürk fogadott lánya az első női pilóta Törökországban, és a világ első vadászpilótanője, Sabiha Gökçen, akiről repteret neveztek el Isztambulban.
Olyan sok “első” merül fel Atatürkkel kapcsolatban 🙂