Ha van valami, ami az agyamra tud itt menni az az, hogy a török ismerősökkel sokszor lehetetlen közös programot tervezni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak hogy találkozunk-e, mikor találkozunk, jönnek-e, menjünk-e, mi legyen. Hasonló a helyzet akkor is, ha számítunk valakire. Nem biztos, hogy jön, majd még meglátja, hirtelen kiderül, hogy csak későn tud ideérni, ne készüljünk semmivel, aztán mégis korán jön, tehát készülni kellett volna valamivel, jó lett volna.
Kezdjük azzal, hogy itt az idő fogalma eléggé rugalmasan értelmezett, a beugrunk 5 percre vagy jövök 10 perc múlva akár órákat is jelenthet. Tény, hogy én szeretem előre látni a történéseket, amit itt, ilyen helyzetekben, jobb elfelejteni. Nem tudom megmondani hányszor álltam széttárt kezekkel, hogy akkor mi vaaaan, mi is lesz, hogy is lesz, de igazából nem volt rá válasz, tehát leengedtem a karjaim és feladtam. Mára eljutottam odáig, hogy nem annyiszor idegesítem fel magam, bár nem mindig egyszerű.
“Csendes sodródás, ez is a tervezés egyik formája” – állítja egy kedves török ismerős -, na jah, végül is tényleg az. Van, amikor egyenes irigylem őket, hogy ennyire képesek nem stresszelni, és csak hagyják, hogy a dolgok megtörténjenek. Máskor viszont a hajamat tépem, hogy olyan helyzetekben is csak sodródnak, amikor a tettek mezejére kellene lépni.
Ahogy arról más megvilágításban írtam korábban, itt sokan feltétlenül hisznek egy felsőbb erő, nevezzük azt Istennek, Allahnak vagy bárminek, mindenhatóságában és igazságosságában. Fejet hajtanak az erő előtt, és sokszor zokszó nélkül elfogadják azt, amit kapnak. Hagyják magukat sodortatni az árral – a fősodrást elfogadják és ott lavíroznak, ügyeskednek, ki-ki a saját vérmérséklete szerint. Nem lehet azt állítani, hogy a sült galambot várják tátott szájjal, egyáltalán nem, de nekem, kintről érkezőnek, ez a fajta sodródás sokszor idegtépő, mert olyan területeket is érint, ahol én már régen terveznék, cselekednék, mert van ráhatásom. Ők nem, mert majd kialakul, majd lesz valami, valahogy, valamikor…
macaristanbul szerint:
szívemből szóltál, de én már megtanultam ezt le..ni 🙂 sőt! sajnos lassan én is ezt csinálom másokkal és nem viszem túlzásba a szabadkozást, ha nem érek oda… persze az olyan emberekkel, akik soha nem várattak meg, én sem vagyok tiszteletlen. amilyen a mosdó, olyan a törölköző..