A tevebirkózó fesztiválról szóló bejegyzésemben emlegettem már a yörüköket, ezt a hajdan nomád életmódot folytató népcsoportot. Miért fontos ez számomra? Az itteni családom yörük származású és meg kell hagyni, különleges kultúrával rendelkeznek.

Fethiyében és környékén, a Toros-hegység lábainál nagyon sok yörük él, akik még a közelmúltban is nomád állattartással foglalkoztak. A vándorló életmódot követően a Toros-hegység mentén telepedtek le, Fethiye, Antalya és Adana környékén ma is nagy számban megtalálhatóak. A yörükök állattartó népként minden év tavaszán felköltöztek a hegyekbe – ahogy ők hívják yayla-ra -, ahová felhajtották az állataikat is. A nyár elteltével, késő ősszel újra lehúzódtak, hogy közelebb kerüljenek a tengerhez és az állataikkal együtt kellemesebb klímában vészeljék át a telet. Ez a költözködés a régebbi időkben óriási eseménynek számított és karneváli hangulatban vonultak egyik helyről a másikra.
A kétlakiság a mai napig létező fogalom a yörükök körében, bár már nem annyian foglalkoznak állattartással, és csak elvétve találni olyanokat, akik a hagyományaikat követve, nomád körülmények között élnek. A tradícióikat megőrizve sokuk rendelkezik egy nyári lakkal valamelyik hegyi falucskában, míg télen Fethiyében, Antalyában, Adanában vagy annak környékén tartózkodnak.
A yörük elnevezés a török “yürümek”, azaz “sétálni” szóból származik, amely utal az életmódjukra. A Wikipédia szerint a yörükök az úzok vagy más néven oguzok leszármazottai. Az úzok nyugati törzsei a 9. század végétől Kelet-Európában éltek, egyes csoportjaik „fekete kunok” néven a középkori Magyar Királyság területén telepedtek le. Keleti, Közép-Ázsiában maradt törzseiktől származtak a középkori szeldzsuk-törökök, a mai nyugati török népek (törökök, azerik, türkmének) ősei.
A yörükök bár letelepedett életmódot folytatnak, de ősi hagyományaikat továbbőrzik. A mai napig híres a yörük kézzel szőtt szőnyeg és kisebb, eldugottabb falvakban még most is használják a tevéket. A tevetartás kultúráját elevenítették fel például az idei, hagyományteremtő célzattal megszervezett Fethiyei Tevebirkózó Fesztiválon. A résztvevők főleg helyiek és környékbeliek voltak, akik vagy azért látogattak ki, hogy visszaemlékezzenek gyerekkori élményeikre, vagy pedig azért, hogy gyerekeiknek, unokáiknak megmutathassák, hogy őseik nem is olyan régen még így éltek.


A történetnek itt közel sincs vége, éppen csak súroltam a felszínét. Rengeteg mindenről tudnék mesélni, hisz belelátok a fennsíkon, yaylán, zajló életükbe, jellegzetes konyhájukba, szokásaikba. Vannak olyan rokonaink, akik szőnyeget szőnek, nagyon sokan otthon készítik el a kecskesajtjukat, a túrót, az olivabogyót és számos más olyan dolgot, amit mi már csak a boltban tudunk megvásárolni.
Ha Benneteket is érdekel, akkor szívesen mutatom be ezt a világot is, egy kicsit más, egy kicsit helyhez kötött, de ez is Törökország egyik arca…
Piros szerint:
Ez nagyon érdekes. Mindenképpen várjuk a következő posztokat és sok-sok fotót is 🙂
Kriszti szerint:
Engem érdekel ez a téma, szívesen hallanék róla többet.
🙂